Szerző: Bodnár Ádám

2000. november 10. 16:24

SMS az őrület határán

[Pannon GSM] Még itt sincs a karácsonyi SMS csúcsforgalom, mégsincs egy nyugott perce sem a Pannon GSM 3 szöveges üzenet-továbbító központjának, ugyanis ezeken átlagosan 0,086 másodpercenként mennek keresztül az SMS-ek. Ennek a megdöbbentő forgalomnak az eléréséhez elegendő, ha a Pannon GSM minden ügyfele naponta egyszer úgy dönt, élőszó helyett inkább írásban közli mondandóját.

A jelenség korántsem egyedi. A rövid szöveges üzenetek számának robbanásszerű növekedése világszerte meglepte a szakembereket. A szolgáltatókat, szabályozó testületeket és gyártókat tömörítő nemzetközi GSM Szövetség közleménye szerint a világ közel 370 millió GSM előfizetője idén szeptemberben tíz milliárd SMS-t írt meg és küldött el. A korábbi előrejelzések szerint csak az év végére számítottak ekkora forgalomra, most már viszont decemberben nem elképzelhetetlen a 15 milliárdos határ átlépése sem. Ekkorra várhatóan közel félmilliárd földlakó rendelkezik majd GSM készülékkel, így a becsült mennyiség eléréséhez elegendő, ha ezek mindegyike naponta csak egy szöveges üzenetet indít útjára 2000 utolsó hónapjában. Ennyi SMS hozzávetőlegesen 2,5 billió írásjelet tartalmazhat, ami bő másfél milliárd gépelt oldalnak felel meg.

Ennek a szédítő mennyiségű információnak a nagy részét természetesen nem mi magunk fogjuk küldeni. A GSM Szövetség elnöke, Jim Healy szerint a vezeték nélküli telekommunikáció a verbálistól a vizuális felé tolódik el, amihez nagyban hozzájárul a különféle SMS-alapú szolgáltatások exponenciális terjedése. Egyre többen fizetnek elő hírüzenetekre vagy böngészik az itthon is növekvő népszerűségnek örvendő WAP oldalakat. Mindennapossá váltak azok a televíziós hírműsorok, amelyek SMS-ben várják a nézők kérdéseit, hozzászólásait. Nyugat-Európában árveréseken licitálhatunk SMS-ben, párkereső szolgáltatások között válogathatunk – de létezik imára hívó SMS is. Persze nem csak információközlésre alkalmas a rövid szöveges üzenet. Gombamód szaporodnak a vicces ábrákat, a kijelző képének görgetésével animálható minirajzfilmeket tartalmazó, ismeretlen szerzők billentyűzetéből származó SMS-ek, amelyek szájról szájra, jobban mondva telefonról telefonra terjednek. Sőt, az SMS túllépett saját mobiltelefonos korlátain is: számtalan internetes oldal kínál egyirányú SMS-szolgáltatást, Svájcban pedig bizonyos utcai telefonfülkékből is küldhetünk szöveges üzenetet.

Legjobb sportolóink is hozzájárultak ahhoz a hihetetlen mennyiségi növekedéshez, amit az Olimpia hetei alatt Ausztrália GSM-szolgáltatói tapasztaltak. A ritkán lakott kontinensen havonta átlagosan 80 millió SMS-t küldenek, a sydney játékok alatt viszont hozzávetőlegesen egy milliárd szöveges üzenet futott át az üzenetküldő központokon. Valójában ez a több mint tízszeres forgalomnövekedés volt az, ami a vártnál jóval korábban átlendítette a világ SMS-forgalmát a havi tízmilliárdos ponton - még mondja valaki, hogy a sport öncélú tevékenység!

Magyarországon ugyan a közeljövőben nem várható ehhez hasonló robbanás, de minden jel arra mutat, hogy az SMS, ami eleinte kultikus, később divatos kommunikációs mód volt, mára teljesen hétköznapivá vált és a fogyasztói igények messze meghaladják az előzetes várakozásokat. A Pannon GSM ezt felismerve helyezte nyáron üzembe harmadik SMS központját, amely a korábbiakat többszörösen felülmúló kapacitással várja az előfizetők százhatvan karakteres irományait. Elképzelhető ugyan, hogy egy ideig nem lesz szükség a megnövelt teljesítményre, de biztos, ami biztos. Hiszen hamarosan itt a szilveszter és akkor szegény számítógépek biztosan visszasírják majd azt a bizonyos 0,086 másodpercet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról