Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Átadták a Microsoft új oktatóközpontját

Bodnár Ádám, 2010. június 21. 15:56

A Graphisoftot alapító Bojár Gábor által létrehozott Aquincumi Technológiai Intézettel együttműködve készült el a Microsoft új oktatóközpontja, ahol a cég kiemelt partnereit, ügyfeleit képzik majd.

hirdetés

Hétvégén az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) hivatalos megnyitójának keretében felavatták a Microsoft új oktatási központját is. Az AIT-vel közösen indított kezdeményezés eredményeként megvalósult Center of Excellence-ben a legrangosabb észak-amerikai egyetemekről érkező diákok, valamint a Microsoft Magyarország kiemelt partnerei és ügyfelei részesülnek majd világszínvonalú képzésekben. A legújabb technológiákat (Azure, Silverlight, Visual Studio) részletesen bemutató angol nyelvű előadásokat a Microsoft Magyarország akkreditált oktatói tartják.

Az AIT az együttműködés keretében egy több mint 100 négyzetméteres helyiséget biztosított a Graphisoft Park H épületében, ahol a Microsoft egy 16 munkahelyes oktatóközpontot alakított ki, ahol a hallgatók számára teszthozzáférést biztosítanak a Microsoft cliud-platformjának komponenseihez (Windows Azure, Microsoft SQL Azure, Windows Azure platform AppFabric), ezen kívül a fejlesztői képzésben résztvevők ideiglenes felhasználói licenceket kapnak a Visual Studio 2010 Ultimate Application Lifecycle Management szoftverhez is.

Az AIT és az Microsoft a következő két évben megosztva használja majd azt az oktatási központot az AIT kurzusokra Észak-Amerikából érkező hallgatók képzésére, illetve a Microsoft Magyarország kiemelt partnereinek és ügyfeleinek továbbképzésére. Az AIT Tudományos Tanácsadó Testületének tagjai és vendégelőadói között a hazai tudományos élet vezető személyiségei mellett találjuk az Excel atyját, a magyar származású Charles Simonyit is.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.