Szerző: Dojcsák Dániel

2013. június 27. 15:58

A Megaupload 40 petabájtnyi adatát semmisítették meg

Néhány nappal ezelőtt a hírhedt Kim Dotcom azzal vádolta meg a LeaseWeb nevű holland szolgáltatót, hogy az hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül törölte a Megaupload ott bérelt szervereinek minden tartalmát. A törlés ténye igaz, a holland cég valóban megsemmisítette az adatokat, de nem minden előzmény nélkül tette.

A Megaupload szerverei a világon több országban vannak szétszórva, ezek közül az egyik fontos bázis volt a hollandiai LeaseWeb adatparkja, ahol a Megaupload saját és a felhasználók adatai tanyáztak. A Megaupload alapítója szerint a törlés minden előzmény és figyelmeztetés nélkül történt. Ez azért is kínos Kim Dotcom számára, mert ezzel nem csak bizonyos felhasználói feltöltések vesztek el, hanem az ellene világszerte zajló perekben felhasználható, saját védelmét szolgáló bizonyítékok is megsemmisültek.

Tegnap a TorrentFreak hozott nyilvánosságra egy olyan e-mailt, amit Dotcom ügyvédje írt a LeaseWebnek: ez éppen arról szólt, hogy a Megaupload hivatalosan is kérvényezte az adatok megőrzését korábban. A Megaupload folyamatosan kérte a LeaseWebet, hogy őrizzen meg minden információt és adatot, ami a Megauploaddal kapcsolatos. Ezt főként arra hivatkozva tette, hogy amennyiben a LeaseWeb megsemmisíti az adatokat, azzal bírósági eljárásban használandó bizonyítékokat semmisít meg és ez további jogi felelősséget jelent a cégnek. Úgy tűnik a holland szolgáltatót ez különösebben nem hatotta meg és gond nélkül darált le mindent, hogy szabaduljon az illegális szolgáltatótól.

del *.*

Az eddig nyilvánosságra került levelezések és dokumentumok szerint a holland szolgáltatónál süket fülekre talált minden tárgyalási kísérlet, annak ellenére, hogy az amerikai szövetségi bíróságon van esélye annak, hogy nem születik elmarasztaló ítélet. Amennyiben ez tényleg így lenne, akkor a Dotcom legálisan nyújthatná jelenlegi szolgáltatását, ebben az esetben viszont a LeaseWeb sértett jogokat azzal, hogy ellehetetleníti a szerverek visszacsatolását és a felhasználói adatokhoz való hozzáférést.

Kim Dotcom szerint a LeasWeb akciója miatt a Megaupload összes adatának 40 százaléka megsemmisült, ami nagyságrendileg 40 petabájt adatot jelent. Dotcom pedig mindent megpróbált megtenni az adatok megóvásáért, egy Ausztrál cégen keresztül még azt is felajánlotta a LeaseWebnek, hogy megvásárolja a szervereket vagy csak az adattárolókat. A Megauploadnak 630 darab szervere volt a LeaseWebnél, de ezek közül egy sem volt a Megaupload tulajdonában, kivétel nélkül mindegyik bérelt gép volt. Az elmúlt egy évben, mióta a perek zajlanak, ezeket a gépeket a LeaseWeb saját költségén tárolta és üzemeltette, a Megaupload tárgyalási próbálkozásai pedig nem kizárólag ezekről az adatokról szóltak, hanem mindig egy nagyobb tárgyalás részeként jöttek elő. Ezek a tárgyalások nem értek célt, így a LeaseWeb jogosnak tartja, hogy nem finanszírozta tovább a Megaupload adatainak tárolását.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A holland cég már 2012 tavaszán jelezte a Megauploadnak, hogy bármikor törölheti az adatokat, majd 2013 januárjában újra figyelmeztette az online tárhelyszolgáltatót. Megegyezés végül nem született, ráadásul a holland cég holland törvények alapján kötött szerződést a Megauploaddal, a holland bíróság pedig nem formált jogot az adatokra. Azok kizárólag az amerikai bíróság számára voltak bizonyítékok, a holland jogi környezetben minden következmény nélkül törölhetőek voltak, a LeaseWeb nem sértett szabályokat és nem volt kötelessége saját költségén tárolni a rengeteg adatot.

A mindig trükköző Kim Dotcom számításai ezúttal nem jöttek be, így kénytelen elkönyvelni a történelem eddigi talán legnagyobb adattörlését. Szokás szerint Dotcom valószínűleg lovagolni fog ezen és biztosan bíróság elé citálja majd a LeaseWebet, de valószínűleg ez sem lesz több, mint egy újabb felvonás Kim Dotcom élő színjátékában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról