Szerző: Koi Tamás

2022. szeptember 8. 10:08

Egyre vonzóbb az eurós bér egyes IT-munkakörökben

Az informatikai szektorban jóval az átlag fölötti reálbér-növekedést tapasztalhat az alkalmazottak jelentős része az elmúlt időszakban, ráadásul új tendencia, hogy a cégek euróban megállapított bérekkel védik a dolgozókat a forint árfolyamváltozásának negatív hatásaitól.

A Bluebird korábban közzétett elemzése pedig azt mutatja, hogy az informatikai jellegű pozíciókban évről évre legalább 20 százalékkal nőnek a fizetések, az ebben a szektorban tevékenykedőknek azonban nem csak ilyen módon teljesülnek a folyamatos reálbér növekedési reményei. Friss jelenség, hogy a leginkább keresett szoftverfejlesztők euróban kapják a fizetésüket – hívja fel a figyelmet közleményében a Codecool programozóiskola.

Az IT-szektorban, illetve azon belül a legkeresettebb pozíciónak számító programozóknál az utóbbi egy évben az infláció mellett a forint árfolyamának romlása miatt nemzetközi összehasonlításban jelentős hátrányba kerülhettek azok a munkavállalók, akik forintban kapják a fizetésüket.

A Codecool szerint ezért e téren előnybe kerülhetnek azok a munkavállalók, akik nem Magyaroszágon bejegyzett cégekhez helyezkednek el, számukra ugyanis nem előírás a forintban történő kifizetés.

euro

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A programozóiskola szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy magyarországi bootcampből valaki külföldi céghez kerüljön alkalmazásba. Az így elhelyezkedett munkavállalók digitális nomádként, Magyarországról dolgoznak, esetleg alkalmanként elutaznak a munkáltató cég székhelyére egy-egy csapatépítőre vagy fontosabb projekt meetingre.

Ennek a munkavégzési formának a terjedése ugyanakkor éppen a hazai munkáltatókat hozza rendkívül nehéz helyzetbe, illetve tovább mélyítheti az amúgy is rendkívül súlyos informatikai szakemberhiányból eredő problémát, aminek hosszú távon komoly, negatív gazdasági hatásai is lehetnek - figyelmeztetett nemrég az IVSZ, mely a hazai informatikusok elvándorlásáról közölt összeállítást. Az informatikus mérnökökből és IT szakemberekből az IVSZ korábbi kutatása alapján két évben belül 26 ezer fős hiány mutatkozhat Magyarországon annak dacára, hogy az informatikusok hiányának mérséklését több kormányzati intézkedés és piaci kezdeményezés (pl. a bootcamp képzések elindulása) is célozta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról