Szerző: Koi Tamás

2011. február 21. 12:42

Jön a TV2 Mobilnet

Újabb saját márkás mobilszolgáltatás indul márciusban hazánkban: jön a TV2 Mobilnet, mely sok szempontból egyedülálló kezdeményezés lehet a hazai szolgáltatások palettáján. A csatorna a Vodafone szolgáltatásához adja majd a nevét.

Március 1-től saját márkanéven árul mobilinternet-szolgáltatást az MTM-SBS Zrt., a TV2 kereskedelmi csatorna tulajdonosa. Azzal, hogy a szolgáltatás a tévécsatorna nevét viseli majd, újfajta irányba terelődnek az eddigi co-branded konstrukciók: a hazai operátorok közül a Vodafone és a Telenor korábban több kisebb-nagyobb telekommunikációs céggel is megegyezett arról, hogy a partner saját márkanéven értékesítheti a cég mobilnet-szolgáltatását, a TV2-vel kötött megállapodás lehet azonban az első, ahol egy jelentős, nagy elérésű médiavállalat a közvetlen partner.

Az MTM-SBS a Vodafone-nal kötött szerződést, így a cég a piros szolgáltató infrastruktúráján kínálja majd a szolgáltatást, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy az ügyfélkezelésben milyen szinten vesz részt a tévécsatorna. Az eddigi tapasztalatokból, és a hazai távközlési piac szerkezetéből kiindulva jó eséllyel kijelenthető, hogy a tévétársaság csak a nevet, illetve vélhetően a reklámfelületet adja majd a szolgáltatáshoz, vagyis az ügyfelek valójában a Vodafone-nal szerződnek majd, azaz a TV2 sem lesz negyedik mobilszolgáltató.

Egyelőre az sem teljesen világos, hogy milyen értékesítési csatornákon árulják majd a TV2 Mobilnetet. Egy neve elhallgatását kérő, a Vodafone-hoz közel álló forrásunk szerint a szolgáltatás terjesztése egy vagy több "jelentős" kereskedelmi partner bevonásával történik majd, az előfizetés megkötésére nem lesz lehetőség a Vodafone saját üzlethálózatában. Forrásunk szerint a díjcsomagok is jelentősen eltérnek majd a Vodafone kínálatában jelenleg megtalálható konstrukciókról, erről azonban egyelőre nem tudtunk meg pontosabb részleteket.

A Vodafone számára kulcsfontosságú stratégiai döntés egy olyan nagy, potenciális előfizetők százezreit elérő partner bevonása a mobilnet-értékesítésekbe, mint amilyen a TV2. Az operátor a mobilnet-piacon az utóbbi hónapokban jelentősen megerősödött, előbb a második helyért folytatott küzdelemben legyűrte a Telenort, majd kesztyűt dobott a piacvezető T-Mobile arcába, azt hangoztatva, hogy a Vodafoné leggyorsabb, legjobb minőségű mobilnet-hálózat itthon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Rossz hír lehet a konkurenciának, hogy a brit tulajdonú szolgáltató vélhetően okult egy másik co-brand partnerével közösen 2009-ben útnak indított termék, a Postafon kudarcából is: a hangpiacra bevezetett konstrukció messze nem hozta az előzetes elvárásokat, több tízezer előfizetés helyett a szerződések száma még ma is alig lépi át a tízezret. Más kérdés, hogy a Postafonnal egy alapvetően telített piacon próbált szerencsét a Vodafone és a Magyar Posta, utóbbi ügyfélköre ráadásul az előzetes felmérések ellenére kevésbé hajlott arra, hogy mobiltávközlési szolgáltatás igénybevételére szerződjön a postahivatalokban.

A TV2 Mobilnet indulása kapcsán megkerestük a Vodafone Magyarországot is - a cég sajtóosztályán megkeresésünkre megerősítették, hogy a szolgáltató szerződést kötött a tévécsatornával a saját márkás mobilszolgáltatás értékesítése kapcsán, a részleteket azonban egyelőre nem kommentálták a társaságnál. A szolgáltató és a TV2 február 28-án tart sajtótájékoztatót, amire lapunkat is meghívták, vélhetően itt derülnek ki további információk a tarifákról és az árazásról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról