Szerző: Bodnár Ádám

2011. május 2. 12:24

Tajvanról a topra: triplázott a HTC

Okostelefonjai sikerének köszönhetően látványosan nőtt és rekordot is döntött a HTC bevétele és profitja - a tajvani vállalat mára egyértelműen a legnagyobb okostelefon-gyártók közé került és levetkőzte magáról a "távol-keleti tucattermék" imázst.

A kezdetben kizárólag bérgyártással foglalkozó, majd windowsos mobiljaival nevet szerző, ma már elsősorban az Androidra koncentráló, de a Google-tól ugyanakkor tisztességes távolságot tartó tajvani HTC a vártnál magasabb, 104 milliárd tajvani dolláros bevételt ért el az első negyedévben, ami 3,6 milliárd amerikai dollárnak felel meg és 174 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ehhez 14,83 milliárd tajvani (517 millió amerikai) dollár profit társult, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Három hónap alatt nem kevesebb mint 9,7 millió okostelefont értékesített a HTC, ezzel a cég az ötödik legnagyobb gyártó a Nokia, az Apple, a Samsung és a RIM mögött. Egy évvel korábban még csak 3,3 millió készüléket forgalmazott a HTC, az azóta eltelt időben egyfelől rendkívül megnőtt az érdeklődés a androidos mobilok iránt, másrészt a vállalat olyan modellekkel rukkolt elő, amelyek találkoztak a piaci igényekkel - ennek köszönhetően a volumen növekedése még az Apple-t is lepipálja. A cég tájékoztatása szerint az új modelleket (Inspire 4G, Desire S, Incredible S, Thunderbolt) is jól fogadták a vevők, a második negyedévben 11-11,5 millió készülék leszállítása várható, ami kétszerese a tavalyinak.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A prémium szegmensre koncentráló HTC szakadtlan innovációval próbál meg elszakadni az androidos gyártók szürke tömegétől, ami láthatóan sikerül is neki: egy év alatt mintegy 10 százalékkal 359 dollárra emelkedett az egy készülékre jutó átlagos eladási ár, ami a második legmagasabb az iparágban az Apple mögött. A HTC bruttó eredményhányada 29,3 százalék volt, némileg kevesebb mint egy évvel korábban, amit a marketing és kutatás-fejlesztési költségek növekedése magyaráz.

A HTC idejében rájött, hogy saját alkatrészgyártás hiányában hardver terén nehezen tud versenyezni a kijelzőt, processzort és memóriát házon belül előállító Samsunggal vagy LG-vel, illetve azokkal a cégekkel, amelyek ugyanazokhoz az alkatrészekhez férnek hozzá a piacon mint ő (pl. Motorola, Sony Ericsson). A cég ezért a saját szoftverek és szolgáltatások felé fordult, ennek eredménye például a tavaly elindított navigációs szolgáltatás vagy az idén debütáló HTC Watch videóstreaming. A gyártó a jövőben még nagyobb hangsúlyt kíván a szoftveres innovációra és a saját tartalmakra fektetni.

A cég a negyedéves eredmények kapcsán közölte, idén ezer mérnökkel erősít, hogy még inkább rákapcsoljon a fejlesztésekre, valamint gyártókapacitását is bővíti a jövőben várható igényekre reagálva - a tajvani Taoyuanban teljesen új HTC gyár épül közel 100 millió dollárból.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról