Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 12. 13:50

Újabb pénzügyi rekord az Nvidiánál

A második pénzügyi negyedévben is remekelt az Nvidia, a vállalat szinte minden divíziója növelni tudta bevételét, amire már régóta nem volt példa.

Minden várakozást felülmúlt az Nvidia napokban lezárult pénzügyi negyedéve. A vállalat 1,428 milliárd dolláros bevétele majd 6 százalékkal haladta meg a májusban kiadott 1,35 milliárdos prognózist, az előző év hasonló időszakában elért eredménynél pedig 24 százalékkal nagyobb az összeg. A cég mindezt annak köszönheti, hogy szinte azt összes részleg növelte bevételét, ami a vállalat vezetője szerint az elmúlt néhány évet tekintve példa nélküli. A minden szinten növekvő tendencia várhatóan folytatódik, Jen-Hsun Huang vezérigazgató a következő negyedévben is hasonló teljesítményre számít.

Nagyot nőtt a nettó profit, bár a 873 százalékos ugrást erősen torzítja, hogy az előző év hasonló időszakában egy komoly leírást eszközölt a cég. Az Nvidia ugyanis ekkor kukázta az Icera modemes divízióját, amit a cég 2011-ben 367 millió dollárért vásárolt fel. A mostani 253 millió dolláros profit ugyanakkor ettől függetlenül is szép eredmény.

Talán már nem is meglepetés, hogy ismét nagyot mentek a GPU-k. Az előző évhez képest 25 százalékkal, 1,196 milliárd dollárra nőttek az eladások. A kiváló eredményhez már a Pascal alapú, legújabb generációs termékek is hozzájárultak. Az Nvidia az elmúlt néhány hónapban valósággal lerohanta a piacot, a Tesla P100 mellett négy új GeForce videokártyát, illetve két Quadro gyorsítót is bejelentett a cég, melyek mindegyikre nagy előrelépést mutatott az előző generáció, illetve a konkurencia termékeihez viszonyítva.

A GeForce kártyák eladásaiból összesen 781 millió dollár folyt be, ami 18 százalékos növekedést jelentett, a jelentés szerint az összes régióban nőttek az értékesítések. Ennél is jobbat ment a Quadro, a professzionális megoldások eladásai 22 százalékkal múlták felül az előző év eredményét, igaz ez összesen "csak" 214 millió dollárt hozott a konyhára. A legkevesebb bevételt az adatközpontos Tesla gyorsítók produkálták, viszont itt keletkezett a legnagyobb növekedés, 110 százalékos ugrással 151 millióra emelkedett a bevétel.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ehhez kapcsolódóan Jen-Hsun Huang elmondta, hogy számításuk szerint jelenleg nagyjából 80 millió GeForce tulajdonos lehet a világon. Ezeknek nagyjából az egy harmada rendelkezik valamilyen Maxwell-alapú megoldással, és eddig csak egy nagyon apró részük frissített Pascalra, így a szakember szerint még óriási potenciált hordoz a piac, az új kártyáktól pedig kimagasló sikerre számít.

A Tegra rendszerchipek eladásai is nőttek, ráadásul nem is kevéssel. A tavalyi 128 millió dolláros bevételt 166 millióra sikerült feltornászni, ami 30 százalékos növekedést jelent. Ebben jelentős szerepe volt a gépkocsikba szánt fejlesztéseknek, melyek éves szinten 68 százalékos gyarapodást mutattak, ami 119 millió dolláros rekordot jelent, tehát úgy tűnik ezt a részleget is sikerült berúgni. Az Nvidia elmondta, hogy a remek eredmény a prémium kategóriás infotainment rendszerek, illetve a mainstream digitális műszerfalas megoldások iránti növekvő keresletnek köszönhető. A vállalat már szállítja az önvezető autókba szánt Drive PX2 rendszert, amivel a következő negyedévekben tovább növelheti bevételét a részleg.

Az egyetlen kis szépséghibát az OEM és IP üzletág enyhe gyengülése jelentette, a bevétel itt 6 százalékkal, 163 millió dollárra csökkent. Ezt az Nvidia a PC-piac gyengélkedésével magyarázza, de valószínűleg az is közrejátszik, hogy a cég korábbi, szellemi tulajdonának monetizálására irányuló törekvése továbbra sem igazán sikeres.

A harmadik negyedévet tekintve alappal lehet optimista a cég vezetése. Az Nvidia ugyanis 1,68 (+/−2%) milliárd dolláros bevételre számít, ami nagyjából 28 százalékos növekedés lenne az előző év hasonló időszakához képest. Ennek fényében nem is csoda, hogy a vállalat részvényeinek ára meglódult, az elmúlt fél év alatt több mint duplájára nőtt az árfolyam.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról