Szerző: Hlács Ferenc

2021. február 26. 11:37

Minden üzenetre tesz önmegsemmisítő gombot a Telegram

A chatapp frissítésével már bármely chat törlése időzíthető - de több más újdonság is érkezik.

Több újítást is hoz a Telegram legújabb frissítése: az új verzió kezdőképernyős widgetekkel, rugalmas meghívólinkekkel, illetve felturbózott üzenetmegsemmisítő funkcióval bővül - és a csoportok létszámkorlátait is feloldja.

Az üzenetek törlésének lehetősége - a beszélgetésben részt vevő valamennyi fél számára - már jó ideje elérhető a csevegőalkalmazásban, a végpontok közötti titkosítással indított chateknél pedig a beszélgetés törléséhez időzítő is beállítható. A Telegram most utóbbi funkciót bővíti ki az összes csevegésre: immár tetszőleges páros vagy csoportos beszélgetésnél állítható be, hogy az 24 órán belül vagy 7 nap után törlődjön. A funkció csak a számláló bekapcsolását követően elküldött üzeneteket érinti, a korábbi előzmények a törlési határidőt követően is elérhetők maradnak. Az egyes üzenetekre hosszan rábökve ellenőrizhető, hogy azok törléséig még mennyi idő van hátra.

Az alkalmazás a frissítéssel mindjárt kétféle kezdőképernyős widgetet is kap, az egyik csak a fontosabb kontaktok ikonjait jeleníti meg, a nagyobb modulban pedig a kiszemelt chatek legutóbbi üzenete is látható. Ahogy blogposztjában a Telegram is írja, a widgetek Androidon lesznek hasznosabbak, ahol azok jobban kiterjeszthetők, illetve a megjelenített üzeneteket is valós időben frissítik - iOS-en némi időbe telhet, míg a modul tartalmai felzárkóznak az alkalmazáshoz.

telegramupdate

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

A csoportokhoz való csatlakozást célzó meghívólinkeken is csavartak egyet a fejlesztők. A QR-kóddá alakítható hivatkozásoknál már beállítható, hogy azok csak bizonyos ideig és/vagy megadott számú alkalommal legyenek felhasználhatók, így egyszerűbben szabályozva az egyes csoportok növekedését.

Ha pedig már a csoportoknál járunk, azok terjeszkedésének jó ideig nem kell gátat szabni, a Telegram ugyanis a frissítéssel 200 ezer főnél húzza meg a hagyományos csoportok létszámkorlátját, amelyekben a valamennyi felhasználó küldhet is üzeneteket és matricákat - efölött pedig úgynevezett Broadcast Grouppá alakulhat a csoport, ahol csak az adminisztrátorok tehetnek közzé tartalmakat. A Telegram legújabb frissítése már valamennyi platformon elérhető.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.