Sok magyar engedhetné meg magának az otthoni internetet -- de kit érdekel?
Több alkalommal is elhangzott, hogy rengetegen súlyos tízezreket hajlandóak mobiltelefonra és telefonálásra elkölteni, miközben alig vagy egyáltalán nem interneteznek. Vita bontakozott ki azzal kapcsolatban is, hogy a kormányzat helyes stratégiát követ-e, mikor a szélessávú elérésre helyezi a hangsúlyt, és nem foglalkozik a modemes hozzáférésekkel. Egyesek Dél-Koreát hozták fel példaként, ahol több szélessávú felhasználó van, mint hazánk lakossága.
Elrugaszkodva
Kezdjük visszafelé. Az összehasonlítás Dél-Koreával nemcsak a hasonlatokra szokásosan jellemző módon sántít, hanem totálisan téves. Miközben a távol-keleti ország területe gyakorlatilag megegyezik hazánkéval, addig népessége, így népsűrűsége majdnem ötszöröse, ebből kifolyólag az urbanizáltság is lényegesen előrehaladottabb. Az egy főre eső GDP nagyjából 30 százalékkal magasabb. A kormányzat grandiózus, 8-3-9-nek keresztelt átfogó IT-stratégiájának fő célja, hogy 2007-re az ország egy főre eső GDP-je a jelenlegi hozzávetőleg 18 ezres szintről elérje a 20 000 dollárt, valamint az IT-ipar segítésével 290 ezer nagy értékű munkahely jöjjön létre, és az IT-export 110 milliárd dollárra duzzadjon, ami majdnem duplázást jelent a tavalyi szinthez képest.
| 8-3-9 |
| A 8-3-9 stratégia ambiciózus és tiszta jövőképet vázol fel 8 szolgáltatási terület, 3 infrastrukturális és 9 növekedésserkentő kormányzati technológiai projekt végrehajtásával. A tervekben többek között olyan célok szerepelnek, mint például legalább 10 millió szélessávra kötött háztartás 2007-re vagy legalább 4 millió VoIP-használó (internettelefon) 2006-ra. |
Ezeken túlmenően továbbá van egy kevésbé számszerűsíthető, azonban igen fontos tényező is: a közvélemény tudatában van annak, hogy az ország milyen szerepet tölt és tölthet be a világgazdaságban. Tudatában vannak annak, hogy az ország lendületét a technológiai szektor szolgáltatja. Valószínűleg nem kell bemutatni az olyan, régen nevesincs társaságokból mára óriásokká nőtt koreai vállalatokat mint az LG vagy a Samsung. Utóbbi például térdre kényszerítette a Sonyt is, márkaértéke az Interbrand Top 100 alapján pedig tavaly épp elmaradt tőle.
A dél-koreai példa tehát több mint sánta. Sem a magyar társadalom egy főre jutó és kumulált vásárlóereje, sem a kormányzati támogatás, sem az informatika szerepének és hasznának hazai elismertsége nem vethető össze az ázsiai nemzetével. A magyar távközlési infrastruktúra viszonylagos fejlettsége pedig ott válik elégtelenné, ahol piaci szempontból elkezdjük értékelni. A piaci liberalizáció ellenére is betegesen versenyhiányos magyar telekompiacon a szolgáltatások kvázi monopolista árazása és fejlesztése messze elmarad a kívánatos állapotoktól. Hiába emelkedik a sávszélesség lassan az egekbe, ha sokaknak inkább olcsó hozzáférésre lenne szüksége, akár modemen. Magyarországon a modemes net lassú és aránytalanul drága is. Azaz a használat intenzitására igenis igen rossz hatással van, hogy a távközlési piac egy kiskirályságból és több hercegségből áll.
Szél fútta...
| Blablabla |
| A hiányzó szolgáltatások mellett általános benyomásként a hazai "hi-tech" marketing egyszerűen béna, technológiai humbuggal fárasztja az amúgy sem túl érdeklődő embereket. Ha egyszer végre nem dzsípíáreszen kellene vapozni ezer kilobájtot, vagy nem megabites ADSL-lel lehetne ki tudja mit csinálni, akkor talán tényleg látnák azok is a dolog hasznát, akik most még az érdektelenek csoportjába tartoznak. Az irreleváns, érdektelen zsargonnal teletömött reklámok nemcsak pénzpazarlást jelentenek, hanem untatják a nézőt, és elfordítják a témától. A Matáv "ott lehetsz mindenhol" kampánya ebből a szempontból valamelyest előrelépés, a kreatív koncepció jól megragadja a net hasznosságát, azonban még mindig túl van kódolva, hogy valójában mit is lehet az internet segítségével csinálni. |
Kissé a szél meg a vizelet esetére emlékeztet, hogy sokan a közvélemény hatalmas tömegével szemben szándékoznának fegyvert fogni ahelyett, hogy alkalmazkodnának a feltételekhez. Az internet és a számítógép két külön dolog, egyik sem előfeltétele a másiknak. Ha hazánkban milliók vásárolnak olyan összegért mobilokat, amelyekből már egy használható (persze használt) PC is kijönne, akkor miért nem a mobiltartalomra és -szolgáltatásokra összpontosítunk? Mennyi és milyen tartalom is érhető el ma mobilon? Milyen szolgáltatásokat is lehet igénybe venni? Ma már elég nehéz olyan telefont venni újonnan, amely nem képes elfogadható sebességgel (legalább dzsípíáresz klassz nyolcas, ugyebár) színes-szagos tartalmat megjeleníteni.
Itt pedig Bodoky Tamás, az Index főszerkesztő-helyettese hálószaggató gólt lő azzal, hogy szerinte az internethasználók számának növekedéséhez rengeteg olyan, ma még hiányzó szolgáltatásra lenne szükség, amit az emberek mindennapi életükben használhatnak -- hozzátenném: mobiltelefonon. Ráadásul a spanyoltviaszt sem kell újra feltalálni, csak körül kellene nézni -- Japánban, Dél-Koreában, Szingapúrban vagy Hong-Kongban. Ha már követendő példát választunk, akkor inkább a felkelő nap országát vegyük annak, ahol kísértetiesen hasonló helyzet uralkodott néhány éve mint hazánkban, minden kulturális és fejlettségi különbség ellenére.
Ja, hogy ehhez befektetni kellene, ráadásul még az üzleti siker sem tuti... Márpedig elég bizarrul hat arra várni, hogy a befektetést a fogyasztók előlegezik meg, és addig kattintgatnak a hálón unatkozva, míg a megfelelő tartalmak és szolgáltatások csak megjelennek végre.
Véleménye van?