Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. november 11. 16:27

Nagy Testvér-díj: a Pannon a jelöltek közt, az IHM megúszta

[HWSW] A nagyközönség 2001 óta harmadszor szavazhat a személyiségi jogok megsértőinek közönségdíjat érdemlő jelöltjére. A Big Brother Awards -- Nagy Testvér-díj -- a privacy és ezen belül az elektronikus privacy megsértőinek jár.

Minisztériumok, mobilszolgáltatók

Idén hat jelölt közül lehet kiválasztani azt, aki a legméltóbb a Nagy Testvér-díj közönségdíjára -- a nomináltak közül többen is a szoftverszabadalommal kapcsolatos álláspontjukért kerültek fel a listára, köztük az Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a Szabadalmi Hivatal és és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság. A közönségdíjasok jelöltjeinek listáját összeállító zsűri álláspontja az volt, hogy mivel az Informatikai és Hírközlési Minisztérium képviselői az egyeztető tárgyalásokon ellenezték az uniós szoftverszabadalmak bevezetését, sőt, komoly vita is kialakult az egyes tárcák képviselői között emiatt, ezért az IHM-et végül nem jelölték a díjra.

Ficsor Mihály, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökhelyettese külön is a jelöltek között van, szintén a szoftverszabadalmi álláspontja jóvoltából. A Nagy Testvér-díj indoklása szerint Ficsor a szoftverszabadalom olyan formáját támogatja, ami hosszú távon gátolná az információhoz való hozzáférést és kiszolgáltatottá tenné az állampolgárokat.

Nagy Testvér-díj
A tavalyi győztesek ezeket a kapták serleg gyanánt

Egy mobilszolgáltató is a közönségszavazatra jelöltek közé került, ráadásul egy régóta ismerős ügy kapcsán: már tavaly az adatvédelmi biztos is felhívta a figyelmet arra a helytelen gyakorlatra, hogy a mobilszolgáltatók fénymásolatot készítenek a jelentkező ügyfelek személyi igazolványáról. A Pannon GSM ugyanezért került a Nagy Testvér-díj közönségdíjasainak listájára. Szabó Máté, a díjat odaítélő zsűri tagja lapunknak elmondta, hogy bár tudják, hogy a három mobilszolgáltató mindegyike érintett lehet, hiszen félévente változik a szolgáltatók hozzáállása a kérdéshez, ezúttal csak a Pannonra érkezett jelölés, sőt, maguk a zsűritagok is hasonló tapasztalatról számoltak be: a Pannonnál másolták a személyiket, más szolgáltatóknál azonban nem. Ugyanakkor mint az adatvédelmi biztos irodájának munkatársától megtudtuk: ilyen jellegű panaszok még idén is érkeztek, és ezek megoszlanak a három hazai mobilszolgáltató között -- tehát a mindennapokban nem kizárólag a Pannon GSM ügyfeleit zavarja a személyi igazolványok fénymásolásának régi, ámde kellemetlen hagyománya.

Van pozitív díj is

Szabó lapunknak elmondta azt is: jelölni csak az internetes felületen keresztül lehetett, és ugyan sokan éltek a lehetőséggel, mégis kevés komolyan vehető szavazat érkezett. Alig néhány tucat olyan jelölést kaptak, amely indoklásával, komolyságával figyelembe vehető volt. A zsűri ezek közül választotta ki azt a hat jelöltet, akikre, illetve amelyekre szavazni lehet november 25-ig a hu.bigbrotherawards.org címen.

A díjat több kategóriában ítélik majd oda, egyedül a közönségdíj az, amiről a nyilvános szavazás alapján születik döntés. A többi díjat a zsűri jelölése alapján osztják majd ki. A 2001 óta számos közéleti személyiség, vállalat és közigazgatási szervezet kapta meg az adatvédők figyelmeztető díját -- köztük a Microsoft és a BSA is --, azonban minden évben kiosztanak egy-egy pozitív díjat azoknak az erőfeszítéseknek az elismerésére, melyet a személyes adatok biztonsága érdekében tettek. Tavalyelőtt a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete volt a pozitív díjazott, a nyílt forráskódú, biztonságosabb Linux operációs rendszer elterjesztése érdekében kifejtett tevékenységéért.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról