Ingyen használható lett a Perplexity Comet böngészője
Gázra tapos a Google Chrome babérjaira vágyó Perplexity, a globális bevezetéssel egyben ingyen hozzáférhetővé teszi a Comet alapfunkcióit az internetezők számára.
A Perplexity júliusban indította el saját Comet névre keresztelt AI-böngészőjét, ami első körben a havi 200 dollárért hozzáférhető Max előfizetési csomag felhasználóinak nyílt meg, illetve pár olyan felhasználó számára, aki még korábban várólistán jelentkezett korai tesztelőnek. A fejlesztő a napokban jelentette be, hogy jelentősen kiterjeszti a kört, így a Comet bevezetése világszerte elindult, ráadásul ingyen is használatba vehetővé vált némi korlátozással.
A Comet a Perplexity saját keresőmotorját kínálja alapértelmezetten, így az AI által készített összefoglalók egyenesen a böngészőből érhetők el. Az ingyenes változat a legalapvetőbb funkciókat kínálja, de a Max csomag előfizetői élvezhetik igazán az előnyöket, számukra férhetők hozzá például a legfrissebb modellek, és az e-maileket összegző, naptárbejegyzéseket készítő Comet Assistant, ami segíti a felhasználókat a webes navigációban. Szintén a Max felhasználók kapnak csak korai hozzáférést a Perplexity termékeihez és funkcióihoz, beleértve egy új „háttérasszisztenst”, amelyet Aravind Srinivas vezérigazgató jelentett be a héten. Az új asszisztens előnye, hogy támogatás függvényében hozzáférhet az eszközön található más appokhoz is, hogy összetettebb feladatokat hajtson végre a háttérben.
Az IT munka elpárolgó jövője - borús adás Pogival Van-e realitása tovább álmodozni, lesz-e újabb IT munkaerőpiaci reneszánsz, látványos túlkereslettel?
A mesterségesintelligencia-rendszerek sokaknál a mai napig chatbotok képében jelennek meg, melyek minden (vagy legalábbis majdnem minden) kérdésre tudják a választ és kedélyesen el lehet velük csevegni most már akár élő szóban is. Az új iparági trendek azonban már rég a komplex feladatok ellátására képes, akár szakosodott ügynökök (agent) létrehozása felé mutatnak, amik a böngészőkön keresztül juthatnak el a hétköznapi felhasználókhoz.
Az ingyenes hozzáférhetőséggel a Perplexity több felhasználót vonzhat magához az egyre erősődő kínálat jelentette versenyben, és jelentős előnyre tehet szert a Google, az OpenAI és az Anthropic böngésző épített AI-asszisztenseivel szemben. A puding próbája azonban az evés, így a Cometnek bizonyítania kell majd, hogy az ügynöki funkciók valóban megbízhatóan és hatékonyan működnek.
Az Egyesült Államok területén szeptemberben indult el a Google Gemini Chrome böngészőbe integrált verziójának bevezetése desktopon és mobilon, így a felhasználók a chatbottól kérhetnek segítséget a weboldalak tartalmának megértéséhez, a különböző böngészőfüleken megnyitott oldalakkal való munkához, vagy olyan műveletekhez, mint a meetingek ütemezése vagy egy adott YouTube videó megkeresése. A megoldás előnye kétségkívül az, hogy a Gemini mélyebben integrálódhat a Google-alkalmazásokkal, mint a Naptár, a YouTube és a Térkép, így a felhasználók anélkül érhetik el ezeket a szolgáltatásokat, hogy másik weboldalra kellene váltaniuk.
Az Anthropic augusztus végén indította el előzetes programként a Claude for Chrome böngészőbővítményt, mely lehetővé teszi a webes böngészési tevékenység és ahhoz kapcsolódó aktivitások automatizálását. A böngészőalapú AI-ügynök képes elvégezni a felhasználó helyett komplex webes feladatokat, mindössze a Claude-dal való csevegés útján - ez nagyjából azt takarja, hogy utasításra képes bevásárolni az interneten, naptárbejegyzéseket kezelni és ütemezni, összefoglalókat és kutatómunkát készíteni.
Az OpenAI januárban jelentette be Operator nevű ügynökét, amely szintén böngészőn belül végez feladatokat, például vásárlást, és már kanyarban van saját böngészője is, mely a nyílt forráskódú Chromiumra épül majd. Ezzel párhuzamosan a Microsoft az Edge-be 2023 novemberében érkezett korlátozott Copilot-integrációra építve bevezette a Copilot Mode-ot, ami nagyjából ugyanúgy működik, ahogy a böngészőkbe épített többi nagy nyelvi modell is: hang- vagy szöveges utasítás hatására megpróbálja végrehajtani a felhasználó kérését a rendelkezésre álló eszközökkel, amennyire lehetséges.