Szerzők: Dömös Zsuzsanna, Batiz Eszter

2023. február 22. 13:00

Hatalmasat nőttek az informatikai bérek, íme a 2023-as számok

Junior szinten a fejlesztői bérek maximuma bruttó egymillió forintnál áll meg, a medioroknál ez már 1,4 millió is lehet, a legtöbbet kereső, gépi tanulással és deep learninggel foglalkozó mérnökök fizetése pedig vezető pozícióban 2,7 millió forintnál tetőzik. Mindeközben a megbízásos konstrukcióban dolgozó szakemberek bérigénye átlagosan 27 százalékot emelkedett 2022-ben, de maguk a feltüntettek IT bérek is lényegesebben magasabbak a tavalyihoz képest a Hays legújabb jelentésében.

Frissítés: időközben kijött a 2024-es jelentés is.

Megjelent a Hays Salary Guide 2023-as változata, amely szokásosan felvillantja a toborzócég magyarországi leányvállalatának idei évre előrevetített bérjavaslatait a hazai piaci környezetben. A cég szerint 2023-ban a gazdasági helyzet óvatosságra kényszeríti a vállalalatokat, a munkaerő-felvételi tervek általánosan lelassulnak, a munkaerőhiány azonban egyre nagyobb kihívást jelent, miközben a meglévő dolgozók megtartása top prioritássá válik. Összességében idén a költségek optimalizálása és a futó projektek megtartása lesz fókuszban, miközben növekednek a bérigények.

A munkáltatók az általános lassulás miatt több opciós tervekkel készülnek, a Hays szerint az egész év tekintetében nehéz pontos előrejelzéseket felállítani, csak az első negyedév után lehet majd tisztábban látni, hogy recesszióval vagy a piac stabilizálódásával állunk szemben.

A Salary Guide összesen tizennégy iparág vonatkozásában vizsgálja 500 pozíció béradatait 2000 munkáltató és munkavállaló körében, de ezúttal is csak a technológia fejezetben található béreket emeljük ki. A riport saját megfogalmazása szerint "a napjainkban trendelő minimum, maximum és jellemző bruttó havi fizetéseket mutatja be magyar forintban, teljes munkaidős pozíciókra vonatkozóan, bónuszok és egyéb juttatások nélkül". Az átlagbérek a cég tapasztalatai szerint legtöbbször előforduló (módusz) bruttó bért jelentik.

Amennyiben bővebben érdekel az informatikai karrier, a munkavállalás és a bérek témája, hallgass kraftie! podcastot!

Minden pozícióval kapcsolatban szerepel a leírásban a junior (0-3 év tapasztalat), medior (3-5 év tapasztalat), szenior (5+ év tapasztalat) és az architekt / csapatvezető / menedzseri szint, de a cikkben a könnyebb áttekinthetőség miatt csak a legalacsonyabb és legmagasabb szintet emeljük ki - a medior és a szenior pozíciók bérsávjai a kettő között helyezkednek el.

A jelentés az alábbiakat mutatja: töretlenül magas a kereslet a szoftverfejlesztők iránt, a legkeresettebb szaktudás backend oldalon a Java és a C#, frontend oldalon pedig az Angular és a React. A szenior fejlesztők fizetése 1,5 millió forintnál kezdődik. A fizetések maximumát tekintve szenior szinten a Java, Python, Cloud, Cybersecurity és Data területen is elérhető a 2 millió forint.

A hazai munkaerőpiacon a leginkább elérhető szaktudás az infrastruktúra ás hálózati szakembereké, valamint a projektmenedzsereké. ERP és CRM területen rendkívül alacsony az elérhető jelöltek száma. A beágyazott szoftverfejlesztőkre és a hardverközeli pozíciókra eddig kisebb volt a kereslet, 2022 második felétől azonban új igényeket kezdtek mutatni ezekért a szakemberekért a vállalatok - írja a jelentés.

Fejlesztői bérek


A programozói bérek szokás szerint nyelvek szerinti felosztásban jelennek meg a Hays Salary Guide-ban (C/C++, Java, .NET, PHP, Python és külön az adatbázis fejlesztés), de egyébként a juniorok egységesen bruttó 650 ezer forintos fizetésről indulhatnak minden felsorolt nyelvtípussal, ami 100-150 ezer forinttal több, mint a tavalyi jelentésben írt összeg, tehát körülbelül 18-30 százalékos emelkedés látható. Junior szinten a bérek maximuma bruttó egymillió forintnál áll meg, a tavalyi 850-900 ezerhez képest. A bruttó millió feletti fizetések már a medior szint (3-5 év) átlagfizetéseit jellemzik, itt a maximum fizetés elérheti az 1,5 milliót, ha Java, Python, C#, vagy mobilfejlesztőről van szó.

Az architektek és csapatvezetők jellemzően már 1,6-2,4 millió forintos havi bruttó fizetéseket vihetnek haza ( a 2022-es jelentésben ez még 1,3-1,6 millió), de a sáv tetejére leginkább a Java fejlesztők lőhetnek..

hays_fejlesztők

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Hays szerint a fejlesztői bérek közé sorolt kategóriában a junior manuális tesztelők fizetése a legalacsonyabb, minimum bruttó havi 600 kezdőbérrel, akik tavaly havi 450 ezres bérrel számolhattak. Senior szinten a legjobb bértárgyalók akár az 1,4 millió forintos bér is kialkudhatják, de már mindenképp egymillió forint felett kezdődik a fizetésük. Az automatikus tesztekkel foglalkozók bére a többi fejlesztői pozícióhoz hasonló mértékben emelkedik a tapasztalattal.

Legjobb helyzetben a mobilfejlesztők vannak, akik senior szinten jellemzően megkapják a bruttó 1,8 millió forintos havi bért, de a 2 millió forintot is elérheti a fizetésük. A mobilfejlesztő csapatok vezetői pedig akár bruttó 2,5 millió forintot is hazavihetnek.

Infra, biztonság és adatok


Az infrastruktúrával és felhőtechnológiával foglalkozó juniorok havi bére jellemzően bruttó 650-850 ezer forint körül alakul. A Hays ide sorolja a rendszeradminisztrátorokat, rendszermérnököket, hálózatmérnököket, DevOps és Cloud mérnököket. A felsoroltak közül utóbbi két munkakör szerepelhet legjobban a bértárgyalásokon, már mediorként akár bruttó havi 1,4-1,6 millió forintot is kaphatnak, senior és vezető pozícióban pedig elérhetik a 2,2-2,8 millió forint körüli fizetést. A terület többi pozíciójában az 5 éves munkatapasztalat megszerzése után átlagosan 1,2-1,7 millió forint körüli havi bérre lehet számítani.

Egy következő terület a kiberbiztonság, ahol a SOC elemzők és a penetrációs tesztekkel foglalkozó juniorok másokhoz hasonlóan bruttó havi 600 ezer forintos bérrel indulhatnak. A biztonsági mérnököknél és a kiberbiztonsági tanácsadóknál viszont már a junior bér is 700 ezer forintról indul. Csapatvezetői szinten a SOC elemzők és a penetrációs tesztelők 1,8 milliós bérig juthatnak, a biztonsági mérnökök és a kiberbiztonsági tanácsadók pedig 2,5 millió forintig, ami tavaly még maximum 1,8 millió forint volt, ami 38 százalékos növekedést jelent, ez pedig jól mutatja az ilyen szakemberek iránti megnövekedett érdeklődést.

hays_data

A legnagyobb fizetések a különböző adatos és analitikai munkakörökben tapasztalhatók - az üzleti elemzőket és BI elemzőket kivéve, akiknek bére az előzőekben vázoltakhoz hasonló. Rajtuk kívül az adattudósok, adatmérnökök, gépi tanulás és deep learning mérnökök, Computer Vision mérnökök és BI fejlesztők sorolhatók a területhez a Hays szerint, akiknek junior szinten a bére bruttó 900 ezer forintról indul és vezetői szinteken egészen bruttó havi 2,6-2,7 millió forintig is eljuthat. Legjobban a gépi tanulás és deep learning mérnökei kereshetnek, mivel a legjobban tárgyalók már medior szinten megkaphatják a bruttó havi 2,2 milliós fizetést, de a bérük senior és vezetői szinten egyaránt 2,6-2,7 millió forintnál tetőzik.

Mire számíthat a hazai szektor?


A Hays szerint Magyarország továbbra is vonzó célpont a technológiai vállalatok körében, ha új iroda nyitásáról van szó, mivel hazánkban megfizethető az IT munkaerő, és a helyi szakemberek képzettsége is megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

Ugyanakkor a képzett munkaerő pótlása nem ér fel a kereslethez: az évek óta mélyülő IT munkaerőhiány mellett a külföldre vándorló munkaerő jelenti a kihívást, egyre több szakember kezd el távoli munkavégzéssel külföldre és külföldi fizetésért dolgozni. Az elmúlt 6-9 hónapban megindult digitális kivándorlási hullám nehezíti a megfelelő jelöltek felkutatását.

Az euró-forint árfolyam megingásai bizonytalanságot keltenek az álláskeresőlben, emiatt sokszor magasabb bérigényt határoznak meg, vagy euró alapú bért kérnek. A munkavállalók megtartása még fontosabb lett, a jelöltek szempontjából többek közt az inflációkövető fizetés, a szakmai fejlődés és a rugalmas munkavégzés a legfontosabb szempontok.

A Hays jelentésében kiemelt fejezetben tárgyalja az IT Contracting jelenségét, említést téve arról, hogy a tavaly bevezetett, KATA-s egyéni vállalkozókat érintő változások és az infláció okozta áremelkedés tovább növelték a szabadúszói bérigényeket.

A megbízásos konstrukcióban dolgozó szakemberek bérigénye átlagosan 27 százalékot emelkedett 2022-ben.

Az árfolyam tartós esése miatt pedig az IT alvállalkozók sokszor nem forintban, hanem más, stabilabb valutában kérik a fizetésüket, egyre gyakrabban dollárban. A jelentés szerint Magyarországon az eddigi legmagasabb igény mutatkozik az alvállalkozók alkalmazására technológiai területen. A fő trend azt mutatja, hogy a cégek egyre inkább támaszkodnak a határozott idejű megbízásban dolgozó munkaerőre, melynek hátterében több tényező áll: egyrészt az alkalmazotti bérigények meredeken növekednek, egy szabadúszó foglalkoztatása viszont költséghatékony opció abban az esetben, ha a munkáltató gyorsan akarja megoldani az erőforrás-igény jelentette kihívásokat, kiküszöbölve a munkaerőhiány okozta bevételkiesést, illetve többletköltséget.

Rengeteg vállalatnak van szüksége rövid időn belül szenior szakemberekre, akik azonnal be tudnak kapcsolódni a projektekbe, amire szintén optimális megoldás lehet a contracting.

Az igények mintázata nagyon hasonló szabadúszók és alkalmazottak tekintetben, backend oldalon a Java, a C#, a Python fejlesztők a legkeresettebbek. Frontend oldalon még mindig az Angular és a React dominál. A Fullstack fejlesztők közt a legnépszerűbb kombinációk a Java+Angular.

Metodológia


Az adatok a Hays magyarországi toborzói és munkaközvetítői tevékenysége alapján összegyűjtött információkat tükrözik, multinacionális és KKV ügyfeleik tapasztalataiból, a jelöltek bérigényeiből és az ügyfeleiknél elérhető tényleges fizetésekből indulnak ki. A cég nem közli iparáganként az elemzett vállalatok számát, de széles piaci lefedettsége miatt az összegek irányadónak tekinthetők. Azonban mivel csak a Hays-partnerek adatai jelennek meg a kimutatásban, ezért a bemutatott bérsávok nem reprezentatívak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról