Szerző: Koi Tamás

2022. március 9. 10:10

Minden téren gyorsabb fokozatba kapcsolt az Apple

Nem véletlenül adta az Apple a tegnapi rendezvényének a "Peek Performance" elnevezést, a cég a szokásos tavaszi bemutatója során egy sor olyan új termékről lebbentette fel a fátylat, melyek az előző generációs megoldásokhoz képest - így vagy úgy - jelentősen megnövelt teljesítményt nyújtanak.

Tegnap lezajlott az Apple szokásos tavaszi termékbemutatója, mely ezúttal a "Peek Performance" fantázianév alatt futott, aligha véletlenül. A palettára egy brutális teljesítményű rendszerprocesszor, illetve az azzal szerelt termékek, illetve az eddigi legelérhetőbb 5G-s iPhone került fel - a cég az előbbivel tovább erősíti saját chiptervező-ellátó profilját, utóbbi pedig újabb tömegek számára nyithatja meg az 5G-s hálózatok használatát, jóllehet ennek áldásos hatásait egyelőre elsősorban a mobilszolgáltatók érezhetik.

KETTŐS CSAPÁS

A tegnapi rendezvény kétségtelenül legfőbb attrakciója az Apple saját fejlesztésű, ARM-alapú M1 processzorcsaládjába tartozó új zászlóshajó, az M1 Ultra rendszerprocesszor bejelentése volt. A 2020 óta elérhető termékcsalád ezzel immár négytagúvá (M1, M1 Pro, M1 Max, M1 Ultra) vált, a termékkínálat ráadásul mostantól nem csak a Macbookokban és asztali Macekben található meg, hanem a 2021-es iPad Pro után immár a mostani rendezvényen bejelentett iPad Air modellekben is.

m1_ultra

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az M1 Ultra esetében az Apple lényegében két M1 Max chipet kapcsolt össze az UltraFusion architektúra segítségével, ezzel az M1 Max gyakorlatilag összes komponensét megduplázta a gyártó az új rendszerprocesszorban. Az M1 Ultra ennek megfelelően 20 CPU és 64 GPU magot és egy 32 magból álló AI-feldolgozóegységet (Neural Engine) tartalmaz, illetve legfeljebb 128 GB rendszermemóriát kezel. Az M1 Ultra elsőként a rendezvényen bejelentett új, az elsősorban videós kreatívszakmákban dolgozó Mac Studio asztali gépekben jelenik meg, az így szerelt konfigurációk induló ára 3999 dollár lesz.

A Mac Studio-hoz jól passzol az Apple szintén a rendezvényen bejelentett külső megjelenítője, a 27 hüvelykes képátlójú, 5K Retina panellel ellátott Studio Display, mely a csúcskategóriás munkaállomással egyszerre, március 18-án kerül a boltok polcaira, 1599 dolláros árcédulával.

5G-SÍTETT SE

Az Apple rendezvényén az előzetes várakozásoknak megfelelően a mobilszegmens is szerephez jutott, így a cupertinói cég bejelentette a harmadik generációs iPhone SE-t, mely - szintén a várakozásoknak megfelelően - az Apple kínálatának eddigi legolcsóbb, 5G-képes okostelefonja lett. 

iphone-se_2022_debut

A 2022-es iPhone SE az 5G-s modem mellett megkapta az iPhone 13-as szériában debütált A15 processzort is, ezt, illetve a megerősített előlapi és hátlapi üveget leszámítva ugyanakkor gyakorlatilag ugyanazt kapja a vásárló, mint a két évvel ezelőtti variáns esetében. Az új iPhone SE-nél még a kamerarendszeren sem változtatott az Apple (igaz az A15-nek köszönhetően a képfeldolgozó algoritmus jobb lett, ami adott esetben látványosan jelentkezhet a fotókon, videókon), maradt a kijelző alatti ujjlenyomat-azonosító, és a kompakt méret is.

Az Apple az akkumulátor kapacitását egyelőre nem tette közzé, ám az előző generációs iPhone SE sokat bírált akkumulátoros üzemidején már csak az új rendszerprocesszor energiatakarékosabb működése révén is sikerült valamelyest javítani.

Az 5G-s iPhone SE esetében ugyanakkor nem sikerült megtartani az elődmodell árát, az újdonság 429 dolláros fogyasztói áron - 30 dollárral drágábban - kerül forgalomba március 18-tól. A készülék árát alighanem a Qualcommtól származó 5G chip bekerülési költségei dobhatták meg - ezekről a komponensekről már korábban kiderült, hogy az iPhone-ok egyik legdrágább alkatrészeinek számítanak.

Az új iPhone SE-k előrendelése március 11-én kezdődik, ugyanettől a naptól az iPhone 13 széria összes tagja zöld színben is rendelhetővé válik. Az Apple a rendezvényen egyben bejelentette az iOS 15.4-es verziójának érkezését is - az új kiadás jövő héten érkezik, a legfontosabb újítása pedig az lesz, hogy a készülékek Face ID funkciója a frissítést követően maszkviselés során is működik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról