Szerző: Hlács Ferenc

2016. január 27. 12:00

Itt a Malwarebytes ransomware-ek elleni védelmi vonala

Minden ismert ransomware-t megfog a Malwarebytes legújabb biztonsági szoftvere, legalábbis a cég szerint. A frissen bejelentett, egyelőre béta verziós Anti-Ransomware ingyenesen elérhető.

A ransomware néven is ismert zsarolóvírusok az utóbbi időkben kifejezetten népszerűek lettek az online bűnözők körében - a fertőzött gépen tárolt adatokat titkosító, majd azok feloldásáért jellemzően bitcoinban váltságdíjat követelő kártevők hatékonyságát jól mutatja, hogy tavaly ősszel az FBI egyik ügynöke is arról beszélt, a rosszindulatú szoftverek kapcsán sokszor maga a nyomozóiroda is tehetetlen és inkább a váltságdíj kifizetését javasolja a hozzá forduló áldozatoknak.

A legjobb tehát megelőzni a bajt, ezt célozza a Malwarebytes legújabb, kifejezetten a ransomware-ek megállítására fejlesztett terméke. Noha Malwarebytes Anti-Ransomware névre hallgató szoftver egyelőre még béta címkét visel, azt már bárki szabadon letöltheti. Kapcsolódó blogposztjában a fejlesztő cég kifejezetten magabiztosan beszél az eszközről, mondván, az már az elsőkörös béta tesztet követően elcsípte a legfrissebb és legveszélyesebb zsarolóvírusokat, továbbá a későbbiekben megjelenő változatok ellen is erős védelmet biztosít - persze miután egészen friss szoftverről van szó, annak gyakorlati hatékonyságáról egyelőre korai lenne beszélni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A biztonsági szoftver használatát a végletekig leegyszerűsítették, ahhoz semmiféle külön beállításra, konfigurációra nincs szükség, a felhasználó dolga lényegében kimerül a védelem ki- és bekapcsolásában, a karanténba helyezett fenyegetések törlésében, illetve az esetleges kivételek hozzáadásában. Ha valaki kipróbálná az alkalmazást mindenesetre érdemes lesz észben tartania, hogy egyelőre egy béta szoftverről van szó, helyenként előfordulhatnak benne kisebb problémák, bugok.

A windowsos PC-kre szánt, egészen a már nyugdíjazott Windows XP-ig visszamenőleg védelmet nyújtó Anti-Ransomware kifejlesztéséhez egyébként a cég a területen tapasztalt EasySync Solutions vállalatot is bekebelezte. A Nathan Scott tulajdonában lévő vállalathoz fűződik az ugyancsak ransomware-ekre vadászó CryptoMonitor is - annak alapvető koncepciójához csapta hozzá a Malwarebytes saját ötleteit az új termék létrehozásakor, noha annak működéséről egyelőre nem árult el részleteket.

A frissen bejelentett alkalmazás mindenképp hasznos eleme lehet a PC védelmi vonalának, érdemes kipróbálni (ha valaki tart a bugoktól akkor a pontnullás verzió megjelenésekor), a zsarolószoftverek utólagos eltávolítása ugyanis jóval embert próbálóbb (és sokszor lehetetlen) feladat. Próbálkozni persze érdemes, nem minden ransomware működik hatékonyan, Jada Cyrus biztonsági szakértő épp erre állított össze tavaly nyáron egy mentőcsomagot, illetve novemberben a Kaspersky Labsnek is sikerült megkaparintania két ismert ransomware, a Bitcryptor és a CoinVault titkosítási kulcsait. Néhány esetben ugyanakkor még a kulcsok megszerzése sem segít, a Chimera malware például november óta már azzal is fenyegeti áldozatait, hogy online közzéteszi a zsákmányolt adatokat - ami a vállalati felhasználókat különösen érzékenyen érintheti.

Aki kedvet érez a Malwarebytes új szoftverének korai teszteléséhez, a béta verziót már most ingyenesen letöltheti.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról