Szerző: Dojcsák Dániel

2013. november 6. 11:37

Búcsúzik az Internet Explorer 9-től a Google Apps

A Google bejelentette, hogy mostantól az Internet Explorer 9 is kiesik a támogatott böngészők sorából a webes irodai szolgáltatáscsomagjánál, a Google Apps-nél, beleértve a Business, Education és Government verziókat is.

A Google október 17-én, a Windows 8.1, illetve az IE 11 megjelenésével egy időben felhagyott minden fejlesztői és tesztelői tevékenységgel az IE9 kapcsán, az erőforrásokat pedig az új verzióra csoportosította át. A változás gyakorlatban azt jelenti, hogy minden olyan felhasználó, aki a Gmailt vagy a Google Apps fiókjának bármely részét IE9-ből éri el, az a következő hetekben kap egy figyelmeztetést, hogy váltson át egy újabb böngészőre.

A felhívás a termékeken belüli felületeken és a betöltés előtt megjelenő banneren is látható lesz, nehéz lesz nem észre venni. Problémája leginkább azoknak a vállalati és kormányzati felhasználóknak lesz, akiknek nincs befolyása arra, hogy milyen operációs rendszert és böngészőt használnak. A támogatás megszűnése nem jelenti azt, hogy az Apps mostantól nem használható IE9 alatt, de elképzelhető, hogy az oldal egyes funkciói nem megfelelően működnek majd, az új képességeket pedig IE10 és IE11 alatt fejlesztik és tesztelik. A felhasználói problémák kezelését is elutasíthatja a Google terméktámogatási csapata, amennyiben az IE9 alatt jelentkezik.

Hasta la Vista

Egy ilyen lépés mögött ugyan néhányan sejteni vélnek taktikázást, de a Google magyarázata szerint a döntés tisztán üzleti. A Google Apps böngésző szabályzata egy egyértelmű minta alapján alakul: a Google támogatja saját böngészőjének legújabb főverzióját, valamint a legfrissebb, illetve az azt megelőző verziójú Firefox, Internet Explorer és Safari böngészőket. Kivétel nincs, tehát ahogy a Microsoft kiad egy újabb böngészőt, a cső végén azonnal kiesik a kettővel korábbi változat, függetlenül attól, hogy azt mennyien használják.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az IE9 2011 márciusában jelent meg, s ugyan a Microsoft nem fűzte hozzá egyik Windows verzióhoz sem, ez a kiadás kizárólag Windows Vista és Windows 7 alatt érhető el. A régebbi Windows XP-s felhasználók IE8 alatt ragadtak, a Windows 8-at választók pedig legalább Internet Explorer 10-zel rendelkeznek. A Microsoft nagyjából évente jön elő újabb főverzióval, így az IE8 Google Apps támogatása is egy évvel korábban, 2012 szeptemberében szűnt meg.

Az IE9-ről való átállás egyébként egészen jó tempóban halad, de még mindig 9 százalékos részesedése van a böngészőpiacon. Az IE11 megjelenése, illetve a Google Apps támogatás megszűnése újabb lökést adhat a kétéves böngésző elmúlásának.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.