Kipróbáltuk: Google Glass
A viselhető informatika, okosóra, okoskarkötő, okoscipő, okosruha legalább annyira fontos buzzwordje most az informatikának, mint amennyire meghatározta a közbeszédet pár éve a „green IT”, a cloud vagy a SOA. A terület egyik úttörője a Google, amely egy ideje egy szemüvegbe építve képzeli el a felhasználók által látott sokadik kijelzőt.
A Google Glassról 2012-ben lehetett először hallani, akkor már két éve fejlesztette a cég mérnökcsapata. A termék a végleges formába kerülés után kezdetben csak regisztrált fejlesztők számára volt hozzáférhető, majd a közelmúltban az Egyesült Államokban bárki megvásárolhatta. A HWSW szerkesztőségébe is ilyen úton került egy pár napra a tesztpéldány, ez alatt a rövid idő alatt arra voltunk elsősorban kíváncsiak, tényleg olyan felforgató tényezője az informatikának a Glass, amennyire azt elsőre gondolnánk.
A hardver
Az eszköz egy hatalmas szürke félkemény tokban érkezik a vásárlókhoz – őszintén szólva az 1500 dolláros vételárba egy kicsit igényesebb csomagolást is el tudnánk képzelni, de ez csak szőrszálhasogatás. A tokban magán a Google Glasson kívül egy MicroUSB-kábelt, egy microUSB-s headsetet, egy törlőkendőt és tartalék orrtámaszokat találunk. Emellett szériatartozék még egy aprócska torx csavarhúzó, amellyel a Glasst a mellékelt szemüvegkeretre lehet rögzíteni. Így szemüvegesek sem esnek ki a potenciális felhasználók köréből, amennyiben egy optikusnál a keretbe passzoló lencsét csináltatnak maguknak. A vékony pillekönnyű optikai keret egyébként elég high-tech hatású, leginkább az Oakley termékeire emlékeztet.
A nem patikapontos mérlegünkön mindössze 44 grammot nyomó eszközt további 4 grammal terheli meg a microUSB-s mono headset, ha pedig a mellékelt szemüvegkeretre építjük rá a kijelzőt, touchpadet és akkumulátort tartalmazó egységet, 50 grammnál picivel nehezebb szemüveget kapunk. A Glasst viselni még egy másik szemüveg mellett vagy felett sem különösebben kényelmetlen vagy zavaró – persze ha a kijelzőn valami megjelenik, önkéntelenül is oda fogunk nézni, ezért Glassban autót vezetni például semmiképp sem ajánlott.
Maga az okosszemüveg három fő részből áll. A legfontosabb az átlátszó műanyag prizma, amelyen a vetített kép a jobb szemünk előtt megjelenik. A prizmát tartalmazó részt egy függőleges tengely körül el lehet mozgatni, így a Glass gyakorlatilag bármilyen fejmérethez beállítható. Ugyanebben a részben található egy kamera is, valamint egy közelség-érzékelő: beállíthatjuk, hogy a Glass automatikusan bekapcsoljon, ha felvesszük. Az eszköz középső részében kapott helyet az elektronika, az oldalán pedig az érintésérzékeny „touchpad”, hátul, a fül mögé eső, kissé bumfordi részen pedig az akkumulátor. A töltés microUSB-porton keresztül történik. Az akkumulátorra ugyanaz igaz mint a telefonoknál, intenzív használat alatt pár óra alatt le lehet meríteni, egyébként nagyjából egy napot bírt ki nálunk.
A Glass hardverének lelke egy kétmagos Texas Instruments OMAP 4430 processzor (ez található meg számos 2011-es telefonban és tabletben), amelyhez 1 gigabájt memória és 16 gigabájt háttértár tartozik – utóbbiból alapállapotban körülbelül 12 gigabájt szabad az alkalmazások, fotók és videók számára. A kijelző felbontása 640x360 pixel, ami ilyen kis méretben elég nagy pixelsűrűséget jelent, de mivel a prizmán vetített képet közelről nézzük, nagy felbontású képek vagy ábrák megjelenítése teljesen esélytelen. Szövegből, ha látni is szeretnénk valamit, 4-5 sor fér ki mindössze, összesen nem több mint néhány tucat szó.
A használat
A Glass bekapcsolására egy kerek gomb szolgál a jobb szár belső felületén, ezt követően körülbelül egy percig bootol az eszköz (már a gondolat is fura, hogy egy szemüvegnek bootolnia kell). Az operációs rendszer betöltődése után kapott szögegyszerű felületen (fekete háttéren nagy fehér feliratok) navigálni hanggal és kézmozdulatokkal lehet. Az „ok Glass” bemondása után kapjuk meg a választható utasításokat, amelyeket bemondhatunk. Emellett irányíthatjuk a szemüveget az érintőpanellel is, ahol az egy bökés jelenti általában az okét, a szárat oldalra simogatva tudunk a menükben lépkedni, a szárat fentről lefelé simogatva pedig kilépni.
A szemüveg önmagában semmire sem alkalmas, szükség van hozzá PC-re vagy egy telefonos alkalmazásra is, ezt Android vagy iOS platformra érhetjük el jelenleg. Az androidos MyGlass app ingyen letölthető a Play Store-ból, de magyar regisztrációval keresve sem találunk rá, feltehetően földrajzi korlátozás alá esik, de szerencsére az interneten APK formátumban is fellelhető. Az appot a telefonra telepítve Bluetoothon keresztül csatlakozik a szemüveghez és kész is vagyunk – iOS-en ennél jóval bonyolultabb a telepítés az iMagazin szerint.
Egy frissen telepített és használatba vett Glass még annyira sem jó vagy hasznos, mint egy alkalmazások nélküli okostelefon. A dobozból kivéve fotózásra (5 megapixel) és videózásra (720p) lehet használni a Glasst, valamint indíthatunk Google-keresést és kérhetünk útmutatást egy célhoz, amelyet a szemüveg egy telefonhoz hasonlóan felolvas, illetve a kijelzőn is megjelenít. Telefonálhatunk (elég rossz hangminőséggel) és SMS-t is küldhetünk, ha van türelmünk a diktáláshoz, magyarul persze nem tud a Glass, a magyar nevű ismerősök kiválasztása egy címlistából szinte lehetetlen feladat.
Az alkalmazások
Mint minden „okoseszköznek”, a Glassnak is az utólag telepített és letöltött alkalmazások adnak értelmet. A gyári piactéren jelenleg mintegy 50 „glassware”, vagyis speciálisan a Glassra írt alkalmazás található meg, ezek mellett a neten változatos forrásokból néhány továbbihoz is hozzáférhetünk, de a kínálat még így sem éri el a 100 darabot. Az appokat a telefonos alkalmazáson keresztül tudjuk a szemüvegre telepíteni, a folyamat nem bonyolult, de az előrehaladásáról semmilyen visszajelzés nem érkezik, néha 1-2 percen belül fent van az új app a Glasson, néha viszont 10 percbe is beletelt, mire megjelent a menüben.
Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.
A Google maga is számos glassware-t fejlesztett és publikált, kérhetünk értesítést a szemüvegre a beérkezett leveleinkről például, a közelgő eseményekről, a történésekről a Google+ hálózatban, de a Google Play Musicot is vezérelhetjük – elég kiadnunk az utasítást arra, milyen zenét szeretnénk hallgatni, és a headsetben már meg is szólal a kért dal. A zenelejátszás egyébként láthatóan leterheli a Glasst, ilyenkor gyakorlatilag teljesen érzéketlenné válik a kezelőfelület is, egy gesztusra vagy utasításra csak hosszú másodpercekkel később reagál.
A jelenleg elérhető glassware-ek legnagyobb problémája, hogy alig használják ki a szemüvegben rejlő lehetőségeket – emaileket vagy SMS-eket olvasni, Facebook-bejegyzéseket követni, fontos híreket átpörgetni vagy divatfotókat nézegetni az amúgy kötelező tartozék okostelefonon ugyanúgy lehet. Az okosóráknál ugyan azt írtuk, értékes lehet, ha a készüléket nem kell elővenni a zsebből vagy tokból ehhez, de órát sokan hordanak, míg szem elé prizmán képet vetítő eszközt szinte senki, külön ezért okosszemüveget venni és viselni feleslegesnek látszik –kivve persze, ha valaki olyan munkát végez, amelyhez folyamatosan mindkét kezére szükség van, és szeretne képben maradni.
A legérdekesebbnek a Word Lens app bizonyult tapasztalataink szerint, amely a szemüveg kamerája által látott feliratot „helyben” fordítja angolra – a Google pont a napokban döntött a fejlesztőcég felvásárlásáról. Egy másik érdekes alkalmazás recepteket tartalmaz, az elgondolás szerint a konyhában mindkét kezünkre szükség lehet a főzéshez, ilyenkor jól jön, ha az alapanyagok listája és a technológia folyamatosan szem előtt van. De igazából ez is a hajánál fogva előrángatott felhasználási mód, mint ahogy a legtöbb glassware is az egyelőre. Persze lehet, hogy csak nem tudjuk magunkat beleélni olyasvalakinek a helyzetébe, akinek folyamatosan foglalt mindkét keze és mégis szeretné a CNN legfrissebb híreit látni vagy olyan játékkal játszani, ahol a fejünk mozgatásával tudunk teniszezni.
A véleményünk
Ezzel el is jutottunk cikkünk konklúziójához. A Google Glass mindenképp figyelemre méltó mérnöki teljesítmény és egy érdekes eszköz, ami a hétköznapokban jobbára használhatatlan. Hiába a hatalmas felhajtás a viselhető elektronika körül és a bevont fejlesztők viszonylag nagy száma, az okosórákhoz hasonlóan egyelőre nincs olyan „killer appja” az okosszemüvegnek, amely annyira érdekes vagy figyelemfelkeltő lenne, hogy birtoklási vágyat keltsen.
Pár percig érdekes, hogy valóban első szám első személyből készíthetünk életünk perceiről fotót vagy videót, hogy a szemünk előtt jelennek meg a beérkezett leveleink előnézetei, de egyik appnál sem volt meg a „hűha" érzés - hiányzik az az alkalmazás, amelyet kipróbálva bárki a Google Glass-ra vagy okosszemüvegre kezdene el vágyakozni. A lehetőség persze benne van a Glassban, hogy valami igazán érdekessé váljon, egyelőre a szoftverfejlesztők nem nagyon fedezték fel a technológiában rejlő lehetőségeket.
A Google Glasst a Hírkereső.hu csapatától kaptunk kölcsön, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.