Szerző: Koi Tamás

2013. november 29. 12:37

A csomagoláson és a minőségen múlhat a műholdas tévé jövője

A mai közegben komoly kihívást jelent a kelet-európai műholdas műsorszóró hálózatok számára a korábbi, töretlennek hitt növekedési ráta tartása. Az üzemeltetők és a távközlési cégek az újabb technológiák bevezetésében, illetve a csomagolt ajánlatok erősítésében látják a kiutat.

Noha a műholdas tévés műsorszóró-ipar a 90-es évek elejétől kezdve hosszú éveken át szárnyalt Kelet-Európában, ma már a vezetékes infrastruktúrák modernizációjával keletkező verseny jelentősen meggyengítette az iparágat. A műholdas flottákat üzemeltető cégek, illetve partnereik ezért új lehetőségeket keresnek arra, hogy ügyfélbázisukat növelni tudják, vagy legalább ne veszítsék el - derült ki a HWSW által rendezett BigScreen Üzleti Reggeli rendezvényen, ahol a kelet-európai műholdas műsorszóró szakma több prominens szereplője is képviseltette magát.

Erős fellegvár

Régiónkban a történelmi hagyományoknak megfelelően több olyan ország is található, melyekben kifejezetten erős a műholdas (DTH) platformok jelenléte. Így többek közt Csehországban és Szlovákiában az M7 csoport tulajdonában álló Skylink és Cslink ma már önmagában több mint 2,5 millió háztartást ér el műholdas programkínálatával, mely a helyi lakosságnak szánt csomagok között novembertől immár a helyi etnikumok (felvidéki magyarság) számára is kínál tartalmat.

Az M7 hosszú évek óta tervezi, hogy megjelenik a magyar piacot elérő szolgáltatásával, az ősz kezdete óta nyílt titok, hogy ez rövidesen megtörténik, noha az eredetileg tervezettnél kissé később. A társaság nem hivatalos információk szerint a jövő év első felében zárja le a Hello HD szolgáltatás akvizícióját, így a magyar műholdas műsorszóró piac szereplőinek száma összességében nem változik. Az egyelőre nem világos, hogy az M7 továbbra is a Hello HD infrastruktúra-szolgáltatójával, a Eutelsattal szerződik-e le, vagy a cseh és szlovák piacot ellátó partnerére, az SES Astrára támaszkodik.

A magyar műholdas műsorszóró piac egyébként régiós viszonylatban jelentőségét, illetve méretét tekintve nem veszi fel a versenyt sem a cseh, a szlovák, sem pedig a román piaccal: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság statisztikái alapján a több mint 3 millió tévés előfizetésből nagyjából 900 ezer háztartás fogja a csatornákat műholdon keresztül - ez a szám gyakorlatilag évek óta stagnál. A beszélgetésen megjelent résztvevők közül Rajki Annamária, a Magyar Telekom média- és tartalom menedzsment igazgatója ennek okát elsősorban a vezetékes infrastruktúrák jelentette erős versenyben látta.

Aki tud, csomagol

A szakember szerint ma Magyarországon egyre nehezebb eladni önállóan távközlési szolgáltatást, így minden cég a csomagajánlatok értékesítésében érdekelt - már ahol erre lehetőség nyílik. Hasonlóan látta a helyzetet Leiv Erik Svenning, a Telenor Satellite Broadcasting régiós igazgatója is. A cég számára az egyik legnagyobb kihívást ma az jelenti, hogy a Telenor nem rendelkezik olyan erős partneri kötődésekkel a vezetékes infrastruktúra-szolgáltatási láncban, mint egyes versenytársai, így a többképernyős stratégia bevezetése, illetve támogatása is nehézkesebb a norvég gyökerű cégnek. A Telenor műholdas üzletágának egyébként van magyarországi partnere, ez a Luxemburgból üzemelő UPC Direct, mely évek óta teljesen elszakad a UPC Magyarországtól, azóta a két cégnek nincsenek közös ajánlatai.

Az új szolgáltatói partnerek keresése ugyanakkor több műholdas cég számára is elemi érdek, erre jó példa az SES Astra és az Orange Romania közt létrejött megállapodás, melyről esettanulmány-szinten számolt be a két cég képviselője a HWSW rendezvényén. A műholdas műsorszóró és a France Telecom román leányvállalata idén nyáron állt elő egy régiós viszonylatban rendkívül erős multiscreen tv-s csomaggal, mely így kvázi ötödik piaci szereplőként jelent meg az országban a DIGI, a Dolce TV (Romtelecom), a Focus Sat (UPC) és a Eutelsat által üzemeltetett, szintén idén megjelent Freesat után.

A román tévépiac bizonyos szempontból hasonló, más aspektusból nézve viszont jelentősen különböző a magyarhoz viszonyítva. Keleti szomszédunknál a szolgáltatói piac sokkal szaturáltabb, a verseny pedig - különösen a műholdas platformok közt - lényegesen intenzívebb, mint itthon, ahol a műholdas szolgáltatók egy alapvetően telített piacon, lényegében stagnáló ügyfélszám mellett működnek. A nézői szokások ugyanakkor rendkívül hasonlóak a két országban: így Romániában is kirívóan hosszú, átlagosan öt óra az az időintervallum, amit tévézéssel töltenek a nézők.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A műsorválasztékot tekintve az új szolgáltatás kelet-európai viszonylatban szinte példátlan prémium tartalomválasztékot kínál több konstrukcióban. A teljes műsorválaszték 100 csatornából áll, ebből 40-et HD-ben is foghatnak a nézők. Ehhez az Orange összesen 7 transzpondert bérel az ASTRA 1G jelzésű műholdján, mely a keleti hosszúság 31,5°-án áll geostacionárius pályán. A díjcsomagokért havi 5-10 eurót kér a szolgáltató, a mobilos ügyfelek ebből ráadásul további kedvezményt kapnak - mondta el a beszélgetésen Alexandru Ciulacu, az Orange Romania TV termékekért felelős menedzsere.

Ciulacu hozzátette, a szolgáltató hosszútávú célja, hogy ugyanaz a tartalom - értelemszerűen más közegen keresztül - más eszközökre, így elsősorban okostelefonokra és tabletekre is eljusson. Az Orange Romania 2015-re körülbelül 300 ezer műholdas előfizetővel számol, a szakember ugyanakkor azt egyelőre nem árulta el, hogy jelenleg hány előfizetője van a platformnak, azt ellenben megerősítette, hogy az új szolgáltatás rendkívül kedvező fogadtatásra talált a román piacon.

Ultra HD-ben szebb a világ

A műholdas műsorszóró cégek számára a partneri törekvések mellett az Ultra HD tartalmak megjelenése és elterjedése is hozzájárulhat az ügyfélbázis növeléséhez. Mihai Ursoi, az SES Astra Romániáért, Bulgáriáért és Moldováért felelős piacmenedzsere szerint a műhold ideális disztribúciós közeget teremt nagy mennyiségű HD és Ultra HD csatorma továbbítására, igaz utóbbi piaca egyelőre elhanyagolható, valamint sem az otthoni tévékészülékek, sem a műholdas dekóderek nem alkalmasak még nagyobb tömegben a HD-nél négyszer nagyobb pixelszámot nyújtó Ultra HD mozgóképtartalom megjelenítésére.

A technológiai háttér hiányosságai mellett további nehézséget jelent, hogy a kelet-európai országokban a prémium tartalmak iránti fizetőképes kereslet meglehetősen gyér, és ez a helyzet rövid távon aligha javul majd - mutatott a Magyar Telekom képviselője. A szolgáltató éppen ezért nemrég integrált bizonyos HD-csatornákat a Családi tévés csomagba, melyet minimális felárral tett elérhetővé azok számára, akik HD-képes tévékészülékekkel rendelkeznek.

A résztvevők ugyanakkor megállapodtak abban, hogy az Ultra HD vélhetően nem jut majd a 3D-s tévés műsortovábbítás sorsára. A műholdas cégek pár évvel ezelőtt még a térhatású képet biztosító tartalmak gyors felfutásában láttak lehetőséget, ám később kiderült, hogy a mesterségesen gerjesztett kereslet nem talált kellő befogadókészségre a nézőkben, akik kényelmetlennek találták a 3D-s tévézéshez szükséges szemüveget. Végül idén a 3D-s tévézés gyakorlatilag el is bukott, miután az egyik legnézettebb amerikai sportcsatornát követően egyre több tartalomtulajdonos/gyártó és csatorna hátrált ki a rendszer mögül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról