Szerző: Bodnár Ádám

2010. május 5. 12:17

Kipróbáltuk: Acer Timeline X 5820TG notebook

Az Acer otthoni felhasználóknak szánt, vékony és könnyű Timeline sorozata mellé beköltözött a Timeline X, amely már nem CULV platformra épül, hanem az Intel vadonatúj Core processzoraira.

A Gartner első negyedéves adatai alapján az Acer lett a világ legnagyobb notebookgyártója, megelőzve a sokáig piacvezető HP-t. A vállalat április közepén mutatta be Magyarországon a legújabb gépeit, köztük a Timeline X sorozat tagjait is, szerkesztőségünkben a 15,6 hüvelykes kijelzővel rendelkező 5820TG vendégeskedett.

Szürke eminenciás

Annak ellenére, hogy a legnagyobb gyártóról van szó és a piac régi szereplője is az Acer, túlzás lenne azt állítani, hogy a cég komoly hagyományokkal rendelkezik a noteszgépek terén. A vállalat  inkább követi mint diktálja a trendeket, ha valaki letakarja egy Acer notesz fedelén az emblémát, ember legyen a talpán aki felismeri, melyik gyártótól származik. Az elmúlt 1-2 év során azonban a tajvaniak sokat tettek azért, hogy ez megváltozzon és az Acer notebookok kiemelkedjenek a tömegből.

Az erőfeszítés a Timeline X gépeken is látszik, bár hogy sikerült-e célt érnie a formatervezőinek, az  kétséges. A 5820TG kívül-belül egy korszerű noteszgép a mai elvárásoknak megfelelő alkatrészekkel és divatos külsővel, azonban ha ránézünk, legfeljebb azt tudjuk megtippelni, mikor készült a gép, az Acer felirat nélkül nehéz lenne meghatározni, melyik gyártó modelljéről is van szó. Az arctalanság persze nem feltétlen baj, nem mindenki szereti a feltűnést, de akár azt is mondhatnánk, az Acer formatervezői sok lehetőséget adtak a vásárlók számára, hogy a maguk módján tegyék egyedivé a gépüket például matricákkal vagy más díszítésekkel. A Timeline X 5820TG \"letisztult\" külseje ehhez jó alapot szolgáltat.

\"\"

Kattintásra galéria nyílik

A fedlap sötétszürke alumíniumja egyértelműen azt mutatja, az Acernél már nem csak a minőségre, hanem a minőségérzetre is igyekszik figyelni. A fém fedlap felhajtása után azonban csalódást okoz, a gép többi része, ami műanyag, de szerencsére nem a legspórolósabb fajtából. A Timelinex X 5820TG mérete, tömege mellett anyagaival is masszív notebook benyomását kelti, nincs recsegés, nem hajlik vagy mocorog a kijelzője, sem a ház.

Billentyűzet, kijelző

Ami komoly meglepetést okozott ezen a gépen, az a billentyűzet. A gombok elég nagyok, nyomáspontjuk és az útjuk is \"pont jó\", összességében kényelmesen lehet gépelni az 5820TG-n. A klaviatúrán van hely numerikus billentyűzetnek is, az otthon éjjel-nappal Excelt futtatók legnagyobb örömére. Egyedül talán az fáj, hogy a gombok teljesen síkban vannak, egy kis homorítás nem ártott volna a felületükre, mert akkor tényleg kikezdhetetlen lenne a gépelési élmény. A gép méretéhez képest elég kicsi tapipad multitouch-támogatást is kapott, két ujjat párhuzamosan húzva lehet függőlegesen és vízszintesen görgetni, illetve az iPhone-on már látott nagyítás-kicsinyítés is működik.

A kijelzőről sajnos már nem  lehet ennyi jót elmondani. A 16:9 képarányú, LED háttérvilágítással ellátott megjelenítő 1366x768 pixeles felbontású, de 15,6 hüvelykes méretben ennél többet vártunk, legalább 1440 de inkább 1680 pixel megjelenítését egy sorban. A képernyő az otthoni használatra tervezett gépek zöméhez hasonlóan erőteljesen tükröződik, ami az olvashatóságot rendkívüli mértékben rontja. A fényerő növelésével ezt tudjuk mérsékelni, de nem árt ha tudjuk, minimális és teljes fényerő között 3 watt fogyasztáskülönbség van, vagyis az akkuidővel keményen fizetünk.

Még akkor sem mindig látható jól a Timeline X 5820TG képe, ha nem pont mögöttünk van a lámpa vagy a nap, még egy fehér fal tükröződése is sokat ronthat a helyzeten, sötét jeleneteket tartalmazó filmet vagy játékot csak elsötétített szobában van esélyünk élvezni. Pedig az ilyen jellegű felhasználásnak kimondottan jót tesz a beépített \"Dolby Home Theater\" hangrendszer, ami egész szépen szól egy notebookhoz képest és még a tárhangzást is igyekszik visszaadni, inkább kevesebb mint több sikerrel. Csatlakoztathatóság terén a ma elvárható átlagot hozza a Timeline X, van VGA- és HDMI-kimenete, 4 USB-portja, Ethernet-csatlakozója, SD-kártyaolvasója, helyet kapott benne 802.11 b/g/n szabványú Wi-Fi vezérlő és Bluetooth 2.1+EDR adóvevő is, 3G modem pedig felárért rendelhető.

A Timeline-sorozat tagjai az Intel CULV platformjára épültek, a Timeline X 5820TG azonban már a januárban bemutatott Core i5-öt kapta, annak is a 2,26 GHz-es változatát, integrált Intel HD grafikus vezérlővel. Bár az Intel videochipje jelentős előrelépést képvisel a korábbi generációkhoz képest, ahhoz azért nem elég erős, hogy komoly 3D alkalmazások, például játékok alatt brillírozzon. Az Acer ezért egy Radeon HD 5650-et is beépített a gépbe 1 gigabájt saját memóriával, a két vezérlő között a felhasználó válthat attól függően, hogy teljesítményre vagy akkumulátoros üzemidőre hajt. A részletes hardverspecifikáció megtalálható az Acer weboldalán.

Meddig bírja?

A gépet egy méretében kicsi, kapacitásában annál nagyobb akkumulátor táplálja. Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor kivettük az áramforrást a gépből és a címkéjén megláttuk hogy 66 wattórás, hatcellás darabról van szó. Szükség is van a kraftra, ha a gép el szeretné érni a csuklótámaszra ragasztott matricán beígért 8 órás üzemidőt. Hogy sikerül-e, az elsősorban a felhasználón és az ő szokásain múlik.

Méréseink szerint a Timeline X 5820TG nyugalmi állapotban, bekapcsolt Wi-Fi vezérlővel, minimumra kapcsolt fényerővel 8-9 wattot fogyaszt, de ha a 802.11b/g/n szabványú Wi-Fi-t kikapcsoljuk, a fogyasztás akár 8 watt alá is leeshet. A 8 órás üzemidő azonban csak akkor abszolválható, ha tényleg alig nyúlunk a masinához, például szöveget olvasunk rajta. Ilyenkor jö hogy van a Switchable Graphics, ha az integrált Intel chipról a Radeonra váltunk a grafikus tulajdonságok menüben, a fogyasztás 20-21 watt körülire nő már nyugalmi helyzetben is, az üzemidő pedig 3 órára zuhan.

Ha már megnyitunk egy böngészőt és weboldalakon szörfözünk, a fogyasztás az integrált videovezérlőt használva 12 watt körül alakul, az elérhető üzemidő pedig kicsivel 5 óra fölé csökken, ami azonban még mindig szép eredmény egy ekkora géptől. Videolejátszásnál 20-22 wattos fogyasztást mértünk, szerencsére az Intel vezérlője elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a HD filmekkel is, illetve hardveresen tudja gyorsítani a lejátszást AVC/H.264, VC-1 és MPEG-2 anyagoknál. Akkumulátorról kicsit több mint 3 órát videózhatunk a géppel, kis szerencsével belefér tehát két egész estés mozi, ha átugorjuk a stáblistát és nem tartunk köztük szünetet.

Olvasáshoz, webezéshez vagy filmnézéshez teljesen felesleges a Radeon HD 5650, azonban ha az AMD grafikus chipjére váltunk, megnyílik előttünk a legújabb játékok futtatásának lehetősége is. Mi a Crysis demójával próbálkoztunk, ami a kijelző natív felbontásában (1366x768), magas (\"high\") részletességi beállítások mellett folyamatosan játszható volt a gépen (ugyanilyen beállítások mellett az integrált Intel grafika 3-4 fps sebességet produkált). A Crysis a kimondottan gépigényes alkalmazások közé tartozik, vagyis valószínűleg más játékkal sem lehet gond, legfeljebb a részletességből kell visszavenni egy kicsit. Üröm az örömben, hogy a Crysis futtatásakor a notebook fogyasztása meghaladta az 51 wattot is, azaz akkumulátorról legjobb esetben is csak 80 percet lövöldözhetünk.

Nem könnyű eset

Az energiatakarékosságot a maga módján az Acer is támogatja, a billentyűzet felett található \"P\" gomb a PowerSmart módot aktiválja, ami egyfajta intelligens takarékos mód. A gép ekkor átvált az integrált videovezérlőre és automatikusan lekapcsolja a nem használt perifériákat (pl. optikai meghajtó) is. Az akkus üzemidő tehát nem állja útját a hordozhatóságnak, a méret és a tömeg annál inkább. Nem patikapontos mérlegünkön 2411 grammot nyomott a Timeline X 5820TG, töltővel együtt pedig 46 gramm híján elérte a 3 kilogrammot.

Az Timeline X 5820TG ebben a konfigurációban (2,26 GHz Core i5-430 processzor, Radeon HD 5650 videovezérlő, 4 gigabájt DDR3 memória, 500 gigabájtos merevlemez, kétrétegű DVD-újraíró) Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel 240 ezer forint körüli bruttó áron kerül a hazai boltokba. Ennyiért egy egész jól összerakott, modern kinézetű, sokoldalú lakossági gépet ad az Acer. Lehet hogy a cégnek továbbra sincs igazi arca és imidzse, de legalább jó ár-érték arányú notebookokat gyárt és végső soron ez a lényeg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról