Szerző: Bodnár Ádám

2010. szeptember 28. 10:04

Távirányító androidos mobilokhoz

Érdekes kiegészítőt mutatott be androidos mobiltelefonokhoz a Sony Ericsson. A LiveView egy okos távirányító, amelyen megtekinthetők a telefonon levő adatok, illetve távolról irányíthatók a készülék egyes funkciói, például a zenelejátszó.

A Sony Ericsson bemutatta a LiveView nevű kiegészítőjét, amely lényegében nem más mint egy távirányító az androidos telefonokhoz. A Live View Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a mobillal, amelynek egyes funkciói úgy is elérhetővé válnak, hogy a felhasználónak elő sem kell vennie a zsebéből vagy a táskájából.

A LiveView egy aprócska, 128x128 pixeles OLED kijelzőt tartalmaz, amely mindössze 1,3 hüvelykes, vagyis nagyon pici, de ahhoz elegendő, hogy a telefonnal kapcsolatot tarthasson a felhasználó. Alapesetben a távirányítóval a zenelejátszót lehet irányítani és megjelennek rajta az éppen lejátszott dal adatai. Szerencsére a LiveView szolgáltatásai itt nem állnak meg, bármilyen információ elérhető rajta, például elolvashatjuk a beérkezett SMS-t, Twitter- vagy Facebook-állapotfrissítéseket, de megjelenik rajta a hívó fél száma is, amelynek megtekintése után a felhasználó úgy is dönthet, némítja a hívást, miközben a telefon végig a zsebében marad.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ezek csak a LiveView alapérelmezett képességei, de a távirányítót ezen felül más feladatokra is be lehet vetni, csak a szoftverfejlesztők fantáziáján múlik, mit hoznak ki belőle. A Sony Ericsson az Android Marketen elérhetővé tett egy LiveView Manager nevű szoftvert, amely a Google szoftverboltjában megkeresi azokat az alkalmazásokat, amelyek támogatják a LiveView-t. A kiegészítő használatához Android 2.0 vagy újabb operációs rendszert futtató okostelefon szükséges. Örömhír, hogy a LiveView nem csak Sony Ericsson készülékekkel kompatibilis, hanem más gyártókéval is, a cég közleménye az Xperia X10 sorozat mellett a HTC Desire-t és a Samsung Galaxy S-t is említi.

A Sony Ericsson azt ígéri, az eszköz a "kiemel piacokon" a negyedik negyedévben kerül a boltokba, árról a közlemény nem tesz említést.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.