Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2012. június 1. 11:22

Nem védi szerzői jog a Java API-kat

Első körben végéhez közeledik az Oracle-Google per, amelyet az Android nem-szabványos Java-implementációja nyomán indított az Oracle. Most megszületett a döntés a legfontosabb kérdésben is: a Java API Oracle által sérelmezett részét nem védi szerzői jog.

Megszületett a bíróság válasza az Oracle és a Google között hét hete tartó, az Android kapcsán indult perben: William Alsup bíró szerint nem védheti szerzői jog az API-kat. Az Oracle többek azért perelte be az Androidot fejlesztő Google-t, mert az 37 API-t (alkalmazásprogramozási interfészek) használt fel a Javából, amelynek szerzői jogaival a Sun felvásárlása óta az Oracle rendelkezik. A bíróság tegnapi döntése szerint azonban nem védheti szerzői jog az API-kat, mint ahogy nem véd rövid szövegeket, néhány szavas mondatokat sem. Az Oracle szóvivője a Wall Street Journalnak elmondta, a vállalat fellebbezni fog az ítélet ellen.

Nem védi szerzői jog - most

Alsup bíró 41 oldalas ítéletében kifejti: "Ameddig a metódus implementálására szolgáló kód különbözik, a szerzői jogi törvény értelmében bárki szabadon írhat önálló kódot a Java API-ban található függvény vagy metódus megvalósítására. Nem számít, ha a deklaráció vagy a metódus fejlécének sorai egyezőek. A Java szabályai szerint egyezőnek is kell lenniük, ha ugyanazt a funkciót végrehajtó metódusról van szó, még ha az implementáció különbözik is. Ha csak egyetlen mód van egy ötlet vagy funkció kifejezésére, akkor ezt mindenki szabadon teheti és senki sem sajátíthatja ki ezt a kifejezést. És bár az Android metódusok és osztályok nevei lehettek volna mások is a Javában található megfelelőjükhöz képest, és működhettek is volna, a szerzői jogi védelem nem terjed ki rövid kifejezésekre."

"A teljes névfa (name tree) természetesen tartalmaz eredeti, kreatív elemeket, de egyben egy precíz parancsstruktúra is - szimbólumok praktikus és funkcionális sorozata, mindegyik egy előre meghatározott funkciót hajt végre. Ez a parancsstruktúra a szerzői jogi törvény 102(b) paragrafusa alapján rendszer vagy működési elvnek számít és ezért nem védi szerzői jog. A parancsstruktúra duplikációja az interoperabilitás szempontjából nélkülözhetetlen" - írja a bíró. Alsup sietett ugyanakkor leszögezni, hogy az ítélet és indoklás csak az Oracle vádjainak kontextusában értelmezhető, egyáltalán nem jelenti azt, hogy bárki engedély nélkül szabadon használhatja a Java API-kat, mint ahogy azt sem, hogy "minden számítógépes program struktúrája, sorrendje és szerveződése ellopható".

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az ítélet egyértelműen győzelemként fogható fel a Google szempontjából: a tárgyalás során korábban már kiderült, hogy a vállalat felhasználta a Java API-k "struktúráját, sorrendjét és rendszerezését", most azonban kiderült, hogy ezzel nem sértette meg az Oracle szerzői jogait, mivel a felhasznált programrészeket nem védheti szerzői jog. A Google rövid időn belül másodszor kerekedett felül az Oracle-ön, a múlt héten az esküdtszék kimondta, a keresőcég Android rendszere nem sérti az Oracle szabadalmait. Az Oracle két szabadalom megsértéséért indított pert, mindkettő a Java alapvető működéséhez, pontosabban a bájtkód előállításához illetve a Dalvik VM által gépi kóddá fordításhoz kötődik.

Nő a tét, nő a díj

Larry Ellison vállalata hatalmas kártérítés reményében vágott bele a perbe, a lehetőségei mára azonban minimálisra szűkültek, a cég legjobb esetben néhány tízezer dollárra számíthat, miután kiderült, az Androidot csupán néhány szerzői jogi kérdésben sikerült megfogni - egy metódus és néhány fájl másolásáért marasztalta el a bíróság. Az esküdtszék eredetileg csak a rangeCheck metódus másolását látta bizonyítottnak, a pert levezető William Alsup bíró azonban jogkörénél fogva felülbírálta az esküdtek döntését még néhány, a Google által visszafejtett .java állomány tekintetében.

A kárpótlásként kifizetendő összeg várhatóan eltörpül majd a felek ügyvédi díjai mellett. A szakértők szerint a Google és az Oracle összesen mintegy 100 millió dollárt költhetett a jogi képviseletre. A jogászok és ügyvédek láthatóan igyekeztek megdolgozni a pénzükért, a perben mintegy 1200 beadvány és egyéb dokumentum született. Az Oracle várhatóan fellebbezni fog az ügyben, így a perköltségek további meredek emelkedésére számíthat mindkét vállalat. A fellebbezéssel a tét is nőni fog, az Oracle várhatóan újabb szabadalmakat megsértésével is megvádolja majd a Google-t, ahogy a szerzői jogi kérdés is terebélyesedhet. Ezzel összefüggésben a potenciális kártérítés összege is csak emelkedő tendenciát mutat majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról