Szerző: castor

2004. január 23. 15:49

Prince of Persia: egy ember a játék mögött

A Prince of Persia megalkotója, a New York-i Jordan Mechner először a középiskola évei alatt került közelebbi kapcsolatba a számítógéppel, ugyanis egyik közeli ismerősének ekkor sikerült szert tennie egy Apple II-esre.

Jordan Mechner
Jordan Mechner
Cikkünkben bemutatjuk a legendás Prince of Persia játékok születésének történetét, ehhez azonban először meg kell ismernünk egy embert, aki nem más, mint Jordan Mechner. A fiatal New York-i tehetség először a középiskola évei alatt került közelebbi kapcsolatba a számítógéppel, ugyanis egyik közeli ismerősének ekkor sikerült szert tennie egy Apple II-esre. Ettől a naptól kezdve Mechner állandóan az ő házukban lógott, és 1982-re a délutáni szabadidejét felhasználva már közel 50 darab kisebb-nagyobb programot írt meg.

A kódolást többnyire csak szórakozásnak tekintette, de végül egy kis rábeszélés után az egyik űrhajós játékát, a Deathbounce-t elküldte a Broderbund Software kiadónak, amely ebben az időben a Choplifter című klasszikus helikopteres játék kiadási munkálataival volt elfoglalva. Doug Carlstont, a cég egyik alapítója néhány napon belül küldött Mechnernek egy példányt a Choplifterből, egy joystickot (ami ekkor rendkívül drágának számított), valamint egy levelet, amelyben többek közt arról írt, hogy a háromszögekből és körökből álló lövöldözős játékok ugyan sikeresek, azonban a Broderbund Software mégis több profitot termelhetne, ha szebb grafikával, és komolyabb játékmenettel lépnének a piacra. Ha ezeket a feltételeket sikerül teljesítenie, akkor örömmel várják a csapatban.

A levél elolvasása után Mechner játszott néhány órát a csomagban található Choplifterrel, amely teljesen lenyűgözte. Később így beszélt a játékról: "Ez volt életem első programja, amely az akció mellett érzelmeket is bemutatott. A képernyőn álldogáló rémült, kétségbeesett szereplők csak arra vártak, hogy megmentsük őket. Ettől a perctől kezdve teljesen máshogy láttam a programozók kezében lévő lehetőségeket."

A játék megismerése után azonnal a joystick tanulmányozásába kezdett, és azzal kísérletezett, hogy az irányítási lehetőségek maximális kihasználása érdekében milyen típusú programot célszerű készíteni. A hamarosan megszületett ötlet a Karateka című, Apple II platformra megjelent verekedős játékban öntött formát 1985-ben.


Karateka: a siker titka az élethű animációkban rejlett

A végeredmény lenyűgöző volt: részletesen kidolgozott szereplők élethű mozgásokkal küzdöttek egymás ellen, miközben a háttér is változott, attól függően, hogy a pálya mely részén álltak. A siker többek közt a aprólékosan megalkotott mozgásanimációkban rejlett, melyeket az akkoriban divatos kung-fu filmek alapján, illetve a harcművészeti edzéseken látottak szerint készített el Mechner.

[oldal:Világhódító útjára indul a herceg]

A következő néhány évben Mechnert leginkább a tanulás kötötte le. 1985-ben szerezte meg diplomáját a híres Yale Egyetemen. Ezután rögtön nekilátott a munkának a Broderbundnál, és elkezdett egy új játék forgatókönyvén dolgozni, mely az "1001 éjszaka meséi" című könyv történetein alapult.

Ebben az időszakban Corey Kosak programozóval dolgozott együtt egy padlásszoba méretű helyiségben. Miután tőle kapott néhány tanácsot, valamint ötleteket merített az Ed Hobb által fejlesztett Castles of Doctor Creep című játékból, nekilátott a Prince of Persia fejlesztésének, mely végül 4 évig tartott.


A Prince of Persia nyitóképe

A munkálatok során nagy segítségére volt öccse, aki többek közt a játék zenéjének komponálásában is közreműködött. De egy alkalommal például Jordan felvette videóra, amint a testvére éppen egy autóparkolóban futkározik, majd később ez alapján készült el a főszereplő mozgása.

Az 1989-ben Apple II platformra kiadott játék története szerint az általunk alakított herceg beleszeret a szultán gyönyörű lányába. Azonban a dolgok rosszra fordulnak, amikor feltűnik a színen Jaffar, és a föld alatti börtönbe száműzeti főhősünket. Ezután a gonosz varázsló választás elé állítja szívünk hölgyét, akinek egy órája van a döntésre: vagy hozzámegy feleségül hozzá, vagy pedig meghal. Így ránk hárul a feladat, hogy átverekedve magunkat az őrök egész hadán, megmentsük a hercegnő életét.


Először a börtön őreit kellett jobb belátásra bírnunk

A Prince of Persia a megjelenést követő években számtalan díjat zsebelt be, valamint 6 nyelvre fordították le a szövegeit. A szaksajtó olyan jelzőkkel illette, mint "korszakalkotó", "hihetetlen", "ámulatba ejtő". A sikeres Apple II verziót követte a PC-s kiadás, mely még nagyobb sikert aratott, és a játéktörténelem egyik legmeghatározóbb darabja lett. Később a lelkes rajongóknak köszönhetően a mai napig több mint 20 féle változat látott napvilágot a játékból.

[oldal:A kalandok folytatódnak]

A játék sikere után Mechner a filmes szakma iránt kezdett el érdeklődni. Egy dokumentumfilm (Waiting for Dark) leforgatása után azonban visszatért a játékiparba, hogy elkészítse a Prince of Persia második részét, mely a The Shadow and the Flame alcímet viselte.

A cél egyértelmű volt: még élethűbb mozgásanimációk, valamint fejlettebb grafika és hangzás. Az első rész sikereinek köszönhetően Mechner ekkorra már egy 15 fős csapatot tudhatott maga mögött, így az ő feladata csupán a kreatív ötletek kivitelezésére, illetve a játék megtervezésére koncentrálódott. Ennek köszönhetően a Prince of Persia 2 már rengeteg új elemet (például varázslatokat) tartalmazott, illetve sokkal változatosabb helyszíneken játszódott. A siker így természetesen nem maradhatott el.


A PoP 2 már sokkal változatosabb helyszíneken játszódott

1993-ban, a munkálatok befejezése után Mechner megalapította a saját, San Franciscó-i székhelyű játékfejlesztő cégét, mely a Smoking Car Productions nevet kapta. Az új stúdió célja az volt, hogy programjaikban ötvözzék a filmes elemeket a játékszoftverek világával. Első játékuk a The Last Express című kalandjáték volt, melynek története egy vonaton játszódott a század elején. A rajzfilmszerű grafikának köszönhetően a játékos még jobban beleélhette magát az utas szerepébe, aki egy gyilkos után nyomozott a több országon át (köztük Magyarországon!) robogó expresszen.


A The Last Express útja Magyaroszágon is átvezetett

Ez az alkotás egy kitűnő lehetőséget biztosított Mechner számára, hogy filmes szaktudását kamatoztathassa a fejlesztés során. Szerencsére itt már nem kellett aggódnia a szűkös anyagiak miatt, ugyanis a befektetőknek köszönhetően 5 millió dollár állt rendelkezésre. Ennek eredményeképpen lehetőség nyílt 60 (!) színész alkalmazására, akiknek a hangját előre rögzítették, de voltak akik a blue-box technológiának köszönhetően mozgásukkal is hozzájárultak a produkcióhoz.

Sajnos végül a program nem hozta a tőle elvárható sikert. Ennek következményeként a cég a csőd szélére került, és nem sokkal később meg is szűnt. Ez Mechnert nagyon megviselte, így egy időre teljesen kiábrándult a játékiparból.


A hibáktól hemzsegő Prince of Persia 3D

Végül aztán a Red Orb Entertainment kérésére újból munkába kezdett, hogy nekivágjon a Prince of Persia 3D fejlesztésének, melyet egy Tomb Raider-szerű ügyességi akciójátéknak terveztek. A program egyik érdekessége, hogy tartalmazott egy 12 perces videót, amely a készítés menetét mutatta be. Azonban ez a rész a milliónyi hiábának köszönhetően még nagyobb bukás lett, mint a The Last Express, így karrierje elérte a mélypontot.

[oldal:Bullet-time mód Perzsiában]

A Prince of Persia licenceket megvásárló Ubi Soft kiadó vezetői a tavalyi év elején jelentették be, hogy folytatni kívánják a sorozatot. A fejlesztést az Ubi Soft Montreal csapatra bízták, akik éppen azokban a napokban fejezték be a Splinter Cellt. A legnagyobb meglepetés viszont akkor érte a szaksajtót, amikor nyilvánosságra hozták, hogy Mechner örömmel vállalta el a felkérést, és így ő segíti majd a program tervezését.

Sokan már ekkor temették a játékot, mondván a szűk egy éves fejlesztési idő nem lesz elég a profi kidolgozáshoz. Szerencsére azonban ennek pont az ellenkezője bizonyosodott be az év végén, amikor minden fontosabb platformra (PC, PlayStation 2, Xbox, GameCube, Game Boy Advance) megjelent a herceg legújabb kalandja.


Jó éjt, szép álmokat!

A Sands of Time alcímet viselő új rész történetének helyszíne ezúttal is az egzotikus, és egyben misztikus hangulatot árasztó Perzsa Birodalom, ahol a Maharadzsa palotájában egy áruló varázsló a mágikus tőr segítségével kiszabadítja az Idő Homokját, melynek hatására felborul a világ egyensúlya. Hősünkre vár a feladat, hogy elbűvölő társa segítségével megoldja ezt a veszélyes helyzetet.

Már a legelső cikkek is az egekbe magasztalták a Prince of Persia játékok atyját, de később mindenki egyetértett abban, hogy a sorozat ismét dicső fényében ragyog. Mesés grafikai megvalósítás, élvezetes játékmenet, magával ragadó történet, és persze ami nem hiányozhat egy Mechner-féle játékból: lenyűgöző mozgásanimációk.

Az animátorok igencsak megdolgoztak a pénzükért, ugyanis főhősünk animációja nagyon aprólékosan van kidolgozva. Ezt leginkább konzolokon vehetjük észre, ahol az analóg irányító kar helyzetének megfelelő sebességgel lépked. De az igazi hab a tortán az időlassítás effektje. Mechner bizonyára túl sokszor látta a Mátrixot, ugyanis a herceg sokszor Neo jelenteihez hasonló, látványos mozdulattal végez ellenfeleivel. Külön pirospont a fejlesztőknek, hogy az összetett harc ellenére az irányítás minden platformon könnyen megtanulható, és zökkenőmentesen használható.


Ezzel a pengével hipp-hopp megy a borotválkozás

A rajongók maximális elismerését végül az a tény váltotta ki, hogy bár teljesen 3D-s lett a világ, az első két rész kulcsfontosságú elemeit (csapdák, mozgások, helyszínek) mégis sikerült átemelni az új részbe. Ennek köszönhetően, közel 14 évvel a Prince of Persia első részének megjelenése után Jordan Mechner jól megérdemelt módon ismét a játékfejlesztők képzeletbeli ranglistájának élén foglalhat helyet.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról