Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 26. 11:52

Vége lehet a Symbian Foundationnek

Tragikus képet fest a Symbian Foundation és az általa karban tartott okostelefonos operációs rendszer sorsáról a Register. A brit lap szerint a múlt héten kinevezett új vezető fő feladata a működés leállítása és az alkalmazottak elküldése lesz.

A Symbian néhány éve még az okostelefon-piac több mint kétharmadát uraló operációs rendszer volt széles körű gyártói támogatással, mára látszólag a Nokia tartja életben - és nem tudni meddig.

Az új vezér feladata leállítani az alapítványt?

A Register cikke szerint rövidesen véget érhet a Symbian története, az alapítványnál a múlt héten lezajlott vezetőváltás már a megszűnés előszele. A brit lap belsős információkra hivatkozva azt írja, a vezetői pozíciójáról lemondott Lee Williams helyére érkező Tim Holbrow fő feladata a Symbian Foundation lélegeztetőgépének lekapcsolása lesz. Sokat sejtet, hogy Holbrow korábban a szervezet pénzügyi vezetője volt, vagyis nem technológiai háttérrel érkezik. Az alapítvány szűkszavú kommentárja szerint az igazgatótanács jelenleg a is lehetséges stratégiai irányok feltérképezésével foglalkozik, de konkrét döntés még nem született.

A Nokia 2008 júniusában összesen 264 millió eurót fizetett ki, hogy 48-ról 100 százalékra növelje tulajdonrészét a Symbianban. Ezzel egy időben a finn cég bejelentette a Symbian forrásának megnyitását és a Foundation megalapítását, amelynek a tagjai a finn cég mellett a Symbiant használó telefongyártók, mobilszolgáltatók, illetve mobiltelefonokba szánt chipeket gyártó cégek voltak. A Symbian Foundation tagjai jogdíjmentesen használhatják a Symbian operációs rendszert a termékeikben, illetve az operációs rendszerrel kapcsolatos fejlesztéseket is megosztják egymással.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A finnek törekvései azonban kudarcot vallottak, a gyártók a 2010 februárjára teljesen megnyitott forrású Symbian helyett a Google Android mögött sorakoztak fel, amely jóval vonzóbb alternatívát jelentett az Apple iPhone OS-szel szemben. A Symbian Foundation büdzséjének javát a mobilgyártók adták össze, a Samsung kiszállása közel harmadával csökkenti a rendelkezésre álló keretet. Az alapítvány pénzügyi éve március végéig tart, vagyis legkésőbb eddigre dönteni kell arról, legyen-e folytatás, írja a Register.

A mai piaci adatok fényében meglepő, de két évvel ezelőtt a Symbian részesedése még a 70 százalékot közelítette az okostelefonok piacán, ez mára 40 százalék alá csökkent és a mobilgyártók közül a Nokia egyedüliként tartja életben az operációs rendszert. Szeptember végén a Sony Ericsson, október elején pedig a Samsung jelentette be, felhagy a Symbian-alapú készülékek fejlesztésével. A Sony Ericssonnál egyértelműen az Android a stratégiai irány, míg a Samsung többféle platformot is támogat, beleértve az Androidot, a Windows Phone 7-et, illetve igyekszik felfejleszteni saját gyerekét, a Badát.

Symbian helyett Qt

Láthatóan maga a Nokia sem hisz már a Symbianban. A vállalat a múlt héten gyenge harmadik negyedéves eredményekről számolt be, illetve közzétette a nemrég kinevezett elnök-vezérigazgató, Stephen Elop stratégiai elképzeléseit. Elop mintegy 1800 főt bocsát el a Nokiától (köztük sok Symbian-fejlesztőt) és teljesen átszervezi a Symbian okostelefonokkal foglalkozó részleget, hogy hatékonyabban tudjon harcolni a piacon. A jövőben a Qt lesz az egyetlen támogatott alkalmazásfejlesztési keretrendszer, amellyel Symbian és MeeGo platformokra egyaránt lehet programokat készíteni, és maga a Nokia is ezt használja majd a saját alkalmazásainak fejlesztéséhez.

A Symbian ugyanazzal a problémával küzd mint a Windows Mobile: több mint 10 évre, a PDA-korszakba visszanyúló gyökerei miatt nem tud versenyezni a modern, kimondottan érintőképernyőkre fejlesztett, operációs rendszerekkel, például az iOS-szel és az Androiddal. A keresztplatformos Qt előtérbe helyezése lehetővé teszi a Nokia számára hogy okostelefonjain úgy cserélhesse le a szoftverplatformot, hogy abból a felhasználók szinte semmit se vegyenek észre és az eszköznek köszönhetően a fejlesztőknek sem kell majd újraírniuk programjaikat - a Symbian utóda minden bizonnyal az Intellel közösen fejlesztett Linux-alapú MeeGo lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról