Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Ismét túltermelési válság felé robog a memóriaipar

Bizó Dániel, 2010. november 15. 12:58
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Tovább zuhannak a DRAM-árak, és a jelenlegi tendenciák alapján év végéig már biztosan nincs megállás. A gyengélkedő PC-piac nem mutatkozik elég erősnek ahhoz, hogy felszívja a memóriagyártók kapacitásait, így krónikus állapotba kerülhet az ipar, az árak sok vállalat számára ismét a költségszint magasságában mozognak.

hirdetés

Nem tudni, hol landolnak az árak

Ahogyan arról a HWSW október elején is beszámolt, a memóriaipar ismét túltermeléses állapotba jutott az év második felében, miután a PC-piac a korábban előrejelzettnél gyengébben teljesített. Az egyéni fogyasztók Nyugat-Európában, de főleg az Egyesült Államokban a vártnál jóval kevesebb számítógépet vásároltak a kedvezőtlen foglalkoztatottsági és áruhitelezési körülmények hatására. Ennek hatására az IDC és a Gartner közel két-három százalékponttal csökkentették a globális PC-piac 2010-es várható növekedési ütemét, amely lassulás az év második felére koncentrálódik.

Ez kibillentette egyensúlyukból a DRAM-gyártókat, amelyek így túlzott kapacitásokkal küszködnek. Ennek hatására az árak az elmúlt hónapok során meredek zuhanásba kezdtek, ahogyan a chipgyártók egymással versengve próbálnak üzleteket kötni, és a nagy PC-gyártók és disztribútorok eredményesen játsszák ki egymás ellen azokat. A PC-piac év végére sem látszik eléggé visszaerősödni ahhoz, hogy a kereslet beérje a kínálatot, piaci információk szerint a nagy vevők minden eddiginél nagyobb diszkontot igényelnek beszállítóiktól. Az azonnali üzletkötésekben jelenleg átlagosan 2,5 dollárért cserélnek gazdát a 2 gigabites DDR3 DRAM chipek.

Ennek hatására a 2 gigabájtos mainstream DDR3 memóriamodulok árai több mint 25 százalékkal estek vissza szeptember vége óta, így mára csak nagyjából 25 dollárért, azaz 5 ezer forintért cserélnek gazdát a nagykereskedelmi piacon. Piaci elemzők szerint ez még közel sem az alja, és november második felében további erőteljes csökkenés várható, legkorábban decemberben stabilizálódhatnak az árak, ahogyan a PC-gyártók készülődni kezdenek modellkínálatuk jövő év eleji frissítéséhez. Az Intel jövő év elején indítja útjára  következő generációs PC-platformját, aminek megjelenésétől hagyományosan a kereslet élénkülését várják a gyártók.

A 2 gigabites DDR3-chipek árának alakulása az elmúlt hetekben

Megfigyelők szerint az árak november végére, december elejére további 20 százalékkal eshetnek, a 2 gigabájtos DDR3 DRAM modul esetében akár 20 dollár alá is, ebben egyetért a DRAMeXchange és az inSpectrum elemzőcég is. Ez azt jelenti, hogy amennyibe a devizaárfolyamok nem borulnak fel, úgy év végére a boltokban akár 6 ezer forint alatt is lehet 2 GB kapacitású DDR3 modulokat vásárolni.Az inSpectrum ennél tovább ment, és kijelentette, hogy az első negyedévben a DRAM-kibocsátás növekedése meghaladja majd a kereslet bővülésének ütemét, vagyis még távolodik is az egyensúlyi ponttól a piac.

Folytatódik a túltermelés

Ezzel összecseng, hogy a DRAMeXchange várakozásai szerint csúcsra járatják gyáraikat, hogy így minél alacsonyabb fajlagos költséget tudjanak elérni, és egymástól üzleteket elvenni, összességében tovább rontva a helyzeten. Ami jó a vevőknek, rossz a gyártóknak. Az árak már most egyes gyárak költségszintjén mozognak, és amennyiben tovább mozognak, úgy csakis a legfejlettebb technológiát alkalmazó DRAM-üzemek lesznek képesek nyereséget termelni.

A 2007-2008-as súlyos memóriaipari válságot követően ez ismét a koreai és japán gyártóknak, pontosan a Samsungnak, a Hynixnek, és az Elpidának kedvez. Ezek a vállalatok már 40 nanométeres osztályú eljárással végzik tömegtermelésük nagyobb részét, így megfelelően alacsonyan tudják tartani a DRAM chipek előállítási költségét, és a jelenleginél 20-25 százalékkal alacsonyabb árak mellett is kényelmes nyereséget tudnak realizálni.

A kialakult helyzet azonban lényegében egyetlen vállalat érdekeit szolgálja leginkább, ez pedig a Samsung Electronics. A vállalat ismét tudatosan a padlóra préselheti az árakat, amihez indítékkal és eszközökkel is rendelkezik. Az óriásvállalat megfelelően mély zsebekkel rendelkezik ahhoz, hogy rossz piaci körülmények közepette is rendkívül feszített fejlesztési tempót tudjon diktálni, miközben piaci súlya révén az árakat is teljesen kontroll alatt tudja tartani. A Samsung Electronics idén 9 milliárd dollárt fordít félvezetőipari beruházásokra, és már a DRAM-piac 40 százalékát tartja kezében. Ennek levét leginkább az amerikai Micron, valamint a teljes tajvani memóriaipar ihatják meg, amelyek tőkeinfúzió nélkül menthetetlenül leszakadhatnak jövőre, különösen, ha a makrogazdasági alapok kedvezőtlenül alakulnának az IT-piac számára.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!