Szerző: Koi Tamás

2022. december 1. 09:08

Kulcsfigurát veszített a 4iG

Öt hónappal a kinevezését követően távozik az Antenna Hungária vezérigazgatója, Király István, akinek a 4iG menedzsmentje kulcsszerepet szánt a cégcsoport távközlési érdekeltségeinek irányításában.

Szinte napra pontosan öt hónappal a kinevezése után bejelentette távozását Király István, a 4iG Nyrt. többségi tulajdonában lévő távközlési ernyőcég, az Antenna Hungária vezérigazgatója - szúrta ki a Telex a leköszönő vezérigazgató LinkedIn-oldalán. Király távozása komoly vezéráldozat a 4iG részéről, mely a távközlési iparági veteránra bízta volna különböző telekommunikációs érdekeltségeinek egy cégbe történő konszolidálását.

Király István 2021-ben tanácsadóként került közel az elmúlt évek során a magyar és a régiós telekommunikációs piacon egyaránt meghatározó szereplővé fejlődő 4iG-hoz, ezt követően először áprilistól a cég által január elején bekebelezett Digi Csoport ügyvezető igazgatója, majd július 1-jétől az Antenna Hungária vezérigazgatója lett. Kinevezésekor a 4iG közölte, a szakembertől a vállalat igazgatósága a távközlési csoport globális stratégiájának és üzleti folyamatainak kialakítását, illetve a távközlési vállalatcsoport hatékony működtetését várja.

kiru
király istván (fotó: vodafone Magyarország)

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x)

Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x) Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

Király korábban gyakorlatilag a 4iG, illetve az Antenna Hungária szinte összes, jelentősebb magyar piaci konkurensénél megfordult, 1995-től 2004-ig a Yettel elődjénél, a Pannon GSM-nél, 2004-től 2012-ig a Telekomnál és a T-Systemsnél, 2014 és 2021 között pedig a Vodafone Magyarországnál dolgozott különböző felsővezető pozíciókban. Király az alábbi szavakkal köszönt el LinkedIn-en:

A hír, amit ma olvashattatok, igaz: 2022. december 1-től megválok az Antenna Hungária vezérigazgatói székétől és 2023. március 1-től elhagyom a 4iG csoportot. Van az úgy az életben, hogy a tulajdonos és a menedzsment véleménye eltér (...) Ezúton is köszönöm a lehetőséget! Amit tudtam, hozzátettem...

A szakembert Blénessy László, a 4iG igazgatóságának tagja, a területért korábban is felelős általános vezérigazgató-helyettes váltja mától az Antenna Hungária élén.

A vezető kinevezésekor szakmai berkekben egyöntetű véleményként fogalmazódott meg, hogy Király rendkívül kemény fába vágta a fejszéjét azzal, hogy vállalta az adott esetben teljesen eltérő cégkultúrájú és technológiai hátterű telekommunikációs érdekeltségek konszilidációját egy nagy ernyőcégbe.

Király egyben a jelenleg folyamatban lévő Vodafone-akvizíció egyik kulcsembere is volt szakmai oldalról, távozásának ugyanakkor aligha lesz hatása magára az akvizíciós folyamatra. A felvásárlás több, a HWSW-nek név nélkül nyilatkozó, a tranzakcióra közelről rálátó forrás szerint is "sínen van", így a felek számos fontos kérdésben, többek között a vételárban is megállapodhattak mostanra.

A 4iG nem kívánta kommentálni lapunk akvizíciót érintő értesüléseit. 

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról