Videócsevegés a Facebook "nagy dobása"
Skype-alapú videócsevegést jelentett be a Facebook, illetve elérhetővé tette a csoportos szöveges csevegést is. A jó előre beharangozott "nagy dobás" csak a Microsoft-Facebook összefonódást vetíti előre, nem javítja a közösségi szolgáltatás jól ismert gyengéit.
Tegnap leleplezte legújabb szolgáltatását, a webes felületről elérhető videótelefonálást a Facebook. A rendszer lelke a Microsoft által nemrég felvásárolt Skype infrastruktúra, amellyel így a két szolgáltatás tovább közeledik. A lépés tovább mélyíti a Skype-ot felvásárló Microsoft és a Facebook stratégiai szövetségét, a két cég az Apple illetve a Google ellenében egyre ütősebb szolgáltatásokat vonultat fel.
Facebook és Skype, két jóbarát
A Facebook és a Skype összeborulása nem új keletű, az asztali Skype-kliensből már egy ideje elérhető a közösségi szolgáltatás is. A most bejelentett videotelefonálás jelenti az integráció következő lépését, amelynek keretében a Facebook-felhasználók egymást hívhatják a Skype rendszerét használva. A szolgáltatás telepítése rendkívül egyszerű, csupán aktiválni kell a videohívást a Facebook oldalán, majd le kell tölteni a böngészőbe beépülő modult, s máris élvezhető a videocsevegés. A HWSW gyorstesztje szerint a hívás minősége a Skype-standardoknak megfelelő, mind a videót, mind a hangot illetően, a telepítés pedig kezdő felhasználók számára sem okoz különösebb problémát.
A Skype és a Facebook közötti együttműködés a jövőben még szorosabbá válik, a kliensprogram 5.5-ös verziójában meg fog jelenni a platformok közötti szöveges csevegés, később pedig a Skype-Facebook videotelefonálás is lehetséges lesz. A Facebook részéről a következő lépés a mobil- és vezetékes telefonok hívása lesz, amiért valószínűleg a korábban bevezetett Facebook Credittel lehet fizetni.
A Facebook bejelentése vélhetően nem független a Google+-ban bemutatkozó Hangout múlt heti indulásától. A hosszabb ideje fejlesztett Facebook-szolgáltatás feltehetően már jó ideje megérett az általános használatra, de bevezetését elhalasztották a Google-megoldás megjelenéséig. A két rendszer azonban nem egészen egymás versenytársa: míg a Google a Gtalkon és Gmailen keresztül hosszabb ideje asztali és webes videohívást is kínál, a Google+-ban található Hangout elsősorban csoportos hívásra optimalizált. A Hangout képes folyamatosan figyelni, hogy a résztvevők közül éppen ki beszél, és őt helyezi a középpontba - a priorizálással a rendszer sávszélességet spórol és lehetővé teszi az akadozásmentes beszélgetést.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A Facebook azonban nem teszi lehetővé a csoportos hívást, arra hivatkozva, hogy a Skype-ban csak a videohívások elenyésző része többfelhasználós. Az érvelés azonban hibás, a Skype-ban ugyanis csak az előfizetéssel rendelkező felhasználók indíthatnak csoportos videohívást - bár külön percdíja az ilyen beszélgetéseknek nincs. A prémium szolgáltatásként pozicionált csoportos videohívás, mint hivatkozási alap tehát ilyen szempontból nem állja meg a helyét.
A csoportos kommunikációt azonban mégsem hanyagolja a Facebook. A most bejelentett videohívás mellett elindult a csoportos (szöveges) csevegés, a kétfős beszélgetésekbe egyszerűen hívhatunk meg újabb szereplőket, csevegőszobákat hozva létre ezzel. Mark Zuckerberg Facebook-vezér szerint a 750 millió felhasználó fele használja a különböző csoportokat (Groups), ezek olyan miniközösségek, amelyekben a tagok tudják egymásról, hogy ugyanazon csoport tagjai - szemben a Google+-ban bevezetett körökkel, amelyek csak a létrehozó felhasználó számára láthatóak.
Nem a felhasználók számáról szól
Zuckerberg azt is elmondta, a közösségi hálózatok ezentúl nem elsősorban a felhasználók számáról, hanem az aktivitás intenzitásáról szólnak. A Facebook (és általában a közösségi média) messze meghaladta a kritikus tömeget, így nem kérdéses, ezek a rendszerek most már velünk maradnak - mondta Zuckerberg. A kérdés csupán az, hogy a felhasználók milyen intenzitással fogják használni a különböző szolgáltatásokat, amelyet a Facebook a megosztások számában mér. E mérőszám szerint az átlagos felhasználói aktivitás évente duplázódik a Facebookon, és egyelőre nem látszik megtorpanás ebben a trendben: 2004-ben az átlagos felhasználó 10 naponta osztott meg egy tartalmat, mára ez napi négy közelébe emelkedett, jövőre pedig nyolc közelébe várják. Ebben természetesen benne van a Facebook felületén közvetlenül megosztott tartalom, a külső oldalakon végzett "lájkolás", valamint a mások által megosztott tartalommal való interakció is.
Zuckerberg szerint a Facebookon töltött időt leginkább a független alkalmazások és a mobilos hozzáférés növelték, épp ezért meglepő, hogy a hatalmasnak szánt mai bejelentés nem ezzel a kettővel kapcsolatos. Csak a csoportos szöveges csevegés lesz mobilról elérhető, a videotelefonálás belátható időn belül nem.
Ugyan a videotelefonálás valóban hasznos szolgáltatás lesz a felhasználók egy részének, a Facebook problémáira nem ad megfelelő választ: a közösségi szolgáltatás tagadhatatlanul elhanyagolja a mobil környezetet. Míg a Google+ indulásakor különleges hangsúlyt kapott az Androidra készült alkalmazás, és az Instant Feltöltés és a Huddle révén hasznos része lett a Google+ rendszernek, a Facebook mobilkliensei továbbra is korlátozott funkcionalitással rendelkeznek és lassan frissülnek. Tipikus példa, hogy a több mint egy éve megjelent Apple iPadre még ma sincs "gyári" Facebook-alkalmazás, noha a közösségi oldal és a tablet felhasználói között gyakorlatilag teljes átfedés van.