Szerző: Bodnár Ádám

2012. június 19. 09:19

Surface néven érkezik a Microsoft saját tabletje

Egy Los Angeles-i rendezvényen Steve Ballmer, a Microsoft vezére két tabletet is bemutatott, amelyek ősszel, a Windows 8 érkezésével együtt kerülnek piacra. A cél az iPad legyőzése, de milyen áron?

Régóta ismert, hogy a Windows 8-at úgy tervezte a Microsoft, hogy tableteken is használható legyen, erre szolgál a nagy vitát kiváltó Metro UI. Redmondban úgy döntöttek, többé nem elég a szoftver a piac meghódításához, saját hardverre is szükség van, úgyhogy a vállalat tegnap két saját tabletet is bemutatott.

Surface és Surface Pro

A Surface néven érkező eszközök közös jellemzője a magnéziumbevonatú ház, a 10,6 hüvelykes kijelző, valamint az Apple Smart Coverre hasonlító, de annál okosabb, fizikai billentyűzetet is tartalmazó mágneses védőtok. A két készülék között ezen kívül számos eltérés található. Az egyik NVIDIA Tegra 3 processzorra épül, mindössze 9,3 milliméter vékony és 680 grammot nyom a mérlegen, vagyis hozzávetőleg egy iPad méretét és tömegét hozza. A gépen Windows RT operációs rendszer fut, amely a szoftver kimondottan mobil eszközökre szánt, rendszerchipekre optimalizált verziója. A Tegra-alapú Surface háttértára 32 vagy 64 gigabájt flash memória, a csatlakozási lehetőségek között USB 2.0, microSD- és microHDMI-port található.

A másik verzió ennél jóval erősebb, ez Intel Core i5 processzort Full HD kijelzőt tartalmaz és teljes Windows 8 Pro operációs rendszert futtat - ezt a gépet feltehetően inkább a vállalati felhasználóknak szánja a cég. A Surface Pro változat nehezebb és vastagabb is, 903 grammot nyom a mérlegen és 13,5 milliméter vastag, cserébe 31 helyett 42 wattórás akkumulátor kerül bele. A Windows 8 Prót futtató gép csatlakozói is eltérőek, Mini DisplayPort, microSDXC és USB 3.0 port is került rá, és a háttértára is nagyobb, 64 és 128 gigabájtos kivitelben lesz kapható. Arról nem beszélt a vállalat, hogy a Surface milyen hálózatokhoz tud majd csatlakozni, csak Wi-Fi verzió készül-e belőle, vagy lesz 3G/4G modemmel ellátott kivitel is.

A Surface és a Surface Pro is rendelkezik kihajtható támasszal, amelyek segítségével asztalra állítható és úgy használható mint egy PC. Ehhez segítséget nyújt a több színben is kapható, mágnesesen rögzíthető képernyővédő párna, amely egy rendkívül vékony fizikai billentyűzetet és több ujj érzékelésére képes ("multitouch") érintőfelületet is rejt. Egyelőre nem tudni, a Touch Cover fantázianevű billentyűzet az alapcsomag része-e vagy külön kell megvásárolni.

A Microsoft nem tért ki arra, hogy a gépek pontosan mikor kerülnek forgalomba és mennyibe kerülnek, Steve Ballmer mindössze annyit mondott el, hogy a Windows RT-s verzió az új operációs rendszerrel együtt debütál, ez a HWSW sejtései szerint október közepén esedékes. A Windows 8 Prót futtató változat néhány hónappal később, talán már 2013 elején érkezik - nem lennénk meglepve, ha az elsősorban vállalati felhasználásra szánt Surface Pro premierjét összehangolnák az Office 2013 premierjével, ami szintén 2013 elején esedékes.

Teljes stratégiaváltás?

A tablet kapcsán azonban a legfontosabbak nem a hardveres specifikációk vagy éppen az árak, hanem az a változás, amit a készülék megjelenése a Microsoft üzletpolitikájában jelenthet. Ballmer a bejelentés kapcsán kifejtette, néha a hardvergyártók nem tudják követni a szoftvergyártók fejlesztéseit, így a Microsoft a saját kezébe vette a sorsát és megmutatta, mire is képes a Windows 8.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Redmond eddig szigorúan kitartott amellett, hogy platformot szállítson, a hardvergyártást pedig  meghagyta a partnerei számára - az utóbbi időből két kivételt az elsöprő sikerű Xbox és a totális bukás Zune jelent. Egyelőre nem tudni, hogy a Surface megjelenése hogyan fogja befolyásolni ezt a stratégiát, vajon a hardverpiaci megjelenéssel a cég csak katalizálni szeretné a Windows 8-as tabletek forgalmát, vagy egy olyan saját megoldást szeretne, amely előbb-utóbb az iPadhez hasonló sikert ér el.

A hatalmas világméretű értékesítési hálózattal és márkaismertséggel rendelkező, a médiatabletek piacát lényegében megalkotó Apple és iPad ellen azonban egyedül nem sok esélye van Redmondnak egyelőre, amely saját fizikai üzleteiben és online áruházában árulja majd a kütyüt. Partnerekre tehát továbbra is szüksége lesz a Windows sikeréhez. A bejelentés után Ballmer azonban teljességgel elzárkózott azon kérdések megválaszolásától, hogy vajon Windows 8-as tabletek megjelenését tervező PC-gyártók hogyan fogadják a Surface-t, egyáltalán tudtak-e az érkezéséről. A Wall Street Journal által megkérdezett cégek (Dell, HP) egyike sem kívánta kommentálni a Surface felbukkanását.

Nem kizárt persze, hogy a vállalat csak úgy lép be a hardverpiacra, mint ahogy azt a Google tette a Nexus okostelefonokkal, amelyek afféle referenciaként, iránymutatásként szolgáltak a többi gyártó és a fejlesztők számára. A Surface-t pedig számos hasonló készülék követi majd a hardvergyártó partnerek részéről (HP, Dell, ASUS, Acer, Lenovo, Fujitsu, Toshiba, Samsung, stb.).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról