:

Szerző: Koi Tamás

2021. december 7. 12:14

Behatóbban vizsgálhatja a Microsoft-Nuance üzletet az EU

További információkat kért be a piaci szereplőktől az Európai Bizottság a Microsoft és a Nuance közt létrejött, 16 milliárd dolláros tranzakciós értéket képviselő felvásárlási megállapodás engedélyezése kapcsán.

Szeretné biztosabban látni az Európai Bizottság versenyjogi szerve, hogy nem jár-e versenytorzító, ha a Microsoft felvásárolja a beszédfelismerő algoritmusokban utazó Nuance-ot, ezért a szervezet további információkat kért be a piac több szereplőjétől arra vonatkozóan, hogyan látják a szegmenst, illetve az akvizíció potenciális hatásait az üzletmenetükre. Az ilyenkor szokásos eljárás célja, hogy eldöntse, szükséges-e további, kiterjesztett vizsgálat, mely akár hónapokkal elodázhatja a végső döntést az ügyben.

A Nuance felvásárlása alapvetően jól illeszkedik a Microsoft eddigi expanziós politikájába, a cég felvásárlásával pedig ezúttal a vállalati megoldások piacán erősíthetné tovább pozícióit a redmondi cég. A 29 évvel ezelőtt alapított vállalat fő profilja a különböző beszédfelismerő motorok fejlesztése, melyek ma már valós időben képesek a folyó beszédből leiratot képezni, illetve számos, fejlett AI-alapú megoldást is bevetnek az erre épülő termékek esetében.

speech_recognition_healthcare
a nuance megoldásait használják az amerikai kórházak több mint háromnegyedében

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A cég technológiái a Microsoft meglévő termékportfóliójába is jól illeszkednek, a vállalatnál ugyanis jelenleg is léteznek olyan, fejlesztők által használható eszközök, melyek valós idejű szövegleiratot támogatnak, illetve a Bing kereső és a Teams kollaborációs platform is rendelkezik integrált beszédfelismerő algoritmussal. A Nuance Communications emellett több iparág számtalan piaci szereplőjének szállít beszédfelismerő technológiát, így a vállalat beszédfelismerő motorja áll többek közt az Apple Sirije mögött.

Az amerikai és ausztrál hatóságok viszonylag hamar, idén júniusban rábólintottak a tavasszal bejelentett üzletre, az érintettek ugyanakkor csak novemberben terjesztették be az Európai Bizottságnak az összefonódás engedélyezésére vonatkozó kérelmüket. A Bizottságnak december 21-ig kell döntenie arról, hogy a felvásárlást jóváhagyja, vagy a mostani adatberkérést követően további vizsgálati szakaszt rendel el.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról

Hirdetés

Security témákkal folyatódik az AWS hazai online meetup-sorozata!

2024. május 6. 04:34

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.