Szerző: Bodnár Ádám

2011. január 19. 09:37

Zavartalanul növekedik az Apple

Szokás szerint minden történelmi rekordot megdöntöttek az Apple negyedéves eredményei, ahogy az iPhone és az iPad egyre több piacot hódít meg. A vállalat PC-i is jól fogytak, Steve Jobs állapotáról viszont egy szó sem esett.

Nyilvánosságra hozta a negyedik naptári negyedévre eső első pénzügyi negyedévének eredményeit az Apple. A vállalat most sem okozott csalódást, hatalmas bevétel- és profitnövekedésről számolt be, minden termékkategóriában rendkívül jól muzsikált a cég. Az Apple 26,7 milliárd dollár bevételt könyvelt el, ami éves szinten 71 százalékos növekedés, ehhez 6 milliárd dolláros nettó eredmény társult, ami 78 százalékkal több mint egy éve. Az eredmények felülmúlták a cég és az elemzők várakozásait, a részvények árfolyama a bejelentés nyomán 1,5 százalékkal erősödött, de még így sem tudta ellensúlyozni a Steve Jobs betegségének hírével kiváltott 5 százalékos esést.

Még mindig nem tud elég iPhone-t gyártani a cég

Az iPod zenelejátszókból 19 milliót sikerült értékesíteni három hónap alatt, némileg kevesebbet mint egy évvel korábban. Örömhír azonban, hogy az eladott lejátszók majdnem fele iPod touch volt, iOS operációs rendszerrel, alkalmazás-futtatási lehetőséggel. Ez azért is fontos, mert az iTunes zene- és alkalmazásbolt már több mint 1,1 milliárd dollár bevételt hozott dalok, filmek és alkalmazások eladásából.

iPhone-ból nem kevesebb mint 16,2 millió fogyott a karácsonyi negyedévben, ez 86 százalékos növekedést jelent éves szinten, miközben az okostelefonok-piaca 70 százalékkal nőtt. Peter Oppenheimer pénzügyi vezető szerint az iPhone-eladásokat továbbra is a kínálat korlátozza, vagyis az Apple nem tud annyit gyártatni, amennyit a piac felvenne. Az iPhone-ok és tartozékok értékesítéséből 10,47 milliárd dollár folyt be, vagyis mára az okostelefon-üzletág az Apple legnagyobb fejőstehene. Az iPhone-ok átlagos eladási ára 625 dollárt tett ki, ami messze a legmagasabb az iparban. A negyedév végén 90 ország 185 operátora forgalmazta az Apple mobilját.

Nagy siker az iPad

A tavasszal bemutatott iPadből 7,3 millió fogyott a negyedév során, a világ 46 országában árusítják már a tabletet. Az iPadek 4,4 milliárd dollár bevételt termeltek, vagyis egy készülékre 600 dollár jutott. Tim Cook operatív igazgató kiemelte, nem csak a lakossági, hanem a vállalati szegmens is rendkívül izgatott az iPad miatt, a Fortune 100 listán megtalálható cégek több mint négyötöde használja őket.

A versenytársakról meglehetősen lekezelően nyilatkozott Cook. Szerinte a windowsos tabletek nagyok, nehezek, akkus üzemidejük rövid, nem kezelhetők jól érintéssel, ezért a vevők nem igazán akarnak ilyeneket vásárolni. Az androidos konkurenciával kapcsolatban pedig azt mondta, maga a Google is elismeri, az Androidot nem tabletekre fejlesztették, tehát ezek egyelőre nagyra nőtt telefonnak tekinthetők és "bizarr termékek". A januári CES-en bemutatott, tabletekre szánt Android 3.0 operációs rendszerrel rendelkező készülékek pedig még nem jelentek meg a piacon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Arra a kérdésre, hogy vajon a tabletek nem kannibalizálják-e a PC-k piacát, Cook igennel felelt, ugyanakkor szerinte ebben a játékban az Apple különleges helyzetben van. Egyrészt a részesedése alacsony a PC-piacon, vagyis más gyártók sokkal többet veszíthetnek az iPad és társai térnyerésével, másrészt az Apple-nél az iPod-, iPhone- és iPad-vásárlók később gyakran PC-jüket is Macre cserélik, vagyis az iPad sikeréből a Macek is profitálnak.

Rengeteg Mac fogyott

A negyedév során 4,13 millió Macet értékesített az Apple, elsősorban az új MacBook Air sikerének köszönhetően, de a MacBook Prók is jól fogytak, hangzott el az elemzők részére rendezett konferenciahívás során. A vállalat éves szinten 23 százalékkal növelte PC-eladásait, miközben a teljes piac mindössze 3 százalékkal nőtt az IDC szerint, vagyis az Apple piaci részesedést tudott szerezni, bár globális részesedése így sem éri el az 5 százalékot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról