Kipróbáltuk: Apple MacBook – egy port nem port

Drága, lassú és túl sok értelmetlen kompromisszumot köt – látatlanban vagy néhány percnyi próbálgatás után nagyjából ezzel temette a sajtó és a nagyközönség többsége tavalyi bemutatásakor az újraélesztett MacBook termékvonal első tagját. A helyzet részben hasonlított a legelső MacBook Air megjelenéséhez, annyi különbséggel, hogy míg a 2008-as modell lényegében megalapozott az ultrabook kategóriának, a 2015-ös gép "csak" egy még könnyebb, még vékonyabb laptop lett. Sőt, bőven akadnak olyanok, akik szerint maga az irány sem egyértelmű, és ugyan a gép egyes részleteiben történtek hasznos fejlesztések, összességében az Apple egyet előre és kettőt hátra lépett.

Tablet vagy laptop?

A cikkhez összehasonlítási alapként egy, az Apple-zsargonban mid-2012-esnek hívott Ivy Bridge-es 11 hüvelykes MacBook Air szolgált. Az összevetés a méret és a súly miatt is kézenfekvő, és azért nem kell nagy jóstehetségnek vagy iparági elemzőnek lenni ahhoz, hogy az ember belássa, néhány év múlva nem lesz külön MacBook Air és MacBook – valószínű, hogy az Apple az előbbi nevet fogja beáldozni. A gépet ennek szellemiségében inkább tanulmányként, mint valódi alternatívaként érdemes kezelni (legalábbis mi így álltunk hozzá). Ebben egyezik a MacBook Air első iterációjával, és ahogy annál is, a MacBooknál is a második vagy a harmadik generáció lesz az, amelyikkel már komolyan lehet számolni. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk inkább azt, hogy mit ad a MacBook most, 2016 elején.

A két notebook között méretben és megjelenésben nincs látványos különbség. A MacBook a vastagabb felén 4 milliméterrel vékonyabb, mint a MacBook Air, továbbá két centivel keskenyebb és 16 dekával könnyebb. Érdekes, hogy ezek a papíron elhanyagolható eltérések napi használat során mégis milyen markánsan érződnek – a szokásos magas minőségű házzal és összeszereléssel párosítva a prémium, már-már tabletszerű élmény felé billentve a mérleget.

^{Balra a MacBook Air 11, jobbra a MacBook - első pillantásra csak a szín eltérő}

Az Air-sorozat formaterve egy ponton nagyon idejétmúlt, a kijelzőpanelt ölelő vaskos kávát mára a versenytársak jobbára száműzték (ebben a Dell XPS sorozata jár az élen). Pontosan ezt lépte meg az Apple is a "sima" MacBookkal, a káva vékonyításával sikerült kisebb házba nagyobb méretű kijelzőt pakolni. De milyen kijelzőt! A panel egyrészt IPS rendszerű, másrészt "retinás", 2304x1440 felbontású, 16:10-es képaránnyal. Végre - mondhatnánk, mert ez a kettő mára nagyon hiányzik az Air-sorozatból, de mivel a MacBook hivatalosan egy másik termékcsalád, így "csak úgy" örülhetünk a döntésnek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kép minősége remek, gyakorlatilag a Prók szintjén van, a 11-es Airrel összevetve pedig egészen mellbevágó a pozitív változás. Magas a kontrasztarány, szélesek a betekintési szögek, az egyetlen kifogásolható dolog a szemre alacsonynak tűnő maximális fényerő, a műszeres mérések alapján viszont ebbe sem nagyon lehet belekötni (főleg a meghajtásához rendelkezésre álló erőforrás fényében). A napsütéses kinti tesztet sajnos a folyamatosan borús és esős időjárás miatt nem tudtuk elvégezni, de tapasztalataink szerint a kijelző becsillanása beltéri használatnál is bezavarhat, a direkt napfényt nem nagyon érdemes erőltetni.

A kisebb ház ellenére az akkumulátor kapacitása szintén nőtt, bár csak jelképes mértékben, 38 wattóráról 39,7-re. Ezt az Apple a rétegelt, szigetesnek elnevezett kialakítással érte el, ami annyit jelent, hogy a gyártó igyekezett a legjobban kitölteni a rendelkezésre álló térfogatot. A faltól-falig billentyűzet szabványos méretű - gyakorlatilag ez a legkisebb ház, amibe a standard billentyűzet belefér.

^{Két centit faragtak a szélességéből...}

Ez azonban nem a MacBookok hagyományos szigetes billentyűzete. Az egyes gombok területileg kicsit (17 százalékkal) megnőttek (a térköz rovására), néhány billentyű (ESC, jobb és bal iránygombok, funkcióbillentyűk) pedig ezen felül is változott egy kicsit, hogy az elrendezésben egyenlőek legyenek a gombközök. Háttérvilágítás természetesen van, annyi különbséggel, hogy a gombok egyedi LED-es fényforrást kaptak a korábbi száloptikás megoldáshoz képest, így jóval kevesebb a billentyűk mellett kiszűrődő fény. Apró változás, hogy változott a billentyűk felirata is, amely immár az Apple-szabvány San Francisco betűtípust használja, a magyar kiosztáson pedig végre feltüntette a gyártó a @ karaktert.

A billentyűzet tekintetében a legnagyobb és többnyire negatív reakciókat kiváltó fejlesztés (módosítás?) a megszokott ollós mechanika elhagyása az úgynevezett pillangós kialakításért. Ezt az Apple a 40 százalékkal kisebb helyigénnyel indokolja, de egyben azt is eredményezi, hogy a billentyűút közel nullára csökkent. Aki csak egy gyors próbát tesz ezzel a billentyűzettel (például boltban), szinte borítékolhatóan visszahőköl a laptopokon meglehetősen szokatlan érzéstől. A gépelési érzés egyéni megszokás és preferencia kérdése, de tény, hogy a többség ennél több visszacsatolásra és billentyűútra vágyik.

^{... és négy millimétert a "vastagságából". Nem sok, de gyorsan megszokható}

De meg lehet szokni? Ez végtelenül szubjektív, és a szerkesztőséget is megosztó kérdés, következzen a személyes tapasztalatom.  Én háromévnyi Airezés után alig két nap alatt megszoktam, sőt, egyenesen megkedveltem. A sokat gépelők számára ugyanis van két nagy előnye: egyrészt a szimmetrikus alátámasztás miatt megszűnik az idegesítő "lenyomom a sarkát de mégsem aktivált" jelenség, másrészt pedig ha az ember ráérez a "sikló" típusú írásra, akár javulhat is a szó per perc mutatója. Ez a nagyon rövid billentyűút pozitív mellékhatása, az ujjakat alig kell elemelni a gomboktól, így viszonylag fix kézpozícióval és a szokásosnál kevesebb kéz- valamint újjmozgással lehet rajta dolgozni. A dolog hátulütője, hogy ezt csak gyakorlott sokujjas technikával lehet érdemben kiaknázni, a visszajelzés pedig továbbra is olyan, mint ami a tabletes type coverek (nem igazán kedvelt) sajátja. Én a sebesség és a gombstabilitás miatt inkább írnék ezen napi sokezer karaktert, mint az Air billentyűzetén, de az is igaz, hogy a felhasználók többségéből ez a változtatás inkább ellenérzést vált ki.

Ami egyértelmű előrelépés, az az új, mindenkit palira vevő trackpad. Az új megoldás nem mozog, nincs alatta fizikai kapcsoló, az Apple az egészet egy nyomáserősség-érzékelő felületre és egy elektromágneses vibromotorra cserélte, ez utóbbi feladata a kattintás érzetét adni - kattintás nélkül. Ezzel a tapipad a teljes felületén egyenlő mértékben "klikkelhető" lett, megszűnt a felső harmad viszonylagos használhatatlansága, ahogy a függőleges mozgási tartomány is. A klikk-érzést az elektromágnes adja, de még hogy! Ha valaki nem ismeri a műszaki részleteket, gyanút sem fog, annyira megtévesztő az utánzás, de többnyire a beavatottaknak sem akaródzik elhinni, hogy tényleg nincs fizikai kapcsoló.

A trackpad területe kicsit nagyobb, mint a 11-es Air beviteli mezője, és képes az iPhone 6s-ből is ismert többszintű nyomáserősség (Force Touch) érzékelésére is, bár a funkció egyelőre inkább csak érdekes mint hasznos – akit érdekel, a trackpad beállításai között tudja ki-bekapcsolni, a rezgőmotor erősségének állításával egyetemben. Az ujjkövetés érzékenységéről, pontosságáról, az üvegfelület minőségéről továbbra is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, egyszerűen mellbevágó, hogy ezen a területen még mindig mennyire nincs tényleges alternatíva a windowsos laptopok között.

^{Ahogy minden, az új billentyűzet is megszokható, de szeretni kevesen fogják}

A billentyűzet mellett a legnagyobb negatív visszhangot az "egyportosság" váltotta ki. A gépbe az Apple egyetlen USB Type-C csatlakozót rakott, ezen keresztül kell minden kábeles csatlakoztatást megvalósítani, legyen az töltés, külső monitor és háttértár, kártyaolvasó, mikrofon. Az, hogy drága, feláras átalakító nélkül nem lehet egyszerre tölteni és külső kijelzővel együtt használni a gépet, az abszurditás határát súrolja – ha mást nem is, legalább még egy USB Type-C-t bele kellett volna rakni, ha már a vékonyítás oltárán a fizikailag nagyobb csatlakozótípusokat feláldozta a cég. Persze az Apple szerint a MacBook abszolút a drótnélküli világ szülöttje, a gépből azonban kimaradt a WiGig szabvány támogatása, így wireless dokkolóval nem használható - márpedig ez lett volna a fizikai csatlakozókat kiváltó logikai továbblépés. És persze ne feledjük, hogy az első MacBook Airt is így jellemezték, és még hét év elteltével sem mondhatjuk, hogy ezt a víziót komoly kényelmetlenség nélkül lehet megvalósítani.

Ugyan az Apple-től megszoktuk, hogy meglehetősen agresszívan számol le az általa idejétmúltnak ítélt technológiákkal, de ezt a döntést nagyon nehéz elfogadhatóan megindokolni. Ez az egyik fő oka annak, hogy a MacBook jelenlegi formájában csak tanulmánynak és nem igazi tömegterméknek érződik – a billentyűzettel együtt annak demonstrációja, hogy a következő néhány évben várhatóan milyenek lesznek az Apple ultrahordozható laptopjai.

Az utolsó problémánk a Broadwell-alapú Core-M processzorcsalád használata. Ez a tényleg innovatív lapka teszi lehetővé, hogy a gép passzív hűtéssel működjön és fantasztikus akkus üzemidőt érjen el, de ezért erős kompromisszumokat kell kötnie a vásárlónak. A 14 nm-es csíkszélességen készült lapkákat az Intel eredetileg tabletekbe, kettő az egyben gépekbe szánta, nem pedig többnyire teljesértékű laptopokba. A tervezéskor ezért szinte mindent az energiahatékonyságnak (4,5 wattos TDP) rendelt alá, a teljesítmény (és főleg a hosszabb ideig fenntartható teljesítmény) csak sokadlagos szempont volt. Az Apple ugyan kicsit megemelte az Intel által ajánlott alapórajeleket, de az 1,1-1,3 GHz-en nem nagyon van mit szépíteni, amikor nem csak a turbó mód által megtámogatott rövid időszakokra kell erőt biztosítani. Utóbbi esetben (2,4-2,9 GHz) jóval kevésbé lehet érezni a teljesítményhiányt, de ha nem csak írásra és netezésre kell a gép, nagyon gyorsan fény derül a viszonylagos gyengeségre.

^{Ennyi, meg egy Bambi}

Azért viszonylagos, mert egyrészt tény, hogy az Apple nem a Pro család alternatívájának szánja, másrészt viszont tisztán érezhető a hátrány még a négyéves Ivy Bridge-es MacBook Airrel szemben is. A teljesítmény egész egyszerűen annyira alacsony, hogy a mindennapi böngészés-szövegszerkesztés-képnézegetés-fájlkezelés alatt is csorbul a felhasználói élmény. Ezt a problémát a következő generációs Intel Skylake chipek bevetése bizonyára kiküszöbölné, az Apple azonban továbbra sem dobta piacra a MacBook frissített kiadását.

Így jelenleg túl könnyű belefutni olyan szituációkba, amikor az alapáron 470 ezer forintos masina ereje látványosan elfogy, ettől pedig az ilyen kategóriában utazó vásárlók rég elszoktak. És nem csak a CPU-s teljesítmény problémás. Csak egy példa: a processzoron található GPU egyszerűen képtelen a magas felbontású kijelző meghajtására OS X Yosemite alatt, a Mission Control animálása igen látványosan szaggat. Szerencsére az El Capitan egy gyorsabb grafikus API-t, a Metalt használja, ez pedig már éppen elegendő gyorsulás ahhoz, hogy ne akadjon ki a gép ettől az egyszerű funkciótól. Ez azonban ideiglenes foltozás, az aggályaink maradnak: a MacBook-széria legfontosabb előnye a fantasztikusan hosszú használható időtartam, ezek a gépek rendszeresen teljesítenek 6-7 évig is. Az új MacBook azonban egész egyszerűen nem rendelkezik elegendő teljesítménytartalékkal ennek töredékéhez sem.

Az akkumulátoros üzemidő viszont pont a Core-M miatt még a nagyfelbontású kijelzővel is hozza a haswelles Airek óta megszokott szintet. Nem túl kemény használattal (és a Chrome mellőzésével) 7-8 órát kibír egy töltéssel, és nagyjából 2 és fél óra alatt tölthető nulláról 100 százalékra. Szintén a processzor pozitív hozadéka, hogy az Apple teljesen elhagyhatta az aktív hűtést, az egyetlen szellőző a hangszórókat is takaró sűrű rácsozás, így a gép tökéletesen zajtalan. Hogy a passzív hűtésként használt alumíniumház melegedése nyáron mennyire zavaró, a téli teszt miatt nem tudjuk megmondani, de mások tapasztalatai szerint elég agresszív az órajelszabályozás ahhoz, hogy a MacBook alja ne forrósodjon fel.

^{Ilyen panel dukálna 2016-ban minden Airbe is}

Apropó hangszórács! A kis MacBookból olyan hang jön ki, amit mindenki megdöbbenéssel fogadott, aki meghallgatta. Meglepően tiszta, testes, hangos – ahogy egy magyar közszereplő mondta anno, nem is igazán értjük, ezt így hogy. A kijelzőn túl pont ez a hangosítás pozicionálja a terméket a prémium szegmensbe, ahol a részletekre való odafigyelés támasztja alá a termék értékelését.

Az említett alapár szerencsére 8 GB LPDDR3 memóriát és 256 GB-nyi PCIe-es SSD-t tartalmaz, ezek és a kijelző fényében jóval emészthetőbb az ártöbblet a közvetlen vetélytársnak tekinthető 11-es MacBook Air alapárához (4 GB RAM, 128 GB-os SSD, 1366x768-as TN filmes panel) viszonyítva. Ehhez viszont sokan kvázi kötelezően venni fognak egyet a drága átalakítókból is, melyek közül az igazán hasznos, töltőt hagyományos USB-vel és videokimenettel kombináló változat majdnem harmincezer(!) forintba kerül.

Szeretni is, utálni is lehet

A MacBook egy egészen egyedi termék a jelenlegi laptoppiacon. Célközönségét nem nagyon lehet meghatározni (hacsak úgy általában a tehetőseket nem vesszük annak), mert ultramobil munkagépnek a csatlakozók és a teljesítmény hiánya miatt nem való, másodlagos notebooknak, "jegyzettömbnek" pedig drága, arra alkalmasabb vétel lehet egy tablet is. A vele érkező fejlesztések is megosztóak. A 11-es Air már amúgy is elég kicsi és könnyű, az emberek nem ezen a téren szerettek volna további előrelépést, főleg nem a használhatóság (csatlakozók, esetenként billentyűzet) rovására. Erőből sem ártana több, hogy legalább a családi fotók, videók alapszintű rendberakásához ne kelljen egyből asztali gép vagy egy erősebb notebook után nézni.

A nem kért méret- és súlycsökkenést mégis könnyű megszokni, a kijelzőt pedig nagyon reméljük, hogy az Apple végre az Air sorozatba is bevezeti – ha máshogy nem, a két termékcsalád értékeinek ötvözésével és esetleg az Air kivezetésével. És valamiért minden korlátoltsága, furcsa dizájndöntése ellenére nagyon lehet kedvelni a MacBookot.

A MacBookot az iStyle-tól kaptuk kipróbálásra. Köszönjük!