Szerző: Bodnár Ádám

2008. augusztus 28. 10:13

Letölthető az Internet Explorer 8 második bétája

A Microsoft kiadta az Internet Explorer 8 második bétáját . A márciusban megjelent első bétát még fejlesztőknek szánta a cég, a második azonban már hétköznapi fogyasztásra alkalmas, otthoni felhasználók is bátran feltelepíthetik. Az IE8 főleg a használhatóság és a biztonság terén hoz újdonságokat, de a webes szabványok támogatása is sokat fejlődött, aminek eredményeképp a böngésző lényegében az összes standarddal kompatibilis. Emellett a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a sebességre is, amely miatt az Internet Explorer 7-et sok kritika érte.

[HWSW] A Microsoft kiadta az Internet Explorer 8 második bétáját. A márciusban megjelent első bétát még fejlesztőknek szánta a cég, a második azonban már hétköznapi fogyasztásra alkalmas, otthoni felhasználók is bátran feltelepíthetik. Az IE8 főleg a használhatóság és a biztonság terén hoz újdonságokat, de a webes szabványok támogatása is sokat fejlődött, aminek eredményeképp a böngésző lényegében az összes standarddal kompatibilis. Emellett a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a sebességre is, amely miatt az Internet Explorer 7-et sok kritika érte.

Kényelmesebben használható

A Microsoft számos tesztet és kutatást végzett annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtse be az emberek böngészési szokásairól. Ezek alapján a cég arra jutott, hogy a felhasználók idejük 80 százalékában olyan weboldalakat keresnek fel, amelyeken korábban már jártak, ezért az IE8-ban ezek könnyen elérhetővé váltak. A böngészőben megjelent a Firefox 3-ból már ismert "smart address bar", vagyis okos címsor, amelyben az előzmények, könyvjelzők és RSS csatornák között kereshetünk is -- ehhez a funkcióhoz azonban szükséges a Windows Desktop Search telepítése.

A fülek (tab) kezelése is javult, például az olyan apróságoknak köszönhetően is, hogy az összetartozó tabokat a szoftver azonos színekkel jelzi. Az IE8-ban könnyen megnyithatjuk a már bezárt füleket, de akár egész böngészési folyamatokat vehetünk újra elő. Az Internet Explorer eltárolja a fülek történetét és hierarchiáját, így aztán nem okoz gondot a számára akár több fül ismételt megnyitása sem, hiszen a szoftver mindegyiknek a "születésére" emlékszik. További hasznos újdonság a Web Slices, amely az Apple Safari Web Cliphez hasonlóan képes a weboldalak egyes részeiből widgeteket létrehozni, amelyeket a felhasználó úgy is megnézhet, hogy közben magát az oldalt nem látogatja meg.

A Mozilla Labs tegnap adta ki Ubiquity névre hallgató kiegészítését a Firefoxhoz, amely szöveges utasítások segítségével képes mashupokat létrehozni. Ehhez némileg hasonló képességel az Internet Explorer 8-at is felruházták. Az Accelerator szolgáltatással a weboldalon kijelölt szöveget tudjuk egyetlen kattintással blogunkba másolni, e-mailben elküldeni, az eBayen vagy az Encarta enciklopédiában megkeresni, esetleg a térképen megmutatni, amennyiben címről van szó. Az Acceleratorok száma folyamatosan bővül, de akár a felhasználók is létrehozhatnak sajátokat.

[+] Kipróbálható a Firefox zseniális kiegészítője, a Ubiquity

A weboldalakon történő könnyebb eligazodást segíti a Visual Search, amely nem csak különféle motorok segítségével képes a weben keresni, hanem a találatok mellett akár releváns képeket vagy más információkat is meg tud jeleníteni. Ha például egy termékre keresünk az Internet Explorerből például az eBayen, akkor nem csak az odavezető linket mutatja meg a Visual Search, hanem a termék fotóját és árát is. Ennek a funkciónak a teljes kihasználásához a weboldalak támogatása is szükséges, az IE8 az OpenSearch szabvánnyal kompatibilis, vagyis a fejlesztőknek szerencsére nem kell új trükköket megtanulniuk.

Biztonságos, robosztus és gyors

Korábban már esett szó az IE8 biztonsági funkcióiról. A Microsoft ígérete szerint a szoftver hatékonyan képes kiszűrni az adathalász (phishing), illetve egyéb módon veszélyes, például kártékony kódot tartalmazó oldalakat, elhárítani a cross-site scripting támadásokat. A böngésző a felhasználót nem csak a támadásoktól védi, hanem a magánszféráját is meg tudja védeni, ha kell, például az InPrivate Browsing vagy az InPrivate Blocking segítségével. Előbbivel kikapcsolható, hogy a böngészésünknek bármilyen nyoma maradjon a gépen, utóbbival pedig a neten tehetjük "nyomtalanná" magunkat.

A biztonságos internetezés nem csak ebből áll, hanem abból is, hogy a szoftver az eddigieknél robosztusabb, a Microsoft szerint kevesebbszer fagy le. További fontos újdonság, hogy a weboldalak aktivitása nem érinti egymást, vagyis például az egyik fülben megjelenített oldalon futó szkript hibája nem érinti sem magát a böngészőt, sem a többi fület -- biztos mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, amikor egy hibásan megírt szkript az egész böngészőt megakasztja. Az IE8 esetében a lefagyott fület be lehet zárni, az nem rántja magával a többi fület vagy ablakot.

[+] Észrevétlenek maradhatnak az Internet Explorer 8 felhasználói

Sebesség terén is továbblépést ígér a Microsoft. A Mozillához és az Apple-hez hasonlóan a redmondi fejlesztők is sokat gyorsítottak a JavaScriptek végrehajtásán, egyes esetekben akár négyszeres gyorsulást elérve. Azt azonban a Microsoft is elismeri, hogy ez önmagában még nem nagy áttörés: a cég elemezte, hogy a böngésző miként viselkedik a világ száz legnépszerűbb weboldalán, és arra jutott, hogy a JavaScriptek végrehajtásával idejének mindössze 3 százalékát tölti. Még a Gmail, vagy sok más AJAX-ra épülő szolgáltatás esetén sem érte el a 15 százalékot a JavaScript-futtatással töltött idő, ezzel együtt a Microsoft azt ígéri, sok oldalon érezhetően gyorsabb az IE8 az IE7-nél. A MIX08 konferencián az IE8 sebességét még az rivális Google is méltatta.

Szabványos

Az Internet Explorer korábbi változatai nem voltak (teljesen) kompatibilisek egyes webes szabványokkal, ezért a szabványos oldalak néha nem, vagy nem jól jelennek meg bennük. A fejlesztők egy része az IE piaci dominanciája miatt éppen ezért nem a szabványok követését tartotta fontosnak, hanem azt, hogy az oldaluk Internet Explorerben jól nézzen ki, ezek a lapok azonban a szabványos IE8-ban nem, vagy rosszul lennének láthatóak.

A böngésző ezért két módban képes megjeleníteni a weboldalakat, "szabványos", és "IE7 emulációs" módon. A webfejlesztőknek elég a korábbi weboldalaikba egy taget elhelyezniük, amely az IE8-at IE7-módba kapcsolja, vagyis a felhasználónak semmit sem kell tennie annak érdekében, hogy minden weboldalt úgy lásson, ahogy a tervezői megálmodták. Persze a felhasználó is válthat a módok között, ha úgy akarja, sőt, akár csoportházirendből is vezérelhető lesz ez a funkció.

[+] A rendszergazdák életét is megkönnyíti az Internet Explorer 8

Az IE8-ban a beépülő modulok viselkedését is lehet majd csoportházirendből irányítani. A felhasználók adminisztrátori jogosultság nélkül is telepíthetnek ActiveX-vezérlőket (amennyiben csoportházirendből ezt engedélyezzük), de lehetőség van a vezérlők települését csak bizonyos oldalakra korlátozni. Az IE8 lehetőséget nyújt majd arra, hogy az ActiveX vezérlők egy teljesen elszigetelt környezetben fussanak, így ha még kártékonyak is, akkor sem tudnak valódi kárt okozni.

Letölthető

Az Internet Explorer 8 második bétája Windows XP, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows Server 2008 operációs rendszerekhez tölthető le 32- és 64-bites változatban angol, kínai, japán és német nyelven, de a Microsoft ígérete szerint hamarosan további nyelveken is elérhető lesz. A végleges verzió érkezésének idejéről továbbra sem közölt részleteket a Microsoft, de az IE8 valószínűleg még az idén megjelenik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról