Szerző: Koi Tamás

2021. október 5. 14:27

Ezért baj, hogy hagyták nagyra nőni a Facebookot

Tegnap a Facebook hálózati hibája magával rántott a közösségi oldalon kívül két másik, milliárdos felhasználói bázissal rendelkező szolgáltatást, melyek akvizíció útján kerültek az előző évtized során a céghez. Az EU versenyjogi szerve szerint a Facebook túlburjánzásának a levét az ilyen esetekben is megihatják a felhasználók.

A Facebook cégcsoport hálózatának tegnapi hat órán át tartó összeomlása arra figyelmeztet, hogy milyen további hátrányokkal járhat, ha mindössze néhány nagyobb szereplőre koncentrálódik egy adott részpiac, mindez pedig csak erősíti, hogy a digitális szektorban több versenyzőre lenne szükség - kommentálta a Facebookkal történteket kedden a Bizottság digitális ügyekért felelős biztosa, Margrethe Vestager, aki egyben a versenyjogi területet is felügyeli.

A Facebook hatórás üzemszünete mintegy 3,5 milliárd felhasználót érintett, a közösségi oldal mellett az Instagram és a WhatsApp is elérhetetlenné vált - e két szolgáltatást a Facebook 2012-ben, utóbbit 2014-ban vásárolta fel a Facebook.

vestager_3
margrethe vestager uniós biztos (fotó: reuters)

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A két akvizíció kapcsán tavaly az Egyesült Államokban és Európában egyaránt felerősödtek azok a törekvések, melyek arra alapozva írnák elő a vállalat feldarabolását, hogy a cég ahelyett, hogy versenyre lépett volna velük, inkább felvásárolta a két szolgáltatást.

A hálózat leállása ráadásul meglehetősen kényes időszakban érte a Facebookot abból a szempontból, hogy az Európai Unió digitális piacokra vonatkozó új keret-jogszabályrendszere (Digital Markets Act, azaz DMA) jelenleg is kidolgozás alatt áll, a Bizottság jogszabályjavaslatát jelenleg a tagállamok véleményezik.

A DMA a Facebook mellett többek közt a Google, az Amazon és az Apple európai működésére gyakorolhat majd jelentős hatást, így az eredeti törekvéseknek megfelelően az sem kizárt, hogy a törvény elő fogja írni az érintett vállalkozásoknak az üzleti modell átalakítását, mely egyes szolgáltatások vagy részlegek leválasztásával, értékesítésével járhat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról