:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. április 29. 10:30

Fizetős lesz az újraindítás nélküli gyorsjavítás a Windows Server 2025-höz

A szolgáltatás persze nem jelent teljes reboot nélküliséget, de az éves 12 helyett elég lesz csak négy alkalommal újraindítani a gépeket.

A Microsoft a hónap elején tette elérhetővé a Windows 11 vállalati felhasználóinak az úgynevezett hotpatching lehetőséget, ami szükségtelenné teszi a gépek újraindítását a havi javítócsomagok telepítése után. A megoldást a vállalati rendszergazdák már régebb óta használhatják a Windows Server esetében, de csak a közelmúltban vált elérhetővé szélesebb körben az asztali gépekre is. A Microsoft tavaly augusztusban jelentette be a funkció előzetes verzióját az Azure-ben futó Windows Server 2025-höz, egy hónappal később pedig bemutatta az Arc hibrid és többfelhős felügyeleti eszköz által vezérelt Windows Server 2025 implementációihoz készült előzetest is.

Múlt csütörtökön a cég azonban hozzátette, hogy a preview időszak június 30-án véget ér, utána a szolgáltatás előfizetés konstrukcióban érhető el, melynek díja havonta 1,50 dollár/mag lesz. Mivel az előfizetésre való átváltás automatikus a program feliratkozóinak, nekik június 30. előtt kell leiratkozniuk. A nem gyorsfrissítés keretében érkező csomagok természetesen továbbra is ingyen elérhetők a hagyományos utakon.

msujrainditas

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Mivel a mai szerverekben jellemzően akár több tucat vagy több száz mag is lehet, ezért a havi díj gépenként akár az 50-200 dollárt is elérheti és meghaladhatja, ami éves szinten már komolyabb plusz kiadást jelenthet. A hotpatchinghez a kiszolgálóknak Windows Server 2025 Standard vagy Datacenter kiadást kell használniuk az Azure Arc-hoz való csatlakozással. A Windows Server Azure-kiadásai (Azure IaaS, Azure Local és Azure Stack) továbbra is ingyenesen kapnak gyorsjavítást.

A gyorsjavítások frissítései ugyanolyan számú nettó új biztonsági javítással rendelkeznek, mint a szokásos havi frissítések. A fő különbségek az eszköz újraindítási ütemezésében, valamint az új funkciók és a nem biztonsági javítások ütemezésében érhetők tetten. A szolgáltatás keretén belül évente nyolc gyorsjavítás fog érkezni, egy ciklus pedig három hónapot fed le. Az egyes naptári negyedévek első hónapjai lesznek az alaphónapok, évente összesen négy alapkonfiguráció-frissítéssel. Ezekben a hónapokban a biztonsági frissítések mellett az eszköz további fejlesztéseket és nem biztonsági javításokat is kap, amelyek általában a Windows normál havi frissítéseinek részét képezik. Így a hotpatching a gyakorlatban egyébként inkább ritkább újraindítást jelent, mivel az alaphónapokban (január, április, július, október) szükséges lesz a telepítés után elvégezni, míg a másik két hónapban nem, mert automatikusan érvénybe lépnek a gyorsjavítási frissítések.

Az egyébként Linux kernel, a különböző VMWare termékek és Xen hipervizor esetében is elérhető hotpatching módszert többek közt azért szeretik az adminisztrátorok, mert nem kell külön időablakot találniuk a biztonsági frissítések telepítéséhez, továbbá csökkenti a sebezhetőségek kihasználhatóságának időablakát, ami akkor is kitolódhat, ha a rendszergazdák  késleltetik a frissítést.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról