:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. június 12. 15:13

Totális dominanciát épített ki itthon az Android

A globális átlagnál nagyobb mértékben nőtt itthon az okostelefonok piaca az első negyedévben, tudta meg az IDC elemzőcégtől a HWSW. A Google operációs rendszere mellett ma már senki sem rúg labdába.

2013 első három hónapjában 816 ezer mobiltelefont adtak el Magyarországon, ami éves szinten 4 százalékos növekedésnek felel meg, derül ki az IDC becsléséből. Az okostelefonok piaca eközben hatalmasat ugrott, a tavalyi 360 ezer közeléből 550 ezer fölé, túlszárnyalva a világpiac 41 százalékos növekedését is.

A hazai telefoneladásokat domináló nagy operátorok kínálatában ma már alig lehet "butatelefonokat" találni, az ilyen készülékeket leginkább a céges tendereken értékesítik, flottában, illetve az olyan "branded" viszonteladók és virtuális szolgáltatók adják el őket, mint a Tesco Mobile, a Blue Mobile vagy a Postafon. Az általuk megcélzott vásárlóközönség viszont nem frissíti, cseréli rendszeresen telefonját, így a buta készülékek aránya a jövőben még inkább visszaszorulhat az okostelefonokkal szemben. A világpiacon egyébként az első negyedévben 51 százalék volt az okostelefonok aránya az összes telefoneladáson belül, most először fogyott több okosmobil mint "buta", de Magyarország ezt már rég meghaladta.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A magyar okostelefon-piacon a gyártók versenyét toronymagasan vezeti a Samsung továbbra is, derül ki az IDC számaiból, a második helyen viszont kvázi holtverseny alakult ki az LG és a Sony között. A japán cég eladásai éves szinten kiugrót növekedtek - úgy tűnik, az új Xperia modellek nagyon "találnak" a vevőknél, és az erőteljes reklámkampány is megtette a hatását. Nagyot esett ugyanakkor az Apple hazai forgalma, úgy tűnik, az iPhone 5 által kínált újdonságok itthon sem nagyon dobogtatták meg a vásárlók szívét. Az öt legnagyobb gyártó közé még a Nokia fért be, köszönhetően a Lumia modelleknek.

Az operációs rendszerek versenyében teljes az Android dominanciája, az IDC adatai alapján az első negyedévben Magyarországon eladott okostelefonok 86 százaléka futtatta a Google platformját, az iOS pedig nagyjából holtversenyben végzett a Windows Phone-nal, mindkettő részesedése 6 százalék körüli volt. A Windows Phone sorsa Tóth László, az IDC elemzője szerint itthon a vállalati szegmensen áll vagy bukik, sok cég ugyanis irtózik az Androidtól, biztonsági kockázatoktól tartva, a céges infrastruktúrákban helyet találhat magának a Windows Phone. A piacelemzőnél ugyanakkor azt is gondolják, további operációs rendszerek már nem tudnak megkapaszkodni a magyar piacon, a nyárra ígért Firefox OS-nek például nemigen van tér már.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.