Szerző: Dojcsák Dániel

2011. május 25. 12:38:00

Mobilos pénztárcája is lesz a Google-nek

A Google holnap lerántja a leplet a mobilfizetési rendszeréről, ami elsőként az Egyesült Államokban a Sprint Nextel előfizetőinek lesz elérhető. A kezdeti tesztek után a hónap végétől élesben is elindul a szolgáltatás.

Az NFC-alapú fizetési megoldás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy Android operációs rendszert futtató, NFC-chippel felszerelt mobiljukkal termékeket fizessenek ki, kuponokat váltsanak be. Első körben csak a Sprint Nextel előfizetőknek, illetve azon belül is a Nexus S okostelefon-tulajdonosoknak lesz elérhető a szolgáltatás. Pilot projektnek ez éppen megfelelő, a Sprint az USA harmadik legnagyobb szolgáltatója, Nexus S készülékek pedig nincsenek tömegesen a felhasználóknál. Pár hónap múlva, ha végre valóban tömegesen jelennek meg az NFC-képes készülékek, akkor változhat a helyzet, de addig csak szárnypróbálgatásokra van esély.

Valakinek lépni kell

A pénztárakat és beváltóhelyeket már most elkezdhetik felszerelni NFC-képes terminálokkal, s el lehet kezdeni kidolgozni azokat a metodikákat, hirdetési megoldásokat, kedvezményeket, amik vevőcsalogatóként, motiváló tényezőként hatnak. Az Egyesült Államokban tavaly a kuponos vásárlás még csak 370 millió dolláros piac volt, de 2014-re a becslések szerint ez 6,53 milliárd dollárosra nőhet, amiben nagy szerepe lesz az NFC-képes okostelefonok elterjedésének is, vélik a szakértők

A Sprint ebből a szempontból a jövőbe tekint, múlt hónapban a szolgáltató vezetői azt nyilatkozták, hogy több gyártóval és technológiai céggel is tárgyalnak NFC fizetési megoldások bevezetésével kapcsolatban. Az egyik ilyen cég nyilvánvalóan a Google volt, a gyártói támogatásra viszont úgy tűnik még várni kell egy keveset. A Google és a Sprint közös projektje öt amerikai nagyvárosban debütál, ahol lesznek elfogadóhelyek is: ezek New York, San Francisco, Los Angeles, Chicago és Washington D.C. A sajtóesemény, ahol a hivatalos bemutató lesz majd, holnap magyar idő szerint este lesz New Yorkban.

2012-re csúszhat az NFC-láz

Ezzel a kiugrással a Sprint az NFC terén jócskán versenytársai elé kerülhet, hisz a Verizon, az AT&T és az amerikai T-Mobile közös, ISIS névre keresztelt NFC-projektje csak 2012-re jut el a megvalósítási fázisba. Közben a Google a Citibankkal és a Mastercarddal is tárgyal együttműködésről és pilot projektekről, ami azt jelenti, hogy a webes óriás nem kizárólag az okostelefonos NFC-ben gondolkodik, hanem belemenne egy kártyás rendszer támogatásába is.

Mi történik egy mobilappal a születése után? Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel.

Magyarországon egyelőre szintén csak a Nexus S készülék érhető el NFC-támogatással, amit a Vodafone és a T-Mobile is forgalmaz. - ezzel a készülékkel fogják tesztelni a fizetési és egyéb mobilos alkalmazásokat idén nyáron a Sziget Fesztiválon. Szomorú, hogy még a Samsung Galaxy S II sem kapta meg első körben az NFC-képességet, így viszont már biztosan kijelenthető, hogy 2012-re csúszik az idő, amikor az NFC-képes mobilok terjedni kezdenek. Fél évvel ezelőtt még úgy tűnt, idén több tízmillió, akár 100 millió NFC-s mobil kerül piacra, de az első hónapok termékbemutatói után már sejteni lehetett, hogy nem eszik olyan forrón a kását.

A gyártók is óvatosak, nyilván az NFC-képesség beépítésének van plusz költsége, amit nem szívesen fizetnek ki feleslegesen. A kereskedők részéről sincs komoly motiváltság, hiszen nincs még mit elfogadni, így mindenki arra vár, hogy a nagy szolgáltatók lépjenek, tegyék meg a kezdeti beruházásokat, fejlesztéseket és vonják le a következtetéseket.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 25. 16:39

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.