Szerző: Voith Hunor

2016. február 1. 12:21

Dell: a vékonykliensek maradnak!

A cég nagyságrendekkel emelte a citrixes kiszolgálói skálázhatóságát, és ThinOS operációs rendszere 8.2-es verzióját is kiadta.

Az elmúlt hetekben több ponton is frissítette vékonykliens-portfólióját a Dell. Bár a vékonykliens-piac az IDC szerint 2015-ben nehézségekkel (elsősorban a dollár rendkívüli erősödésével) küzdött, összességében pozitívak a kilátások, és a következő években folyamatos növekedésre lehet számítani - a piackutató cég szerint a tavalyi 5,1 millió darabról 2019-re 6,4 millióra emelkednek majd az eladások.

A szegmenst fej-fej mellett a HPE és a Dell vezeti, és ugyan az utóbbi vállalat az EMC bekebelezése miatt számos korábbi akvizíciójától tervez megszabadulni, a 2012-ben felvásárolt Wyse-ra továbbra is számít, és aktívan fejleszti a termékcsaládot. A cég nemrég két újdonságot is bemutatott: frissítette a citrixes vékonykliensekhez tervezett szervert és kiadta saját vékonyklienses operációs rendszere, a ThinOS 8.2-es verzióját.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Dell Appliance for Wyse - Citrix skálázhatóság terén fejlődött, de ott hatalmasat. Egyrészt a szerverenkénti egyidejű session limit 200-ról 300-ra emelkedett (desktopvirtualizáció esetén 150 a limit), ami nem "nagy szám", és nagyrészt az Intel E5-2680 v3-as Xeonjának köszönhető. Az igazi újdonság az, hogy a kiszolgálói oldalt már akár 5000 felhasználóig is lehet bővíteni további szerverek hozzáadásával. Ilyenkor az egyik kiszolgáló veszi fel a menedzsmentszerver szerepét, így továbbra is elég egy felületről elvégezni az adminisztrációs feladatokat, és nem kell szerverenként foglalkozni vele.

A ThinOS 8.2-es verziója elsősorban médiafeldolgozás és biztonság terén kapott jelentős fejlesztéseket. Rab Gergely, a Dell Magyarország tanácsadója szerint a cég a külön licenc alá tartozó (és így adott esetben plusz költséggel járó) TCX médiafeldolgozó architektúra jelentős részét integrálta az operációs rendszerbe. Ez azoknál az ügyfeleknek jöhet jól, melyek komoly audiovizuális szolgáltatásokat is szeretnének virtualizálni, ez ugyanis vékonyklienses környezetben speciális eszközök nélkül komoly gondokat okozhat a direkt vállalati felhasználásra szánt kommunikációs szoftverek vagy e-oktatási rendszerek esetében is (sávszélesség, portok átirányítása a szerver és a kliensek között).

A TCX a szerver-kliens átirányításokra és ehhez kapcsolódóan USB-s perifériák (webkamerák, headsetek) virtualizációjára képes, valamint a dinamikus terheléselosztást (szintén a szerver és a kliens között) is vezérli például a rendelkezésre álló sávszélesség függvényében. A Citrix HDX RealTime Optimization Package-dzsel a ThinOS 8.2 Skype for Business támogatást is kapott a korábbi Lync verziók mellett. Biztonság terén a TLS 1.2 és az AES-256 szükséges lépés volt - egyrészt a műszaki avulás miatt, másrészt azért, mert egyes vállalatok információbiztonsági előírásait ezek nélkül nem lehet teljesíteni.

Rab Gergely szerint a ThinOS egyik legnagyobb előnye a nagyon egyszerű menedzselhetőség. Az operációs rendszer képfájlja mindössze 10 megabájtos, és az amúgy is erőforrásbarát frissítést P2P terjesztési lehetőség is kiegészíti, csökkentve a szerveroldali terhelést.

Hullámzóan, de Magyarországon is megy

A Dell hazai műszaki igazgatója, Kovács Tamás szerint itthon elsősorban a bankszektorból kerülnek ki a vékonyklienses ügyfelek, és tavaly a cég sikerrel zárt egy 1000 és egy 1600 darabos telepítést is. Az is előfordul, hogy nem átfogóan, csak szigetszerűen alkalmazzák az ügyfelek, például telefonos ügyfélszolgálatok esetében. Kovács szerint az államigazgatásban is vannak kezdeményezések, és előfordulnak néhány száz darabos installációk, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sok bevezetés a pilot programon akad el.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a vékonykliens-alapú infrastruktúra 5-7 éves távlatban tud egyértelmű előnyöket felmutatni a hagyományos kliens-szerver kialakítással szemben, így a gyorsan változó iparágban erős elköteleződést kíván a vevő részéről. A Dell az érdeklődők részére átfogó referenciaarchitektúra-adatbázist kínál, ami alapján a viszonylag kevés egyedi alkalmazást tartalmazó rendszereket gyorsan lehet átállítani vékonykliensekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról