:

Szerző: Bizó Dániel

2009. július 23. 11:42

Gyorsuló ütemben csökken a Pannon forgalma

Olvadt a Pannon árbevétele a második negyedévben, lényegében immár két éve zsugorodik a vállalat, még ha lassú ütemben is. Romlott a vállalat nyereségessége is, valamint az előző három hónaphoz képest előfizetőket vesztett.

A második számú hazai mobilszolgáltató ma közzétett negyedéves adataiból kiderül, hogy a vállalat árbevétele 3,7 százalékal, 1,73 milliárd forinttal 44,45 milliárdra csökkent egy év alatt. Ez az ütem ráadásul gyorsabb, mint a tavalyi 2,2 százalékos csökkenés, amit magyarázhat a nehezebb gazdasági környezet. Bár éves összevetésben az előfizetői szám 162 ezerrel, vagyis 4,7 százalékkal növekedett, az ARPU, vagyis az egy előfizetésre jutó átlagos bevétel közel 8,4 százalékkal zuhant vissza. Ismét tovább csökkent a készülékértékesítés bevétele is.

A Pannon magyarázata szerint a kedvezőtlen tendenciát a 2009 januárjával életbe lépett, hatóságilag csökkentett hívásvégződtetési díjak hatása magyarázza, mely már az első negyedéves teljesítményre is rányomta bélyegét. A Nemzeti Hírközkési Hatóság határozata alapján idén év eleje óta a mobil végződtetési díjak egységesen percenkénti 16,84 forintot tesznek ki mindhárom mobilszolgáltatónál, vagyis maximum ennyit kérhet el egy mobilszolgáltató a hálózatába irányuló hívásokért cserébe egy másik operátortól. Három évvel ezelőtt a Pannon még 29,44 forintot kérhetett percenként, mely összeg 2007-ben 24,44 forintra, majd tavaly 20,29 forintra csökkent.

A vállalat szokás szerint megemlítette, hogy a hanghívásokból származó forgalom csökkenését némileg ellensúlyozta a mobil szélessávú internetszolgáltatásokból származó bevétel növekedése.A vállalat természetesen továbbra is eltökélt az infrastrukturális hálózati beruházások mellett, melyek magasabb szintű szolgáltatások költséghatékony megvalósítását célozzák. A Pannon tőkeberuházásainak mértéke a tavalyi 5,1 milliárdról 3,6 milliárd forintra csökkent, a csökkenés mértékét azonban inkább a tavalyi kiugrásnak magyarázza. A 3G-s hálózatfejlesztések mellett jelentős összeget emésztett fel a Pannon új székházának átvétele is. A szolgáltató az első félévben összesen 6,4 milliárd forintot fordított beruházásokra.

A vállalat a negyedév során 17 ezer előfizetést vesztett el, így 3 millió 577 ezerrel zárta a júniust. Részesedése így 33,59 százalékot tett ki, ami 0,2 ponttal haladja meg az előző negyedévit. A negatív tendenciák ellenére a Pannon, a többi mobiloperátorhoz hasonlóan rendkívül erőteljes nyereségességgel üzemel továbbra is. A cég üzemi szintű nyeresége 12,87 milliárd forintra rúgott, vagyis az árbevétel közel 29 százalékát tette ki. Igaz, ez a nyereségtömeg 7 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és az üzemi hányad is 1 ponttal csökkent.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.