Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 18. 14:06

Bárki kipróbálhatja a BitTorrent csevegőszoftverét

Már Androidon és Macen is elérhető a BitTorrent egyelőre még meglehetősen korai fázisban lévő csevegőkliense a Bleep Alpha. A peer-to-peer chatalkalmazás július óta elhagyta a meghívásos rendszert, azt most már bárki szabadon letöltheti és kipróbálhatja, legalábbis ha felkészült az instabil felhasználói élményre.

A BitTorrent neve manapság már korántsem csak a fájlcseréhez használt kliensszoftverről lehet ismerős, a vállalat által kiadott alkalmazások között ott van otthoni, saját üzemeltetésű cloud-tárhely létrehozását célzó Sync, illetve már a cég csevegőszoftvere, a Bleep alfa verziója is. A régóta várt szoftvert nem most próbálhatják ki először az érdeklődők, annak pre-alfa változata Windows 7 és 8 rendszerekre már július végén elérhetővé vált, igaz ehhez csak a meghívóval rendelkező kiváltságosok férhettek hozzá.

Androidon és Macen is

A fejlesztők most az első felhasználóktól kapott visszajelzések alapján csiszoltak valamicskét az alkalmazáson, és Bleep Alpha név alatt már minden Android és Mac felhasználó számára elérhetővé tették. A szoftver a készítők szerint biztonságos, decentralizált peer-to-peer csevegést tesz lehetővé, közbeiktatott szerver nélkül, titkosított csatornán. Az üzenetek tehát csak és kizárólag a küldő és a fogadó okostelefonon vagy PC-n tárolódnak, törlésükkel pedig semmi nyoma nem marad a beszélgetésnek. A BitTorrent chatkliense a szöveges üzenetváltás mellett a hanghívásokat is támogatja, ugyanilyen peer-peer módszerrel.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Bleep Alpha letölthető a Google Play Store-ból, használatához regisztrálhatunk email címmel és mobilszámmal is, illetve természetesen inkognitó módban is igénybe vehető az alkalmazás, személyes adatok megadása nélkül. Az appba a Google címtárába feltöltött kapcsolatok importálhatók (de ez opcionális), az ismerősök meghívására pedig SMS, QR-kód és nyilvános kulcs segítségével is lehetőség van.

Problémák még bőven vannak

A szoftver egyelőre az alfa verziónál tart, így bőven akad benne bug, illetve számos probléma előfordulhat vele. Aki például arra adja a fejét, hogy az elsők között próbálja ki az androidos változatot, mindenképp állítsa azt "Wi-Fi Only" üzemmódba, különben az gyorsan kimerítheti az adatforgalmi kvótáját és az akkumulátort is. Ha PC-n már van egy Bleep fiókunk, azt gond nélkül átköltöztethetjük mobilra is, a dolog fordítva viszont egyelőre nem működik, így aki mindkét platformon szeretné használni az alkalmazást jobban teszi ha elsőként a számítógépre telepíti.

Ugyancsak ismert probléma, hogy bár a beérkező üzenetek minden eszközön megjelennek, a kimenő szövegek csak azon a készüléken látszanak amelyről küldjük őket. A csevegéshez továbbá mindkét fél online kell hogy legyen, nincs lehetőség offline üzenetküldésre - bár miután peer-to-peer rendszerről van szó, egyelőre az sem világos, hogy ezt a jövőben pontosan hogy valósítják meg. Az esetleg felmerülő újabb hibákat a cég vonatkozó weboldalán lehet jelezni. Hogy a szoftver még mennyire gyerekcipőben jár jól mutatja, hogy a HWSW rövid tesztje során még azonos Wi-Fi hálózaton sem sikerült hanghívást összehozni: bár az app szerint a kapcsolat létrejött, a vonal végig süket maradt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról