:

Szerző: Koi Tamás

2020. november 13. 13:25

Kiosztotta az uniós biztos a Google vezérigazgatóját

Érezhetően fokozódó feszültség és lobbitevékenység mellett folyik annak az EU-s rendelettervezetnek az előkészítése, mely a különböző, digitális szolgáltatásokat nyújtó, jellemzően amerikai vállalkozások uniós működését szabályozza a korábbiaknál szigorúbb feltételrendszer szerint.

Lényegében nyíltan megfenyegette az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosa, Thierry Breton az Alphabet vezérigazgatóját, Sundar Pichait egy csütörtöki videokonferencián, kiemelve, hogy a jelenleg előkészítési fáziban lévő, digitális szolgáltatások uniós működését szabályozó jogszabályrendszerrel egyszer, s mindenkorra véget vet az EU az ebben a szegmensben uralkodó "vadnyugati állapotoknak". 

A két uniós biztos, Thierry Breton, illetve a versenypolitikáért felelős bizottsági alelnök, Margrethe Vestager által jegyzett "Digital Services Act" egy sor szigorú, új működési kritériumot meghatároz majd azon (nagy)vállalatok számára, melyek jelenleg az internet legnagyobb kapuőreinek számítanak, miután az elmúlt években, évtizedekben piaci dominanciát építettek ki bizonyos szegmensekben, például az internetes keresők piacán, vagy az internetes reklámpiacon.

eu-digital-ft-img
margrethe vestager és thierry breton uniós biztosok (fotó: afp)

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A rendelettervezet így többek közt előírja majd a számos vizsgálati szempont által beazonosított jelentős piaci erőt képviselő szereplőknek azt, hogy mely adatbázisaikat kell kötelezően megnyitniuk a riválisok és az illetékes hatóságok felé, illetve megfogalmaz majd olyan, további tilalmakat, melyek révén a cégek nem, vagy nehezebben tudnak évtizedes helyzeti előnyükkel élni, erőfölényükkel visszaélni.

AZ INTERNET NEM MARDHAT OLYAN, MINT A VADNYUGAT, TISZTA ÉS ÁTLÁTHATÓ SZABÁLYOZÁSRA VAN SZÜKSÉGÜNK, MELY KISZÁMÍTHATÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETET BIZTOSÍT, KIEGYENSÚLYOZOTT JOGOKKAL ÉS KÖTELESSÉGEKKEL. MINDEN, AMI AZ OFFLINE VILÁGBAN MŰKÖDIK, AZT ONLINE IS ENGEDNI KELL, ÉS MINDEN, AMI AZ OFFLINE VILÁGBAN TILOS, AZT TILTANI KELL ONLINE IS

-fogalmazott Breton az Alphabet vezérigazgatójával folytatott konferenciahívás során az Európai Bizottság által kiadott sajtóközlemény szerint.

Breton a beszélgetés során kiemelte, a Digital Services Act további, olyan eszközökkel ruházza majd fel az Európai Unió illetékes hivatalait, szerveit, melyekkel a korábbi, többségében bírságközpontú eljárásrendnél hatékonyabban lehet kikényszeríteni a kapuőrökből a fair versenyt.

Eközben tegnap egy minden eddiginél nagyobb, 165 cégből és szervezetből álló lobbiszövetség juttatta el a Google európai működésével kapcsolatos kritikus észrevételeit az Európai Bizottságnak. A 21 uniós tagállamból származó vállalkozások mellett brit és amerikai cégek, valamint 30 iparági szövetség által aláírt dokumentum többek közt kiemeli, hogy míg az aláírók egymással versengve próbálják piaci pozíciójukat - és szolgáltatásaikat - javítani, addig a Google nem a fair piaci verseny elveit követve növeli befolyását.

Az Európai Bizottság versenyjogi eljárásai eközben láthatóan nem hozzák meg a várt eredményt, illetve visszatartó erőt: Az uniós versenyjog csak az elmúlt három évben összesen 8,25 milliárd dollárnyi büntetést szabott ki a keresőóriásra különböző ügyekben, ezzel a Google messze a legmagasabb büntetési tétellel sújtott, versenyjogot sértő vállalkozás az EU-ban.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.