Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Komoly security line-up az idei SYSADMINDAY-en: FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig!

Kész az első kereskedelmi célú LTE-bázisállomás

Koi Tamás, 2009. május 26. 14:57
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Bemutatta a világ első, kereskedelmi hálózatokhoz szánt Long Term Evolution (LTE) mobil bázisállomását az Ericsson és a svéd TeliaSonera szolgáltató. A bázisállomást több társával együtt legkorábban jövőre helyezik majd üzembe Stockholmban, a svéd fővárosban 2010-ben indul a mobiltelefónia következő generációja.

A most leleplezett bázisállomás annak a kereskedelmi hálózatnak lesz a része, melynek januárban teremtette meg az alapjait a TeliaSonera, két nagy stratégiai partnerével, a svéd Ericssonnal és a kínai Huawei Technologies-zel karöltve. Az operátor hálózatát a megállapodás szerint Stockholmban az Ericsson, Oslóban a Huawei eszközeiből építik majd fel. A TeliaSoneránál úgy vélik, hogy a 2010-ben beüzemelő rendszer a világ első kereskedelmi LTE-hálózata lehet.

A TeliaSonera mellett több szolgáltató is úgy látja, hogy az LTE startja, azaz sokkal inkább repülőrajtja 2010-ben várható. Egyes felmérések szerint máig 27 operátor jelezte, hogy kiépíti az új hálózatot, ezek közül 12 már jövőre megkezdi a kereskedelmi szolgáltatást az LTE rendszerben, a többiek pedig 2011-ben vagy 2012-ben kezdik meg a szolgáltatást. Az új generációs hálózatot használó ügyfelek száma piaci előrejelzések szerint rendkívül dinamikusan nő majd, és 2014-re elérheti a 140 milliós határt.

A jelenlegi 3G-s hálózatok átviteli sebességének többszörösét nyújtó, akár 50-100 megabit/másodperces sávszélességre is képes LTE tesztüzeme már Magyarországon is zajlik, itthon a Vodafone folytat -- egyelőre belső -- teszteket a technológiával. Az LTE egyik legnagyobb zászlóvivője európai szinten a Deutsche Telekom, így nem kérdéses, hogy a vállalat magyarországi leánya, a Magyar Telekom is elindítja idővel a szolgáltatást. Winkler János, a cég lakossági üzletágvezetője korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy cégénél egyértelműen az LTE-ben látják a jövőt, így az átmeneti technológiai lépcsőket (például HSPA+) könnyen lehet, hogy átugorják.

Az új generációs mobilhálózatok kiépülése új lehetőséget jelenthet a nagy nevű hálózatieszköz-gyártók, így többek közt az Ericsson vagy a Nokia-Siemens Networks számára ahhoz, hogy visszahódítsák a piacukat. A patinás gyártók számára rossz hír ugyanakkor, hogy időközben hatalmas lendülettel megérkezett a mobilhálózati berendezések piacára a kínai Huawei, mely olcsó megoldásaival sorra nyeri a nagy operátorok tendereit. A Huawei így a TeliaSonera mellett számtalan mobilszolgáltatóval szerződést kötött az összes kontinensen -- a cégnek így Magyarországon is mindhárom mobilszolgáltató stratégiai partnere.

FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig: Veres-Szentkirályi András (Silent Signal), Balázs Zoli (MRG Effitas), Marosi-Bauer Attila (Hacktivity) és sokan mások. A standupot Felméri tolja.