Szerző: Koi Tamás

2013. augusztus 13. 13:30

IPv6: teszt után éles üzem a Telekomnál

A több éven keresztül tartó tesztüzemet követően rövidesen megkezdődik az IPv6 technológia integrált, redszerszintű bevezetése a Magyar Telekom távközlési hálózatán.

Rövidesen megkezdődik az IPv6-technológiára történő migráció a Magyar Telekom éles  rendszereiben, a szolgáltató több éven keresztül zajló tesztfázisának lezárásával. A cég ígérete szerint az új rendszerre történő áttérés a jelenlegi tesztmegoldásokkal ellentétben semmilyen felhasználói beavatkozást nem igényel majd, a teljes folyamat vége azonban még hosszú évekre van, elsősorban az újabb szabvány végberendezés-támogatottsága miatt.

A szolgáltató kommunikációs igazgatóságától kapott információk szerint elsőként a tesztszolgáltatás iránt érdeklődő ügyfelek számára biztosítja a Telekom az IPv6-elérést, majd a bevezetés folyamatosan történik meg mindazon előfizetők számára, akiknél a műszaki feltételek adottak. Az első ütemben az ADSL és a GPON hozzáférési technológiákon lesz elérhető az IPv6, aminek használatához az IPv6 protokoll kezelésére felkészült otthoni hálózat (Home Gateway) szükséges. A Telekom által 2011 óta telepített eszközök már támogatják az IPv6-ot - nyilatkozta lapunk megkeresésére a társaság.

Nem egyszerű a szolgáltatók feladata IPv6 nélkül

Az IPv6 teljes elterjedése a hálózatban több évre kiterjedő folyamat lesz, mivel a hálózati eszközökön túl a használók otthoni eszközeinek is támogatnia kell az IPv6-ot, továbbá sok szolgáltatás még hosszú ideig csak IPv4-en lesz elérhető az interneten - hívja fel a figyelmet a távközlési multi. A Telekom a teljes IPv6 átállás megvalósulásáig támogatni fogja az IPv4 és az IPv6 problémamentes együttélését, a várakozások szerint pedig az áttérés végül teljesen észrevétlen maradhat a felhasználók számára.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Az új technológia támogatása a legnagyobb webes cégek körében már több mint egy éve nem probléma, a Google, Facebook, Yahoo, Wikipedia, Microsoft Bing és az AOL már egy éve átálltak IPv6-ra. Az átállás azonban ennél jóval bonyolultabb folyamat, az egyszerű böngészés esetében a felhasználó gépe, saját hálózata, az internetszolgáltató hálózata, az internetes gerinchálózat illetve a meglátogatott oldal közül mindeniknek támogatnia kell az IPv6 protokollt. Ezért húzódik hosszú évek óta a bevezetése - a lánc minden elemének támogatnia kell a teljesen IPv6-alapú kapcsolat létrejöttéhez.

Itthon az országból induló internetes forgalmon belül az IPv6-aránya továbbra sem éri el a fél százalékot sem, a nyárra pedig látványosan visszaesett, gyakorlatilag a 2011-es szintre.

a címlapról