Szerző: Hlács Ferenc

2020. november 19. 09:27

Jövőre bankszámlát is kínál majd a Google

A vállalat 11 bankkal együttműködve, Plex néven teszi elérhetővé a "mobile-first" számlákat, Google Pay alkalmazását pedig komoly fintech szolgáltatássá bővíti.

Ráfekszik a pénzügyi szolgáltatásokra a Google: a keresőóriás miután a napokban többek között Magyarországon is elérhetővé tette NFC-s mobilfizetési megoldását, a különálló Google Pay alkalmazást is alaposan átalakítja (ez utóbbi még jelent meg hazánkban), 2021-ben pedig annak felületéről banki szolgáltatásokat is igénybe vehetnek majd a felhasználók.

MOBILE FIRST BANKOLÁS

A "mobile-first", Google Pay-be integrált bankszámlák Plex néven indulnak, mögöttük pedig Google-lel együttműködő bankok és hitelintézetek állnak. Eddig összesen 11 pénzintézettel kötött partnerséget a cég, köztük a Citi, Stanford Federal Credit Union, SEFCU, BMO, és BBVA vállalatokkal, a lista azonban várhatóan bővül majd. A Plexen keresztül folyószámlák és megtakarítási számlák is létrehozhatók lesznek, a Google ígérete szerint havidíjak vagy a számlán tárolt összegminimumra vonatkozó megkötések nélkül - mindezt a Google Pay alkalmazásból.

googplex

A Google tehát nem válik maga is bankká, a Plex lényegében a pénzintézetek számára biztosít majd specializált banki alkalmazást, amelyen keresztül egyes szolgáltatásaikat elérhetővé tehetik, ígéretes felhasználói élmény mellett, számlavezetési díj nélkül, ami rendkívül vonzó lehet a potenciális ügyfelek számára - az USA-ban élő felhasználók már fel is iratkozhatnak a Plex várólistájára.

AGRESSZÍV FINTECH OSTROM

Persze a Google Pay legtöbb újítására nem kell 2021-ig várni, legalábbis az Egyesült Államokban: az egészen idáig egyszerű mobilfizetési appot a Google összetett pénzküldő és pénzügykezelő vagy PFM (Personal Finance Management) alkalmazássá kalapálta, ezzel többek között a Venmo, Mint és hasonló szolgáltatásoknak is vetélytársat állítva. A szoftverben már nem csak a bankkártyák egyszerű regisztrációjára van lehetőség az érintésmentes fizetéshez, helyette az összeköthető a bankszámlákkal, amelyek adataiból aztán gépi tanulással megtámogatott elemzésekkel teszi áttekinthetőbbé tenné a költéseket. 

googpay02

Az alkalmazás három fő lapra oszlik, az Explore fülön az éppen elérhető cash-back akciók, és egyéb kedvezmények böngészhetők, a Pay szekcióban pedig követhetők az egy-egy személlyel folytatott pénzküldések, illetve csoportok is létrehozhatók például egy vacsora árának szétdobására, továbbá az egyes üzletekben elköltött összegek is végignézhetők. A harmadik Insights fül a legutóbbi tranzakciókat sorolja - amelyekhez akár a papíralapú számlák befotózására is lehetőség van. Az app továbbá időről időre összefoglalót készít a felhaszánlók költéseiről, az azokban megfigyelhető trendeket, változásokat is kiemelve, hogy átláthatóbb képet adjon az aktuális pénzügyekről.

googpay01

Murphy és a biztonságos programozás: néhány tanulságos történet (x)

Klasszikus security fail mesék kíváncsi fejlesztőknek.

Murphy és a biztonságos programozás: néhány tanulságos történet (x) Klasszikus security fail mesék kíváncsi fejlesztőknek.

Miután az app immár rendkívül érzékeny banki információkat kezel, kapcsolódó posztjában Google siet kiemelni, hogy a felhasználók személyes adatait nem értékesíti semmilyen harmadik fél felé, sőt, a tranzakciókra vonatkozó adatokhoz még más Google szolgáltatások sem férhetnek hozzá. A fentebb említett, az Explore fülön sorolt, személyre szabott akciók megjelenítéséhez is a felhasználó határozott beleegyezésére van szükség.

googpay03

Az alaposan felturbózott Google Pay app terjeszkedésére vonatkozó terveiről a Google egyelőre nem beszélt, a szolgáltatás így jelenleg csak az Egyesült Államokban vehető igénybe - szemben a "régi" Google Pay-jel, amelyet a cég szerint világszerte 30 országban összesen 150 millió ügyfél használ havi rendszerességgel. Az új verzióval a keresőóriás határozott lépést tesz az USA (illetve a jövőben vélhetően további régiók) fintech piacának meghódítása felé, igaz a bankokkal - egyelőre legalábbis - nem kel közvetlen versenyre.

4 alkalmas, 12 órás biztonságos szoftverfejlesztés alapjai és Scrum otthonról képzésekkel köszönünk el 2020-tól.

a címlapról