:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. november 9. 12:08

Jubileumot ünnepel a Firefox

Az évforduló persze csak az első teljes, már nem tesztverzióra vonatkozik, ugyanis a Mozilla közel 10 éve kínálja már az internetezőknek böngészőjét. Az első béta 2002-ben jelent meg, akkor még Phoenix néven, majd a bétateszt után, 2004-ben kapta a Firefox nevet.

A Mozilla nyílt forráskódú böngészője akkor lépett a piacra, amikor böngészős világ valójában egyet jelentett az Internet Explorer 6-tal. A Netscape időknek már vége volt, a Chrome még egy halvány ötlet sem lehetett, sőt, még a Safari is akkoriban jelent meg. A Firefox-szal nagyjából egy ritmusban jött az Apple böngészője, Steve Jobs 2003-ban jelentette be januárban a Macworld-ön, majd júniustól használhatta bárki.

A Firefox béta ekkor már elérhető volt, igaz a végleges a Mozilla azóta is jellemző cammogó sebessége miatt csak 2004 végére lett készen. A stílus azonban sikeresnek látszik, hiszen az évek során a Firefoxnak sikerült jelentős piaci részesedést szereznie, Európában a legnépszerűbb böngészővé vált évekre. A csúcson 2010 környékén volt a termék, Magyarországon akkoriban 53 százalék feletti részesedése volt, miután az Internet Explorert 2009-ben elhagyta. A királyságát csak a Google böngészője tudta komolyan veszélyeztetni, a Chrome hirtelen fejlődése, gyorsasága, minimalizmusa sok Firefox felhasználót csábított el.

Hazánkban a Firefox ennek ellenére még mindig az első számú szereplő a böngészőpiacon, globálisan viszont csak a harmadik a Chrome és az IE mögött. Érdekes, hogy földrajzilag hogyan szegmentálódik a három vetélytárs: Míg Észak-Amerikában továbbra is tartja magát az Internet Explorer, és a Firefox meg sem kapaszkodott igazán (USA 14%), addig Ázsiában és Dél-Amerikában már egyértelmű Chrome dominancia van, a Firefox pedig főként Nyugat- és Közép-Európában erős továbbra is, illetve Afrikában.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A Mozilla böngészője az elmúlt években a szélsőségesen nyílt forráskódokat támogató szerepet vette magára, sokszor elutasítva fontos mulitmédia kompatibilitást is. Bizonyos felhasználóknak ez biztosan értéket jelent, de a többség valamilyen más termékhez kapcsolódóan választ böngészőt is, ami a Google és a Microsoft malmára hajtja a vizet. A Mozilla rengeteg energiát ölt mobilos verziókba, illetve tervben van a Windows 8-ra optimalizált verzió is, sőt, olyan ötletek is csőben vannak, mint a Social API, ami a közösségi hálózatokat integrálná teljesen a böngészőbe. A korábbi, hasonló projektek azonban nem váltották be eddig a reményeket, a Firefox-ot inkább a lendülete, meglévő bázisa tartja még pozíciójában.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.