Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Oszkó Péter: nem kell több adrenalin a startupoknak

Gálffy Csaba, 2015. szeptember 18. 10:42

Oszkó Péter rövid ideig pénzügyminiszterként tevékenykedett, innen ismerte meg az ország a nevét. Jelenleg a kockázati befektetői oldalon dolgozik, OXO Labs néven nemrég saját cégcsoportot hozott létre és rögtön egy új befektetési formával lépett a piacra. Oszkó korábban markáns véleményt fogalmazott meg a kockázati befektetőkkel, a startupok alapítóival és az állami szerepvállalással kapcsolatban is - többek között erre kérdeztünk rá email-interjúnkban.

hirdetés

HWSW: Elképesztően pezseg a hazai startup-világ - vagy mondhatjuk fordítva is, szinte számolatlanul ömlik a pénz a kezdő informatikai vállalkozásokba. Közben a láthatáron a Nagy Reccs, a Jeremie-pénzek 2015 végével eltűnnek a piacról - egészséges tisztulás következik, vagy kipukkan egy buborék?

Oszkó Péter: Szerintem egyszerűen csak felnőtt, vagy legalább is érettebb korba lép majd a hazai startup ökoszisztéma. A jelentős részt uniós pénzek által felpumpált tőkealapok segítettek berobbantani a fejlődést, de fenntartani nem fogják tudni, akkor sem, ha valami csoda folytán 2016-tól ugyanekkora mértékű újabb tőkeinjekciót kapna a startup szektor. Sőt, meggyőződésem, hogy az már hátráltatná a fejlődésben, bár várakozásaink szerint ilyen gyors újabb tőkeinjekciónak nem sok esélye van, így ez a veszély talán nem fenyeget. De egészséges ökoszisztéma akkor alakul ki, ha ez a piac és az ott működő befektetők és alapkezelők képesek a hagyományos nemzetközi befektetői szektorból is finanszírozókat találni, valójában ez lesz a szakmai érettségük igazi mércéje. Ahogy a startup cégek sem tervezhetnek folyamatos mesterséges tőkebőséggel, hanem magunknak kell képesnek lenniük arra, hogy kockázati tőkések vagy angyal befektetők számára vonzónak mutatkozzanak, függetlenül attól, hogy azok Magyarországon vagy máshol keresnek befektetőt.

Véleményem szerint a 2009-től induló programok nagyon sikeresen berobbantották a hazai startup világot, de nem lehet folyamatosan adrenalint pumpálni egy élő szervezetbe, hanem annak egy idő után magától is túl kell tudnia élni. Ezt a túlélési vizsgát most mesterségesen egy uniós elszámolási határidő hozza meg. Nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb vagy legtermészetesebb, de előbb-utóbb meg kell történnie. És igen, lesz számos csalódás, forrásaiból kifogyó befektető, rosszul teljesítő befektetés, ahogy ez a kockázati tőkebefektetéseknek egyébként is a sajátossága, pláne akkor, ha ilyen gyorsasággal zajlott a piac mesterséges fejlesztése. De talán a legfontosabb, hogy ezeket a formális kudarcokat – pláne addig, amíg annak az árát nagyrészt egy uniós program fizeti meg – éppen, hogy a szektor továbbfejlődése érdekében használjuk, dolgozzuk fel és élvezzük az evolúciós hatásait.

Itthon biztos, hogy kevesebb lesz az elérhető tőkefinanszírozás, de ez a piac szükségszerűen globális, sikeres vállalkozó különben is csak az lehet, aki úgy is befektetéshez tud jutni, ha nemzetközi mezőnyben és piaci alapon kell megmérettetnie magát. Emellett nyilván kedvező hatása lehet a befektetői szektor szelektálódásának és konszolidációjának is. Megjegyzem, ez a folyamat már jelenleg is zajlik, nem jövőre fog elkezdődni, hiszen a startup befektetések sajátosságai, kockázatai és kockázatkezelésük egyedisége már most több működő alapot és alapkezelőt elkedvetlenítettek. Ők forrásaik jelentős részét egész máshol – sokszor az alapok magánbefektetőihez egyébként közel álló vállalkozások körében – hasznosítják.

HWSW: Mit tehet az állam, hogy a következő fázisba lépő vállalkozások ne hagyják itt szinte azonnal Magyarországot? Sorolhatnánk hosszan azokat a cégeket, amelyek Budapestről vagy vidéki nagyvárosokból indultak, ma már azonban csak a fejlesztést végzik itthon, a székhely (és a társasági adó) már máshová került.

Oszkó Péter: Közhelyszerűek a válaszok, hiszen mindig az adott ország vállalkozási környezete, versenyképessége dönti el, hogy milyen mértékben képes megtartani saját sikervállalkozóit, illetve milyen mértékben képes akár újakat is vonzani. Az, hogy gyors fejlődést befutott cégek egyes tevékenységi köreiket továbbra is megtartják Magyarországon – legyen az akár csak a fejlesztés – szerintem bizonyos mértékben eredmény, amit kár lenne lebecsülni, hiszen ebből is származik társasági adóbevétel, foglalkoztatottság és sok más előny is. A fejlesztés kifejezetten magas hozzáadott-értékű tevékenység, nagyobb vállalatcsoportok esetén éppen azért küzd az ország, hogy ne csak az olcsó munkaerőre építő, alacsony hozzáadott-értéket produkáló gyártást, összeszerelést vagy adminisztratív szolgáltatásokat hozzák hazánkba, már csak ezért sem tartom kudarcnak, ha az itthonról induló világcégeink legalább a fejlesztési tevékenységüket Magyarországon tartják. Más tevékenységi körök, különösen az értékesítés vagy a marketing, bizonyos esetekben szükségszerűen azokon a piacokon kell, hogy történjenek, ahova az adott cég termékei, szolgáltatásai készülnek, ahol eladni igyekeznek őket. Ezzel az üzleti szükségszerűséggel nem lehet mit kezdeni, ahogy azzal sem, hogy ha nagyobb nemzetközi befektetők jelennek meg a cégben, akkor ők jellemzően a saját jogrendszerük biztonságos körülményei között szeretnék tudni a befektetési célpontjuk tulajdonosi holdingját, irányítási központját és szellemi termékeit.

Az „elvándorlási” jelenség akkor fog változni, ha a hazai vállalkozási környezet és a teljes technológiai és vállalati ökoszisztéma versenyképes lesz a nagyobb nemzetközi központokkal, azaz ugyanolyan kiszámítható, biztonságos és hatékony módon lehet majd nemzetközivé növő cégcsoportot Magyarországról irányítani, mint más nagy üzleti központokból. Egy hagyományos nagyvállalat, legyen az példának okért bank, kereskedelmi vagy energiacég, sokszor földrajzilag zárt piacon versenyez, ezért tehát megengedheti magának, hogy tevékenységét továbbra is a nyugati piacokon elfogadottnál alacsonyabb hatékonyság mellett végezze, hiszen nem fenyegetik közvetlenül az ottani versenytársak, vagy ha igen, azt csak helyben, ugyanúgy az itteni környezet hatásainak kitéve tehetik meg. Egy startup cég azonban globális piacon versenyez, nem kényelmesedhet el, nem engedheti meg magának, hogy valamit gyengébb eredményességgel oldjon meg, mint a világ bármely pontján található más versenytársa. Ha tehát a hazai vállalkozási, működési környezet hátrányt jelent számára, akkor nincs sok választása, változtatnia kell.

Ha már nincs miért kiköltözni, mert minden feladat ugyanolyan hatékonysággal lesz Magyarországon megoldható vagy minden kockázat ugyanolyan sikeresen lesz kezelhető, akkor zárulhat le ez a folyamat. Akkor majd előfordulhat talán az is, hogy a nagyra nőtt cégeink a térségben is újabb befektetési körökhöz jutnak, akár addigra felnőtt hazai befektetőcsoportoktól, akár a kedvező környezet miatt idevándorló nemzetköziektől, és nem csak a fejlesztési tevékenységük marad majd itt, hanem a teljes vállalatirányítás, és továbbra is itteni döntéshozatali központból hódítják majd meg akár a legtávolabbi piacokat is. Ez azonban jelenleg csak egy futurista látomás, pillanatnyilag nem csak mi, de tőlünk nyugatabbra lévő nagyvárosok, gazdasági régiók is küzdenek azzal a kihívással, hogy globális értelemben is versenyképes és vonzó környezetet és startup ökoszisztémát teremtsenek, vagy tartsanak fenn. A világ 10 legvonzóbbnak tartott startup ökoszisztémájával rendelkező metropolisza közül mindössze három európai nagyváros, London, Berlin és Strockholm, a többi Észak-Amerikában vagy Ázsiában található.

HWSW:
Parázs vita zajlott korábban arról, hogy mindenki ellátja-e szerepét a hazai ökoszisztéma különböző rétegeiben. Hol csúsznak el folyamatok - és a közösség képes lesz-e ezt rövid távon saját hatáskörben javítani?

Oszkó Péter: Az ilyen viták szinte természetesek egy olyan közegben, ami pár év alatt fejlődött ki a semmiből és rögtön a fél évszázados fejlődési utat bejárt ökoszisztémákhoz hasonlítgatja magát. Nyilván senki nem látja még el tökéletesen a szerepét, sőt, még nagyon messze van attól, de ez egy tanulási folyamat szükségszerű része. Nagyobb baj, hogy a nehézségekért jó szokás szerint mindenki a másikat hibáztatja, ami a továbbfejlődésnek nem feltétlenül a leghatékonyabb és célravezetőbb útja.

A befektetők panaszkodnak, hogy sok a felkészületlen, ötlet szintű, üzletileg alig értelmezhető startup, akik alapvetően nem piacépítésből és piaci bevételekből, hanem befektetői pénzek vadászásából gondolják a jövőjüket megalapozni. Ennek bizonyára van némi valóságalapja, hiszen itthon nincsenek valós hagyományai startup vállalkozás építésének és indításának, uniós források levadászásának annál inkább. Viszont a kockázati tőkebefektetések világa éppen az, ahol a befektetői oldal is rengeteget tehet a befektetési célpontok fejlesztéséért, minőségjavulásáért, támogathatja a piaci próbálkozásaikat stb. Egy kockázati tőkebefektető hozzáadott értékének ez egy meghatározó része a startup cégek oldaláról nézve, a saját oldalukról nézve pedig a kockázatkezelési képességük meghatározó eleme. Egy kockázati tőkebefektetés lényege nem olyan, már jó pénzügyi paraméterekkel rendelkező cégek kiválasztása, amivel lehetőleg minél kevesebb a teendő és stabil, de azért vonzó hozamot biztosít, ez sokkal inkább a magántőke (private equity) területe, ahol alacsonyabb, de kezelhetőbb kockázatok mellett alacsonyabb, de kiszámíthatóbb a nyereségelvárás is. Annak is van létjogosultsága, csak épp más műfaj és nem is fogja fellendíteni az induló vállalkozások világát. És persze ilyen típusú magántőke-befektetésre viszont valóban kevés érett célpontot találni országhatáron belül.

Mégis, a kockázati tőkealapok és alapkezelők tapasztalatlansága, illetve más szektorokban, más típusú befektetésekkel kapcsolatban szerzett tapasztalatai arra vittek sokakat, hogy lényegében feladták az innovatív startup befektetéseket, fogalmazhatunk úgy is, hogy megijedtek a feladattól és kimenekültek a magánbefektetések világába. Önmagában persze semmi baj nincs azzal, ha nincs Magyarországon 28-30 aktív kockázati tőkealap, a piaci nem is igényel ennyit, erről jeleztem, hogy egy természetes szelekciónak le kell zajlania.

Hasonló dolgok mondhatók el a befektetést kereső vállalkozások, startup cégek világáról is. Sokszor naiv, felkészületlen tervekkel lépnek ki piacra, vagy akár még a piacra lépés előtt a befektetői tőkebevonásba fognak, ahol rendszeresen elutasító válaszokba ütköznek. Ezért persze a lehető legkönnyebb a befektetőket hibáztatni, őket jellemezni tudatlansággal és azt hangoztatni, hogy bezzeg a nemzetközi piacokon mennyivel egyszerűbb befektetéshez jutni, csakhogy ez nem igaz. Az ilyen cégek általában a nemzetközi piacokon sem jutnak befektetéshez, hiába próbálják meg, ott is sokszor éretlennek és magas kockázatúnak minősítik őket és mindenhol eredmények felmutatását kérik számon. Természetszerű, hogy a befektetési célpontok nagyobb része nem jut azonnal, első körben befektetéshez, sokan még később se és csak egy szelektált, még mindig kockázatos, de mégis minőségi kör jut korai fázisban befektetési forrásokhoz. Ez a világ minden táján így működik, máshol ezért nem szokás általánosságban leírni és alkalmatlannak tekintetni a befektetőket, bár az irántuk tanúsított utálatnak sok helyen komoly hagyományai vannak. De a befektetői szakma nem népszerűségi verseny, mindenkit az eredményei minősítenek.

HWSW:
Vitatott kérdés a magyar állami szerepvállalás az ökoszisztémában - kockázati befektetői szemmel milyen alapvető elvárásoknak kellene megfelelnie az állami szerepvállalásnak? Mi lenne a feladata, hol tud segíteni?

Oszkó Péter: Csekély mértékű jelenleg itthon a startup szektorban az állami beavatkozás, mert nincs hozzá megfelelő tudás, problémamegértés és egyáltalán, megfelelő politikai attitűd, de emiatt talán nem is baj, hogy az állam nem túl aktív, mert addig sem ront el működő dolgokat. Van egy-két üdítő kivétel, egy-egy olyan önálló intézmény, aki kellően önjáró ahhoz, hogy hasznos munkát tud végezni az induló vállalkozások világában, de ez jelenleg inkább a hibának tűnik a mátrixban. A működő finanszírozási programok nagy részét egyébként az unió biztosítja, a magyar állam legfeljebb kezeli, tehát ami beavatkozás zajlik, az döntő részt nem hazai költségvetési pénzből történik.

Ezzel együtt is van példa jó és kevésbé jó kezdeményezésekre. A piaci szereplők elvárása mindig az, hogy az állam lehetőségeket teremtsen, működési, vállalkozási környezetet fejlesszen, de ne avatkozzon a paci versenybe, ne preferáljon egyes szereplőket másokkal szemben, mert abban szinte csak hibázni tudd, ott csak rossz logikájú döntési folyamatok alakulhatnak ki. A versenyt torzító beavatkozások során ugyanis mindig az veszít, aki jobb piaci teljesítmény elérésére fókuszálja az energiáit és forrásait és az nyer, aki ezzel szemben ügyesebben korrumpál. Az uniós visszatérítendő források továbbítása a piac felé, azaz a JEREMIE program önmagában pozitív, nagyot lendített az ökoszisztéma fejlődési sebességén és elvi jelleggel versenysemleges is kellene, hogy legyen, ha jól működik a pályáztatási rendszer. Ez eleinte, az első fordulóban jól működött, a későbbi fordulók sajnos egyre kritikusabb képet mutattak az átláthatóság és a versenysemlegesség egyre nagyobb hiányával. Az inkubációs tevékenységet támogatni szándékozó Gazella programnak talán a pályázati folyamataival volt kevésbé baj, a működésével annál inkább: kevés károsabb beavatkozás képzelhető el, mint hogy az állam aránytalan mértékű támogatást ígér az adott piacon működő 10-12 szereplő közül négynek, hiszen ezzel az összes többit ellehetetleníti, majd jó ideig annak a négynek sem ad semmit, amivel őket is ellehetetleníti.

Ahogy jeleztem, az állam feladata leginkább a működési környezet fejlesztésében lenne keresendő. Ez kezdődik az oktatási rendszer területén – itt sajnos nem sok eredményt tudunk felmutatni. Aztán az induló vállalkozásokat érintő szabályozási környezet kérdéseiben – itt is kevés a pozitívum. Általában a szabályozás és döntéshozatal átláthatóságában, kiszámíthatóságában, a biztonság, bizalom és kiszámíthatóság kérdéseiben – itt inkább romló helyzetről adhatunk csak számot. A hazai startup ökoszisztéma legnagyobb helyzetelőnye tehát talán leginkább az, hogy a gazdaság más szegmenseihez képest a lehető legkevesebb köze van az államhoz, így a legkevésbé van kitéve sokszor irracionális és káros döntéshozatali folyamatoknak és beavatkozásoknak, illetve ha ilyesminek van kitéve, akkor méretéből és rugalmasságából fakadóan egyszerűen bármikor szedheti a sátorfáját és továbbállhat.

HWSW: Európa súlyos lemaradásban van az Egyesült Államok mögött a tech-szektorban. Látszik bármilyen uniós kezdeményezés (szabályozói oldalon), amely tényleg tudná zárni ezt az ollót?

Oszkó Péter: Próbálkozások mindig vannak. Az Unió hatalmas támogatási forrásainak ésszerűbb és célszerűbb elosztása jó ideje napirenden van, de kétlem, hogy pusztán szabályozói eszközökkel egy ilyen, nem kis részt kulturális gyökerű lemaradást gyorsan be lehetne hozni. Az USA egy olyan piac, ahol a kockázati tőke szektor első szereplői már a múlt század közepén megjelentek, a technológiai fejlődés aktuális trendjei pedig szintén évtizedekkel korábban indultak. Ráadásul az Egyesült Államoknak lényegesen nagyobb gazdasági ereje és befolyása van globális piaci folyamatokra, nem azért, mert az Unió összességében ne képviselne hasonló gazdasági potenciált, hanem azért, mert Európa saját belharcaival van elfoglalva és képtelen egységesen fellépni, azaz parciális részérdekek mentén harcol saját magával és nem összérdekeit képviseli a világban. Ilyen adottságokkal nehéz elképzelni, hogyan irányíthatná Euróia a technológiai fejlődést - azt, amely e egyébként semmiféle természetellenes határt, hatékonyságot rontó korlátozást nem tűr.

Lehet persze örülni annak, hogy a fejlesztési források nagyobb arányban vándorolnak a jövőben tudásintenzív ágazatokba, tudásfejlesztésbe, de ez jelen állás szerint legfeljebb a lemaradás növekedését fékezheti, a felzárkózáshoz kevés. Európa irányítási, döntéshozatalai folyamatai nehézkesek, bürokratikusak, részérdekek szereplői olykor aránytalan érdekérvényesítési képességgel bírnak és azzal rendre vissza is élnek, egy-egy döntés átfutása – legyen annak kedvezményezettje az oktatási rendszer, kutatóközpontok, fejlesztésbe, innovációba befektető vállalkozások – hosszú évekig tart és a szétaprózott struktúrákban vagy elvész az eredmény, vagy iszonyú adminisztratív költségtöbblet árán garantálható belőle bármi is.

Hogy csak egy példával éljek: amíg Európában hosszú évek óta természetes és elfogadott volt, hogy ha az ember átlép egy országhatárt, a mobiltelefonját már csak vagyonokért tudja használni, megfizethető áron elérhető adatforgalomról pedig nem is álmodhat, és ezen nagyvállalati szereplők, politikai döntéshozók beláthatatlan ideig képesek voltak alkudozni, addig hogyan lehetne elvárható a technológiai szektor szereplőitől, hogy ezen a kontinensen érezzék otthon magukat? Nagyjából 10 évbe telt, míg az Unió megküzdött a tagállamok közötti roaming díjszabály kérdésével, amit idén év végére sikerült (egyelőre elvi jelleggel) rendezni. Gondoljuk át, hogy ha minden egyes ilyen kérdés rendezése egy-egy évtizedbe telik, milyen esélyeink vannak a lemaradások behozására és ahhoz hány évszázadra lesz szükség?

HWSW: Hagyományos befektetői elvárás, hogy első körben az amerikai piacot kell egy hazai startupnak is megcéloznia, mint a legnagyobb homogén, egynyelvű piac, amely történetesen fizetőképes kereslettel is rendelkezik. Lehet az európai piac valaha ennyire egységes (még ha a nyelvi sokszínűségtől el is tekintünk)?

Oszkó Péter: Történelmi távlatokban bármi lehetséges, de belátható időn belül nem látom realitását. A nyelvi korlát ugyanis nem csupán technikai vagy fordítási kérdés, de ugyanannyira kulturális is.

Emellett szabályozási szempontból is olyan töredezett az európai térség, hogy egységes piacról beszélni illúzió. Messze vezetne egy erről folytatott eszmefuttatás, ezért röviden legyen elég annyi: az európai folyamatok jelenleg nem fognak a gyors egységesedés irányába mutatni, mert egyszerűen nincs egységes európai identitás. Európa lakossága, fogyasztói nem európaiként gondolnak magukra, hanem németként, angolként, olaszként, görögként, franciaként, magyarként stb. És nem csak fogyasztóként, de választóként is így viselkednek, amellyel nagyban meghatározzák a fejlődési irányokat. Európában tehát hosszabb távon is szétaprózódott, önálló vagy önállóskodó régiókra, országokra, piacokra kell felkészülni, ami tartósan a versenyhátrányunk lehet és rákényszerít minket arra is, hogy a nagyobb, egységesebben lefedhető piacok irányában is próbálkozzunk. De a fogyatékosságból gyakran lehet erényt is kovácsolni: aki egy ilyen szétaprózott piacon boldogul, vagy ilyen távolságból képes meghódítani nagyobb ázsiai vagy amerikai piacokat, az előtt már nem lehet sok akadály.

Az európai eszme, az európaiság kultúraként egy nagyon szűk értelmiségi, politikusi és szakértői, illetve bürokrata nemzedékben él, mindenki más számára csak a jobb életszínvonal, kedvezőbb anyagi körülmények iránti vágyat jelenti most is és jelentette mindig is. A nyugati országok számára ugyanúgy, mint a déli vagy a keleti régiók számára, persze mindenki más-más okból gondolta, hogy egy egységesebb Európa gazdasági jólétet fog hozni személyesen számára is. Miután – különösen a válság hatására, amelyért, legyünk őszinték, sokkal inkább az Egyesült Államok, mint Európa egyébként a felelős  – ez a várakozás hibásnak bizonyult, egyelőre nem látszik az a civilizációs erő, ami egységet tudna teremteni az európai piacokon vagy politikában.

Már csak ezért is, a magunk részéről mindig is vitattuk, hogy minden hazai startupnak azonnal az amerikai piacon kellene szerencsét próbálnia, sőt, erre igen sok ellenpéldát lehetne hozni. A szakmai múltamban sikeresen elért exitek mindegyike olyan céghez kötődik, aki a termékeit nem az USÁra fókuszáltan, hanem a világon mindenhol piacra vitte és sokszor Európában tudott a leginkább sikeres lenni. De ha ezen a cégkörön kívül is megnézzük a hazai startup sztárcégeinket – legyen szó nem csak a Preziről és a LogMeInről, de a Ustream mellett mondjuk a Graphisoftról, az INDről vagy az NNGről – akkor megint csak nem azt látjuk, hogy a kizárólagos amerikai fókusz lenne az egyetlen és feltétlenül üdvözítő stratégia. Az adottságainkon pedig nem keseregni kell, hanem élni kell velük és meg kell próbálnunk előnyként kihasználni őket.

HWSW: "Nem az ötletbe, hanem az emberbe/csapatba fektetünk elsősorban" - mondja sok befektető. Kinőtt már itthon az új generációs üzleti vezető, aki képes összerakni ilyen csapatot?

Oszkó Péter: Ezen a területen, azt gondolom, nagyon gyors fejlődésnek lehetünk tanúi. Akkor is, ha még mindig igaz az az állítás, hogy remek technológiai szakemberekkel vagyunk ellátva, de alapvetően hiányzik az érdemi üzleti tudás. Ez a hiányosság azonban szükségszerű örökség, mert sem az oktatási rendszerünk nem ad megfelelő támogatást hasznosítható üzleti tudás megszerzésére, sem a hazai vállalkozói környezet nem termelte még ki magából az „enterpreneur” típusú, teljesítmény, siker és eredményorientált vállalkozót, hanem ez a fogalom még mindig sokkal inkább a zavarosban halászó, szabályokat kikerülő, ügyeskedő, állami megrendelésekből pénz lenyúló karaktert jelenti.

Ezzel együtt a hagyományos üzleti világot sújtó válság és a startup világ egyidejű virágzásának hatása, hogy a korábban nagyvállalati környezethez szokott, nemzetközi értelemben vett üzleti gyakorlattal rendelkező rétegek közül egyre többen próbálnak szerencsét induló vállalkozásokkal is. Aki pedig egyszer megtalálta a szerencséjét a technológiai szektorban, az úgy tűnik, szívesen is marad ott, mert olyan szereplőkből is egyre többet látni, akik egy-egy vállalkozást már sikerre vittek és most igyekszenek belevágni újabbakba, itthon is megjelenítve az ún. sorozatvállalkozók sajátos rétegét.

HWSW: Az okostelefonos robbanás mellékhatása, hogy nagyon olcsóvá váltak a különböző komponensek és kinőtt Kínában egy újfajta gyártási modell, ami egészen új távlatokat nyit a hardveres startupok előtt. Erre a vonatra Magyarországon is egyre több induló cég szeretne felkapaszkodni - milyen tapasztalatok vannak Kínával?

Oszkó Péter: A hardveres trend valóban egyre erősödik és ezt Magyarországon is nagyon sokan felismerték, mert persze annál jobb a startup szektornak, minél több szegmensben eltűnik a nagyvállalati versenyelőny és lehetnek képesek kis szereplők is felvenni a versenyt a tőkeerős vállalatcsoportokkal. Ez most bizonyos hardver szegmensekben is megtörténik valóban, sőt, úgy tűnik, miközben 5-10 éve a befektetői szektor szabályszerűen idegenkedett minden hardver befektetéstől, most a hardver startupok nagyobb arányban érnek el sikeres exiteket.

Ezzel együtt egy hardverrel foglalkozó vállalkozás indítása mindig több ismeretlen kockázattal jár, az olcsóbbá váló termelés mellett is nagyobb a finanszírozási igény, nem elégséges a szoftveres szemléletű fejlesztői tudás, de gyártásvezetésre, folyamatszervezésre, beszerzési feladatokra, beszállítók minőségellenőrzésére és rengeteg más dologra kell tudni felkészülni. Cserébe viszont erősebb lehet a szellemi tulajdon védelme, a magasabb finanszírozás igény mellett a készletek többletértéket is hordozhatnak magukban, sokszor könnyebben megfogható egy fizikai termékkel kapcsolatos sales és marketing feladatcsoport stb.

Gyártásban tapasztalatunk szerint a startupok többsége még nagyrészt itthon dolgoztat, legfeljebb komponenseket rendel más országokból, de az összeszerelés minőségbiztosításának és folyamatszabályozásának kockázatait és felelősségét igyekszik mindenki cégen belül tartani. A közhiedelemmel ellentétben Távol-Keletre, Kínába gyártást kiszervezni eleve csak nagyobb volumen esetében lehet értelmezhető és ott is számos speciális kockázatot kell tudni kezelni, kezdve a teljesítési határidők, a teljesítési minőség, termékfelelősségi szabályoktól egészen a szellemi tulajdon védelméig. Üzleti kultúrában Kína nagyon sajátos világ, nem lehet önmagában abból kiindulni, hogy ott rengeteg a megtakarítás, a befektetésre és felhasználásra váró pénztömeg és olcsó és nagy mennyiségben elérhető a munkaerő és a gyártókapacitás. Ahogy bárhol máshol, bármilyen más partnerrel szemben, kínai üzleti partnerekkel szemben is csak felkészülten és megfelelő piaci súllyal és tapasztalattal érdemes tárgyalást nyitni, ami nem biztos, hogy az első lépés egy hardver startup indításakor.

 

Oszkó Péter a HWSW Mobile! mobiltermék-fejlesztői konferencia egyik keynote-előadója lesz. A jelentkezést ma nyitjuk, korlátozott ideig a jegyek early bird kedvezménnyel érhetőek el.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.