Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

4G-s paradicsom lehet Angliából

Koi Tamás, 2013. február 20. 12:23
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Országos lefedettségű, gyors mobilnet-hálózatok kiépítését kezdhetik meg az angol mobilszolgáltatók azoknak a rádióspektrumoknak a segítségével, melyekhez a most véget ért frekvenciaaukción jutottak hozzá.

Az angol hírközlési hatóság (Ofcom) ma reggel eredményt hirdetett a szigetország frekvenciaaukciójában, ahol a kiterjedt LTE-hálózatok építésére, valamint a nagyvárosi hálózatok kapacitásának növelésére alkalmas spektrumokat bocsátották licitre. Bár az aukción végül a vártnál valamivel kisebb összeg folyt be, a hatóság szerint a végeredmény társadalmi jelentősége így is óriási lehet.

Az Ofcom aukcióján összesen 2,34 milliárd angol fontért jutott hozzá 250 MHz-nyi spektrumhoz öt piaci szereplő. Ezek közül négy már régóta működő mobilszolgáltató (O2 UK, EE, Vodafone, 3 UK), egy pedig a BT csoport tagja, a Niche Spectrum Ventures. Ez az összeg jelentősen elmarad a korábbi várakozásoktól, melyek körülbelül 3,5 milliárdos bevétellel számoltak - szakértők szerint az alacsonyabb licitösszeghez hozzájárult, hogy a brit aukción nem volt fenntartva blokk új belépőknek, illetve csak két frekvenciasávban tartottak árverést.

Ez a két frekvenciasáv, a 800 MHz-es úgynevezett digitális hozadék, illetve a 2,6 GHz-es sáv elsősorban gyors szélessávú internetszolgáltatás nyújtására alkalmas - előbbi rurális, utóbbi erősen urbanizált közegben. Az aukción nyertes mobilszolgáltatók közül várhatóan mindegyik elindítja még az év első felében az LTE-alapú mobilszolgáltatást ebben a két sávban, a nyertesek közül a Telefonica brit leányvállalata pedig vállalta, hogy 2017-ig az ország lakosságának 98 százaléka számára elérhetővé teszi a negyedik generációsnak nevezett internetszolgáltatást a 800 MHz-es frekvenciasávban,

A licitálók közül a brit Vodafone vitte el a legnagyobb spektrumcsomagot, összesen 790,7 millió angol fontért cserébe, ennél azonban sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy a hongkongi Hutchison Whampoa által üzemeltetett 3 UK most először jutott 1 GHz alatti spektrumhoz, ezzel lényegében teljes értékű, országos operátorrá vált.

Az angol szolgáltatók közül eddig egyébként csak az EE kínált LTE-alapú mobiladat-szolgáltatást, a Deutsche Telekom és a France Telecom leányvállalata tavaly év végén kapcsolta be a gyorsabb technológiát bizonyos körzetekben. Az erősen nyomott árak mellett működő piacon a prémium áron kínált szolgáltatásnak nem volt átütő sikere, az EE ezért kénytelen volt nemrég árat csökkenteni, nem utolsósorban figyelembe véve azt, hogy a mostani aukció lezárásával elveszíti az exkluzivitását a 4G-s szolgáltatásokra az országban.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.