Senki sem elégedett a Google elleni antitröszt-per ítéletével
Folytatódik a Google kontra Egyesült Államok antitröszt-per, miután a szeptemberben hozott elsőfokú ítéletet mindkét fél megfellebbezte. A tét továbbra is a Google feldarabolása, és az exkluzív disztribúciós szerződések felszámolása.
Mindkét fél megfellebbezte az ügyben eljáró kerületi bíró, Amit Mehta elsőfokú ítéletét a Google kontra Egyesült Államok antitröszt-perben, ezzel az évtized egyik legnagyobb, technológiai multik versenyellenes magatartásának megakadályozását előirányzó jogi eljárás tovább folytatódhat.
A Google és az Amerikai Igazságügyminisztérium (Department of Justice, azaz DOJ) közti jogi csatározás 2020-ban indult. A perben a vállalat kulcsterméke, a kereső került a nagyító alá, a felperes pedig arra kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy a keresőcég több eszközt is felhasználva jogsértően hozott létre monopóliumot az internetes keresők piacán.
A meghallgatásokat és az előkészítő tárgyalásokat követően 2023-ban indult antitröszt per elsőfokú ítéletében a bíró végül 2024 augusztusában bizonyítottnak látta a felperes által előterjesztett tényállást és megállapította a Google illegális monopóliumát, Az ítéletet az amerikai jogrendnek megfelelően egy újabb tárgyalás követte, melyben ugyanez a bíró volt hivatott elrendelni azokat az intézkedéseket, melyek az általa megállapított monopolhelyzetet feloldják.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.
Tavaly szeptemberben, a jóvátételi kötelezettségek megállapítása során a bíró az előzetes várakozásokhoz képest a Google számára jóval kedvezőbb ítéletet hozott, így nem kellett sem a Chrome webböngészőt értékesítenie a cégnek, sem pedig a készülékgyártókkal kötött, éves szinten dollár tízmilliárdos nagyságrendű exkluzív disztribúciós szerződéseket felmondani.
Ennek ellenére a Google január közepén megfellebbezte a 2024-es elsőfokú ítéletet, elsősorban arra hivatkozva, hogy a bíró nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a felhasználók szabad akaratukból választják a Google keresőjét, nem pedig azért, mert bárki erre kényszeríti őket. A keresőcég ezzel párhuzamosan a jóvátételi határozatban megállapított kötelezettségek végrehajtásának a felfüggesztését is kérte a másodfokú eljárás idejére.
A felperes által kedden benyújtott bírósági dokumentumokból nem derül ki, hogy a minisztérium mely pontokkal nem elégedett, mindenesetre úgy tűnik, a per eddigi kimenetele egyik fél számára elfogadható. Az eljárás ezzel további évekig húzódhat, különösen ha a felek elmennek a végső fellebviteli szintig, a legfelsőbb bíróságra.