Szerző: Bizó Dániel

2009. november 5. 13:00

A 3G net és a digitális tévé fogy csak jól a Telekomnál

Olvadt a Magyar Telekom árbevétele a harmadik negyedévben, de a cég nyereségessége javult. Szakít a szatellit tévé és a 3G, jól megy az IPTV, és beindult az optikai net is. A Telekom teret nyer az ADSL-piac állóvizében.

A Magyar Telekom bevétele a harmadik negyedévben 160,1 milliárd forintot tett ki, vagyis 4,2 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, ennek ellenére a rendkívüli tételektől tisztított EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés előtti eredmény) mindössze 0,6 százalékkal, miután a cég csökkentette működési költségeit. A kedvezőtlen trendeket leginkább a gyenge gazdasági helyzet és a végződtetési díjak csökkenése magyaráz, közölte a vállalat.

A cég közlése alapján a marketing mellett személyi költségeit is csökkentette, az adatok alapján ugyanakkor mindez nem járt átfogó leépítésekkel, a cég szeptember végével valamivel több alkalmazottal rendelkezett, mint a második negyedévben, és több mint 250-nel többen dolgoztak a csoportnál, mint tavaly. Az alacsonyabb amortizációs ütemnek köszönhetően a cég működési nyeresége lényegében elérte a tavalyit, mindössze 0,2 százalékkal múlta alul, és 45,9 milliárd tett ki. A csoport adózott nyeresége azonban több mint 11,7 százalékkal 27,1 milliárdra esett vissza a tavalyihoz képest a pénzügyi műveletek keletkezett nagyobb veszteség és a magasabb nyereségadó tartalom miatt.

ADSL és kábeltévé nem, 3G és IPTV igen

A cégcsoport működési statisztikái nem tartalmaznak sok meglepetést. Tovább folytatódott a vezetékes vonalszám csökkenése, ami felgyorsult a tavalyihoz képest, ami a gazdasági helyzet és hangulat közepette nem csoda. A cég 1 millió 789 ezer vezetékes fővonallal rendelkezett a negyedév végén, ami 46 ezres csökkenés három hónap alatt. Eközben mindössze 5400-zal nőtt az ADSL-előfizetések száma, amivel még növekedett is a cég piaci részesedése.

A számokból úgy tűnik, a Magyar Telekomon kívüli lakossági ADSL-piac egésze csökkenést mutatott éves szinten, hiszen a Telekom nagyjából 28 ezerrel 428 ezerre növelte egyéni előfizetéseinek számát, míg a lakossági ADSL-piac egésze 10 ezerrel bővült csak, nagyjából 750 ezerre. A kábelnet gyakorlatilag ugyanebben az ütemben bővül, 4400-zal több előfizető van itt. Nem megy jól az üzleti ADSL sem, a Telekom üzleti előfizetőinek száma 32 ezer környékén stagnál, míg a nagykereskedelmi konstrukcióik 9 ezer előfizetőt vesztettek három, és 27 ezret egy év alatt.

Az optikai internet értékesítése is lendületet vett, 3600 új FTTH-ügyfelet szerzett a cég, pedig a lefedettség erősen korlátozott, év végéig 165 ezer háztartás számára lesz elérhető az optikai csatlakozás. Igazán jól menő termék a cégcsoporton belül a műholdas DVB-S tévé, mely első éve alatt 121 ezer előfizetőt szerzett, az elmúlt három hónapban közel 34 ezret. Az IPTV stabilan növekedett, 9 ezer új előfizetővel már 53 ezer lakásban van Telekom IPTV, vagyis saját tévés bázisán már közelíti a 10 százalékot a penetráció. A cég ötezer kábeltévés előfizetést vesztett eközben.

A negyedév alatt 47 ezer új felhasználója lett a T-Mobile 3G-s hálózatának, ráadásul ez részesedésvesztést jelent, ugyanis a többiek körülbelül 73 ezer új 3G-s előfizetést szereztek, három hónap alatt 120 ezerrel lett több 3G-s csatlakozás, összesen 570 ezer előfizetésnél járunk. vagyis az netpiac húzóereje egyértelműen a mobil lett. Érdekesség, hogy a T-Mobile lefedettsége nem növekedett, ami arra utal, hogy a további extenzív bővítés már nem eléggé rentábilis, így a beruházásokat valószínűleg inkább a hálózati kapacitások növelésére, esetleg a 3G-s cellasűrűség fokozására fordítják.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról