Játékokkal erősíthet a TikTok
Nagy tervei vannak a TikToknak a játékokkal, ami újabb bevételi forrást jelenthet a cég számára.
A havi több mint egymilliárd aktív felhasználóval rendelkező TikTok egyes piacokon már a YouTube-ot is megelőzi megtekintési időben, hamarosan pedig tovább bővülhet a közösségi platform tevékenységi köre. A Reuters forrásai szerint a cég HTML5 szabványra épülő játékokba fektet be a jövőben, és már az első tesztek is zajlanak a területen. A források elmondások alapján a TikTok az anyacég ByteDance meglévő játékaira alapoz, többek közt az egyszerű mechanikájú, rövidebb játékidejű minijátékokra.
Egy ideje nem titok, hogy a TikToknak nagy tervei vannak a HTML5 játékokkal, főleg miután tavaly együttműködést jelentett be a játékóriás Zyngával. A két cég közösen indította el exkluzívan a TikTokon a Disco Loco 3D nevű HTML5 játékot, ekkor a videós szolgáltatás arról is beszélt, hogy további címekre lehet számítani a jövőben más játékfejlesztőktől, bár egyelőre nem nevezett meg újabb konkrét partnert.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A Zyngával való megállapodás előtt a TikTok egy saját játékkal is bepróbálkozott, a Garden of Good-dal, amit a Feeding America nonprofittal közösen készítettek el jótékonysági adománygyűjtés céljából. Viszont ez inkább egy kísérlet volt arra, hogy a cég felmérje a felhasználók érdeklődését az alkalmazáson belüli játékok iránt.
A TikTok játékstratégiájának további része lehet egy „élő” mobiljáték funkció, amit az alkotók közvetítés közben használhatnának a nézőik szórakoztatására, derült ki a tel-avivi Watchful elemzőcég által. A Draw & Guess című játékot például kifejezetten arra készítették, hogy az alkotók és nézők közti interakciót ösztönözzék különféle minifeladatokkal.A fejlesztés támogatja majd a képernyőmegosztást, így a tartalomkészítők valós időben oszthatják meg majd nézőikkel a képernyőjüket.
Viszonylag kis erőfeszítéssel a játékok a TikTok jelentős bevételi forrásaivá válhatnak a jövőben a hirdetések, előfizetések, vagy játékon belül megvásárolható javak révén. Hogy pontosan mikor érkezhetnek a fentebb sorolt fejlesztések, egyelőre nem tudni.