Szerző: Koi Tamás

2021. július 5. 11:38

Ma távozik Jeff Bezos az Amazon éléről

Mától nem Jeff Bezos az Amazon vezérigazgatója - a céget 1994-ben alapító vezető alighanem jelképes döntése, hogy napra pontosan 27 évvel a létrejöttét követően hagyja ott a vállalat vezérigazgatói székét.

Jeff Bezos az IT-világ egyik legmegosztóbb cégvezetőjeként napra pontosan 27 évvel a megalapítása után, a mai nappal hagyja ott az Amazon vezérigazgatói székét, ezzel csatlakozva a szektor olyan, korábbi ikonikus vezetőinek sorához, mint Bill Gates, Larry Page és Szergej Birin, illetve Larry Ellison. Az 57 éves üzletember a továbbiakban is a cégnél marad, ám operatív feladatokkal nem foglalkozik majd, az irányítás az Amazon Web Services (AWS) részleg korábbi vezetőjéhez, Andy Jassyhoz kerül majd.

Bezos döntését február 3-án hozta nyilvánosságra, éppen akkor, amikor az egykori könyvesboltból indult IT- és e-kereskedelmi multi közzétette rekord eredményről és árbevételről szóló üzleti beszámolóját. A cégvezető döntését indokolva kiemelte, hogy egy olyan méretű cég vezetése, mint az Amazon, rendkívül komoly felelősséggel és nyomással jár, az új pozíciójában viszont lesz ideje saját projektjeivel foglalkozni amellett, hogy az általa alapított vállalat fontosabb üzleti döntéseit illetően továbbra is szava lesz. Ilyen projektek többek közt a milliárdos által alapított Day 1 alapítvány, a Bezos Earth alapítvány, a Blue Origin vagy éppen az olyan médiaérdekeltségek, mint a The Washington Post.

bezos_blueorigin
bezos a blue origin legénységi kabinjának makettjében idén áprilisban (fotó: reuters)

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Amazont az évek során csaknem kétezer milliárd dollár értékű, sikeres vállalkozássá felépítő Bezost az elmúlt években számos kritika és támadás érte szokatlan vezetési stílusa miatt, mely egyes vélekedések szerint nagy mértékben közrejátszott abban, hogy az Amazon elért a mostani szintre, Bezos pedig hosszú ideig lehetett a világ leggazdagabb embere. Más vélekedések szerint ugyanakkor Bezos vállalatirányítási szemlélete minden, a tech szektorra jellemző rosszat egyben testesít meg.

A vezetőt közelről ismerő munkatársai többnyire úgy írják le Bezost, mint aki mindig a fogyasztói elégedettség megszállottja volt. Közeli munkatársai szerint a leköszönő vezérigazható szerint mindennél fontosabb volt, hogy a vásárló elégedett legyen, és ennek kész volt mindent alárendelni - beleértve a dolgozói elégedettséget is.

A leköszönő cégvezér a munkatársak elmondása alapján szeretett kisebb csapatokkal dolgozni, utálta a PowerPoint-prezentációkat, illetve kifejezetten szerette, sőt, elvárta a véleményütközést a kollégák részéről. Bezos ugyanakkor a matematika és a mérnöki tudományok megszállottja is, ami egy alapvetően logisztikai tevékenységet ellátó szervezetnél előnyt jelenthet, ám a "tápláléklánc" alján lévő alkalmazottak ezért legtöbbször úgy érezték magukat, hogy csupán egy apró fogaskeréknek számítanak egy óriási gépezetben.

Bezos ugyanakkor előszeretettel adott a csapatainak az iparágban megszokotthoz képest jelentősen nagyobb autonómiát, többek közt ennek köszönheti a létét az Amazon felhőalapú IT-részlege, az AWS, melynek vezetője mától a teljes cégcsoport vezérigazgatójává léphet elő.

Jeff Bezos egyben a maga módján komoly sci-fi rajongó is, a világűr iránti folyamatos, gyermeki érdeklődése vezetett a tervek szerint a későbbiekben civileket a világűrbe juttató Blue Origin megalapításához, melynek első, embereket szállító misszióján ő is részt vesz majd július 20-án.

Megosztó személyiségét kitűnően szemlélteti, hogy már 150 ezer aláírója van annak az online petíciónak, mely azt követeli, hogy Bezost ne engedjék vissza a Földre a világűrből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról