Szerző: Bodnár Ádám

2011. január 26. 13:21

Óriásira hízik az új Itanium

A február közepén zajló International Solid State Circuit Conference 2011 rendezvényen hozza nyilvánosságra a következő generációs Itanium processzor műszaki részleteit az Intel. A Poluson kódnevű chip papíron ígéretes, de kellemetlen piaci körülmények közé érkezik.

Az ISSCC 2011 szakmai konferencia weboldalára felkerült a hivatalos program, az előadások címeivel és rövid tartalmával együtt. Ahogy arra számítani lehetett, az Intel többek között beszél a Poulsonról, azaz a következő generációs Itaniumról is, amelyről már az előadás előzetese is tartalmaz műszaki részleteit.

Papíron ígéretes

Annak érdekében, hogy az előző generációs Itaniumok késését és gyártástechnológiai lemaradását kompenzálni tudja az Intel, a Poulsont már 32 nanométeres csíkszélességgel gyártja. A 2012-re ígért szerverlapka tehát kettő helyett már csak egy gyártástechnológiai generációval lesz lemaradva az asztali és mobil chipekhez képest, amelyek jövőre már 22 nanométeren készülnek. A jelenleg forgalomban levő, Tukwila kódnevű Itaniumot még 65 nanométeren gyártják, a négymagos chip csúcsváltozata 24 megabájt harmadszintű cache-ével közel 700 négyzetmilliméter méretű, termikus kerete 185 Watt.

A 32 nanométeres csíkszélességű technológiának köszönhetően a Tukwilánál kétszer több és kétszer szélesebb, tehát 8 darab 12 utasítás széles VLIW magot és összesen 50 megabájt gyorsítótárat tartalmazó Poulson mérete "mindössze" 18,2x29,9 milliméter, vagyis 544 négyzetmilliméter. A  Poulson magjai várhatóan 128+128 kilobájt elsőszintű és 2 megabájt másodszintű cache-t tartalmaznak, amelyekhez összesen 32 megabájt harmadszintű megosztott cache csatlakozik. A chip összesen 3,1 milliárd tranzisztorból áll, ennek mintegy a négyötödét a hatalmas méretű cache emészti fel.

Korábban már írtunk róla, hogy az új Itaniumban a korábbiaknál kétszer szélesebb, 12 utasítás egyidejű végrehajtására képes magok kapnak helyet. Ebből biztosra vehető, hogy az új Itanium alapjaiban áttervezett mikroarchitektúrára épül, a részleteket alighanem az ISSCC-n osztja meg a nagyközönséggel az Intel. A 12 utasítás szélességű magok egyszerre 4 darab 3 utasításból álló "csomagot" képesek fogadni, annak érdekében hogy a Poulson magjai ne éhezzenek az adatokra, 4 darab DDR3 memóriavezérlőt kap, összesen 45 GBps sávszélességgel. Egy többutas rendszerben a processzorok egy körbuszon helyezkednek el, amelynek sávszélessége 128 GBps.

Az Intel-mérnökök előadásának előzetese továbbra sem ad megnyugtató választ arra a kérdésre, vajon a Poulson milyen módon oldja meg a többszálúsítást - a részletek nagyjából egy hónap múlva derülhetnek ki. Amint az ismert, a korábbi Itaniumok ún. "switch on event multithreading" megoldással dolgoztak, vagyis a magok nagy késleltetésű események bekövetkeztekor váltottak szálat. Valószínűleg a Poulson már szimultán szálszintű párhuzamosságot valósít meg, vagyis a magok valóban egyszerre futtatnak két programszálat.

Az új Itanium egyébként már régóta készen áll a bevetésre, lassan egy éve folyik a laborokban a tesztelés, az Intel valószínűleg azért nem dobja piacra túl korán, hogy ne vágja agyon a tavaly rajtolt Tukwilát, valamint hogy biztosan legyen ideje kitesztelni a vadonatúj mikroarchitektúrát. A Poulson papíron meggyőzőnek tűnik és valószínűleg hatalmas ugrást képvisel majd teljesítmény terén a Tukwilához képest. A kérdés az, hogy ez mire lehet elég a piacon.

Kell-e még egyáltalán a Poulson?

A 2008 végén kirobbant gazdasági válság teljesen átrendezte a szerverpiacot. Bár 2010 negyedik negyedévére vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, de az IBM negyedik negyedéves eredményei alapján valószínűsíthető, hogy az Itanium által megcélzott RISC/UNIX gépek eladásai továbbra sem mozdulnak számottevően a mélypontról. Az elmúlt két évben folyamatos csökkenés volt megfigyelhető ebben a szegmensben, amelyet a Tukwila kódnevű Itanium és az IBM Power 7 érkezése sem nagyon tudott megtörni. A RISC/UNIX szerverpiac nagyjából az évezred eleji szintre esett vissza, ami a darabszámokat illeti - igaz, ehhez kellett az Oracle által bekebelezett Sun szervereladásainak eltűnése is.

Eközben az x86-os gépek gazdaságossági előnyeik, a fokozatos teljesítményjavulás, illetve a megbízhatóság és rendelkezésre állás terén elért fejlődés révén töretlenül teret nyertek a szerverpiacon, a RISC/UNIX kiszolgálók kárára. A legtöbb területen az x86-os rendszerek jelentősen alacsonyabb ára minden érvet lesöpör az asztalról ha új szervervásárlás történik, a válság óta pedig különösen nehéz eladni a drága RISC/UNIX dobozokat, hiába a nagyobb megbízhatóság, rendelkezésre állás vagy adott esetben teljesítmény.

Az Intel (és az IBM) abban bízhat, hogy továbbra is lesznek olyan feladatok, amelyeket a vállalatok nem bíznak x86-os szerverekre. Hogy ez nem csak álom, arra ismét csak az IBM előző negyedéves eredményei szolgáltatnak bizonyítékot, a Nagy Kék 69 százalékkal tudta növelni a System z mainframe-ek eladásait. A CA (korábban Computer Associates) tavaly ősszel publikált felméréséből is arra lehet következtetni, az x86-on kívüli szervervilágnak van jövője a cloud-korszakban, mivel a felhősítés egyik alapjául szolgáló virtualizációs technikák valójában a nagygépes (mainframe, UNIX) világból származnak. Vagyis a mainframe és RISC/UNIX rendszerek is bevonhatók a cloudokba, amelyek alapját kétségtelenül az x86-os rendszerek fogják képezni.

Jó helyzetben

A jövőben az Itanium és a Power család által megcélzott piac számottevő bővülése nem várható, de az sem, hogy a szegmens hirtelen eltűnik. A Gartner adatai szerint 2010 harmadik negyedévében 49 ezer RISC/Itanium szerver fogyott összesen, mintegy 2,35 milliárd dollár értékben, vagyis egy rendszer átlagos eladási ára 47 ezer dollárt tett ki - eközben a rendkívül kompetitív x86-os szegmensben az egy gépre jutó bevétel 3800 dollár volt, vagyis a RISC/Itanium piac a válság után is jövedelmező üzlet, és várhatóan az is marad. Emellett az Itaniumra fogadó gyártók, ami mára lényegében a HP-t takarja, továbbra is próbálkozhatnak a mainframe-ügyfelek elcsábításával, hogy növeljék eladásaikat.

Az Itanium kilátásai pedig viszonylag rózsásnak tűnnek, már ami az x86-on kívüli világot illeti: 2010 harmadik negyedévében mintegy 100 ezer Itanium chip fogyott zömmel üzleti kritikus gépekben az IDC szerint, amivel a legkelendőbb szerverprocesszor volt a Xeonok és Opteronok mögött, nagyjából megduplázva a Powerek és sokszorosan felülmúlva a az egyre inkább peremre kerülő SPARC-ok eladásait. Érdekes módon a 2010 tavaszi bejelentése ellenére a Tukwila még alig-alig volt jelen az eladásokban, a leszállított itaniumos szerverek túlnyomó többsége még korábbi generációs processzort tartalmazott.

a címlapról