:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. április 11. 10:32

Beágyazott memóriát kap a Haswell GT3e

Csak forrasztott verzióban lesz elérhető az Intel egyelőre Haswell GT3e néven futó processzora. Az erős lapka magas fogyasztása miatt ultrabookokba nem kerül, de képes lesz kiváltani a középkategóriás diszkrét grafikát.

Végre képen is látható az Intel Haswell-generációjának csodafegyvere, a beágyazott memóriát és  legerősebb grafikus magot egyben megkapó Haswell GT3e. Míg a mezei lapkák GT2 vagy GT3 kiszerelésben érkeznek majd, 16/20, illetve 40 végrehajtóegységgel, a GT3e a processzor mellé tokozott negyedszintű gyorsítótárral is rendelkezik.

A kisbetűs e a beágyazott (embedded) DRAM memóriát jelenti, ami az előzetes információk szerint  128 megabájt nagy sávszélességű, kis késleltetésű L4 gyorsítótárat kínál, elsősorban az integrált grafika számára. A kapacitást az Intel nem erősítette meg, és azt sem lehet tudni, hogy pontosan milyen technológiával készül a memória, valamint hogy milyen frekvencián, mekkora sávszélességel illetve késleltetéssel rendelkezik. Az Intel már demonstrálta a GT3e képességeit az idei CES-en, a gyártó szerint a 40 feldolgozóegységgel és beágyazott memóriával megtámogatott lapka grafikus teljesítménye eléri az NVIDIA GeForce 650M-ét.

Képen az Intel GT3e - forrás: VR-Zone.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

A Haswell GT3e konfigurációja noteszgépekben és asztali számítógépekben is elérhető lesz, azonban egyik sem lesz a hagyományos foglalatos, a processzor csak BGA-lábazattal, az alaplapra forrasztva lesz megvásárolható. A félreértéseket elkerülendő, a forrasztott asztali processzorokat R végződéssel látja el az Intel, így a specifikációkból azonnal látszik az illesztés. A gyártó már korábban közölte, hogy a jövőben csak minden második generációból készülnek LGA-tokozású, cserélhető processzorok, a Haswellből és a Skylake-ből igen, a köztes Broadwellből viszont nem.

Az Inteltől származó információk szerint a lapka 55 wattos hőkerettel rendelkezik, emiatt jellemzően ott kap majd szerepet, ahol eddig az Intel négymagos lapkái - más szóval az ultrabookokban egyelőre nem lesz ez elérhető. A gyártó várhatóan a középkategóriás diszkrét GPU-val párosított 35-45 wattos processzorok alternatívájaként kínálja majd ezt a modellt, a kétlapkás megoldáshoz képest alacsonyabb rendszerszintű fogyasztás és hasonló teljesítmény érhető el.

Túl sok, számos esetben ellentétes hatás éri az IT munkaerőpiacot, a kínálati piac a béreket, a költséges AI pedig a headcountot eszi.

a címlapról

monopoly

0

Nekimegy az Arm-nak az USA

2026. május 18. 13:53

A helyi versenyhatóság azt vizsgálja, hogy az Arm visszaélt-e piaci erőfölényével.